Ismét rendszeresen indultak az ûrrepülõgépek, újabb vízfolyásnyomokat találtunk a Marson, lefokozták a Plútót, és már 200-nál is több Naprendszeren kívüli bolygót ismerünk. A Világûr rovattól idén minden nap olvashattak egy újdonságot - most felelevenítjük a legérdekesebb eredményeket.
Események az ûrrepülés világából
Egyévi kényszerszünet és számos újabb fejlesztés után ismét ûrrepülõgép indult a Nemzetközi Ûrállomáshoz. A Discovery 2006. július 4-én startolt, és az esemény során megint több habszivacsdarab leválását figyelték meg a fõ hajtóanyagtartály külsõ szigetelésérõl. Az új technológiai megoldások miatt azonban ezek egyike sem jelentett komoly veszélyt - a leváló darabok mennyisége kisebb volt, mint korábban. A Föld körüli pályán elõször az ûrrepülõgép burkolatának állapotát ellenõrizték az asztronauták, emellett a sérült csempék javítását is sikeresen szimulálták. A Discovery hibátlanul végrehajtott küldetésével bizonyította: az ûrrepülõgép biztonsági fejlesztései megfelelõek, és az ûrállomást továbbra is ki tudja szolgálni.
Következõ lépésként az Atlantis indult szeptember 9-én, a Kennedy Ûrközpont felé haladó Ernesto trópusi vihar miatt jelentõs késéssel. Ennek ellenére programját teljes sikerrel végrehajtotta: a napelemtáblák továbbfejlesztéséhez szükséges P3/P4 jelzésû elemet a megfelelõ helyre rögzítették. Decemberben a Discovery fejezte be a P3/P4/P5 rendszer kiépítését és az ISS régi vezetékeinek felújítását. A munka közben probléma adódott az egyik korábbi napelemtábla becsukásával, amelyet egy elõre nem tervezett, extra ûrséta során oldottak meg.
A NASA idén bejelentette: távlati céljai között - az ûrállomás befejezése után - egy új ûrhajó- és hordozórakéta-rendszer beüzemelése szerepel, amellyel nem csak az ISS-t akarják kiszolgálni, de a Holdra is vissza kívánnak térni, ahol 2026-tól szeretnének bázist létesíteni.
Az ûrturisták sem tétlenkedtek 2006-ban: szeptember 18-án elindult a Szojuz TMA-9 ûrhajó az ûrállomásra, és fedélzetén utazott Anousheh Ansari, a negyedik ûrturista is. Ötödikként a magyar származású Charles Simonyi repül a tervek szerint. Az ûrturizmus a következõ években minden bizonnyal sikeres üzletté válik, már most fejleszteni kezdtek több magánûrhajót, valamint ûrugrásra alkalmas szerkezetet. Már a Holdat körülrepülõ utazásokat is elkezdték tervezni a cégek - a becslések alapján kb. 100 millió dollárba kerül majd egy ilyen út. Mindeközben Anettka - feltehetõen sokkal olcsóbban - végrehajtotta magaslégköri repülését, ami mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény.
A beragadt napelemtábla meglazítása
NASA
Újdonságok a belsõ Naprendszerben
Az európai Smart-1 Hold-szonda küldetésének végén, 2006. szeptember 3-án a tervek szerint égi kísérõnkbe csapódott. A robbanást sikeresen észlelték, egy másodpercnél rövidebb felvillanást rögzítve. Emellett a képek utólagos elemzésével sikerült a robbanás felhõjének a szonda eredeti mozgási irányában történõ rövid továbbhaladását is megfigyelni. Holdunkkal kapcsolatban további érdekesség, hogy néhány korábbi felvétel elemzésével sikerült egy, az elmúlt néhány millió évben lezajlott gázkitörés nyomát azonosítani. Az Ina-kaldera nevû képzõdmény éles körvonala és meredek fala, valamint az aljzatán lévõ kevés kráter vulkanikus jellegû szerény kitörésre utal a geológiai közelmúltból.
Az Ina-kaldera
Peter Schultz/Brown Univ.
Az európai készítésû Venus Express 2006. április 11-én állt pályára belsõ bolygószomszédunk körül. Megfigyelései során sikerült azonosítani a felhõtakaró felsõ szintjén megjelenõ azon légköri tartományokat, ahol az átlagosnál sokkal erõsebben nyelõdnek el az ultraibolya sugarak. E rétegek jelentõsége, hogy a bolygóra érkezõ napsugárzásnak közel a felét elnyelik, de pontos kémiai összetételüket egyelõre nem sikerült megállapítani.
Animáció a déli pólusnál mutatkozó kettõs örvényrõl
ESA/VIRTIS/INAF-IASF/Obs. de Paris-LESIA
Emellett a Vénusz légkörében elõször azonosítottak szén-monoxidot, mely a napsugárzástól képzõdhet szén-dioxidból. Korábbi ismereteink alapján a felhõk egy kb. 20 km vastag réteget alkotnak, mely 65 km-es magasságig terjed a felszín fölé. Az éjszaka oldalon azonban egy csillagfedés alkalmával a felhõk teteje felett 100 km-es magasságot is elérõ ritkás ködöt azonosítottak. Az egyik legérdekesebb eredmény egy kettõs örvényszerkezet megfigyelése volt a déli pólusnál.
Természetesen külsõ bolygószomszédunkkal, a Marssal kapcsolatban is számtalan újdonság látott napvilágot. A Mars Express európai ûrszonda mérései alapján a bolygó felszínén lévõ ásványok három jellegzetes csoportba sorolhatók, amelyek az égitest fejlõdésének három jellemzõ idõszakát és környezeti állapotát képviselik. A kezdeti, viszonylag meleg idõszakból agyagásványok, a késõbbi hûvösebb, de nedves és erõsen savas idõszakból szulfátos ásványok, gipsz és szürke hematit maradt vissza. A harmadik periódus teszi ki a leghosszabb idõszakot, és ez jellemzõ napjainkban is, oxidált vasvegyületek képzõdésével, melyek alig kerültek kapcsolatba folyékony vízzel.
Victoria-kráter: az utolsó állomás?
NASA JPL
A felszínen a Spirit és az Opportunity is meteoritokra akadt. Utóbbi feltehetõleg elérkezett pályafutásának utolsó, egyben legérdekesebb állomásához, a Victoria-kráterhez. Ez közel hatszor nagyobb a korábban meglátogatott Endurance-kráternél, és meredekebb lejtõi vannak - elképzelhetõ, hogy a rover nem lesz képes kijönni belõle, miután a mélyedés belsõ szerkezetét részletesen megvizsgálta.
2006. november 2-án egy parancsot küldtek az MGS-szondának egyik napelemtáblájának elfordítására. A szonda válaszában jelezte a Föld felé, hogy probléma adódott a napelemtáblát mozgató motorral, és az elõírás szerint a tartalék motorral próbálja a fordítást elvégezni. Ezután a Földrõl nézve a bolygó mögé került, majd amikor ismét kibukkant, a róla érkezõ jel már sokkal gyengébb volt, végül teljesen megszakadt vele a kapcsolat.
Feltehetõleg a szonda egy régi sérülése újult ki az egyik napelemtáblát mozgató szerkezetnél. Végleges elvesztése után nyilvánosságra hozták néhány korábbi felvételét, amelyeken az elmúlt öt évben keletkezett folyásnyomok mutatkoztak a bolygón. Ugyanakkor egy másik felismerés szerint hasonló képzõdmények víz nélkül, például a Holdon is létrejöhetnek - a folyások pontos eredete tehát egyelõre kérdéses.
Az év végén a Mars Reconnaisance Orbiter ûrszonda üzembe állásával felgyorsultak az események. Mindössze néhány hét kellett ahhoz, hogy egyértelmû legyen: az új berendezés ontotta eredmények minden más ûreszközt háttérbe szorítanak, és megfigyelései a következõ években egyeduralkodók lesznek a bolygóval kapcsolatban.
A 2005 augusztusában készült felvétel kinagyított részlete a folyásnyomról
NASA JPL
Felismerések a Naprendszer távoli részébõl
A Jupiteren nagy feltûnést keltett a Kis Vörös Folt megjelenése, amely a közismert Nagy Vörös Folttól délre jött létre. Három itt található, különálló örvény összekapcsolódásával született meg még 2000-ben, majd 2005 és 2006 fordulóján vörösödött be. Vizsgálata nagyobb társának és az óriásbolygó légkörében zajló folyamatoknak, köztük a vörös színt létrehozó vegyületeknek a megismerésében segít.
A Cassini-résben lévõ halvány gyûrûalkotók részlete
NASA, JPL, SSI
A Szaturnusz körül keringõ Cassini-ûrszonda az A-gyûrûben korábban nem észlelt, de régóta feltételezett, közel 100 méteres terelõholdaknak akadt a nyomára. Emellett ugyancsak ebben a zónában, már az 1970-es években elõrejelzett, gravitációs hullámoktól kialakuló sûrûsödéseket azonosított. A D-gyûrûnél is érdekes változások jelentkeztek: külsõ részén 30 km-es térközzel sorakoznak a kisebb sûrûsödések, míg ugyanez az érték a HST 1995-ös megfigyelésekor 60 km-nek mutatkozott. A képzõdmények és gyors változásuk legegyszerûbben egy 1984 körül bekövetkezett robbanással magyarázható, amelynek keretében egy apró hold tört darabokra a D-gyûrûben.
Az Enceladus holdról az E-gyûrû utánpótlása és a felszín fiatalos jellege miatt korábban elképzelhetõnek tartották, hogy vulkánkitörések zajlanak rajta. Ezzel összefüggésben finom törmelékkel borított, fiatal vidékeket és a környezetüknél melegebb törésvonalakat azonosítottak a déli sarkvidéken. Késõbb az akár 400 km-es magasságig is követhetõ gejzírszerû vulkánkitörések felhõit is megörökítették. Mindezek az elméleti modellekkel kiegészítve arra utalnak, hogy a hold felszíne alatt folyékony víz vagy jégbe zárt gázmolekulákat tartalmazó ún. klatrát lehet, s ez hozza létre a kitörési felhõket.
A fényes folt a Cassini-szonda felvételén
NASA, JPL, University of Arizona
A legtöbbször a Titan szerepelt a hírekben a Naprendszer holdjai közül, ahol lassan fény derül a tavakkal vagy tengerekkel kapcsolatos korábbi kérdésekre. A radarfelvételek alapján a rendkívül sima, lapos területeket finom törmelék, homokszerû anyag borítja. Ezek feltehetõleg egykor folyadékkal kitöltött vidékek voltak, amelyeket ma már csak finomszemcsés hordalék borít. Tavak alig vannak a holdon, az a kevés is a két pólus közelében, a feltehetõleg csapadékot adó konvektív felhõk térségében csoportosul. Sok esetben kanyargó folyásnyomok vezetnek a tavakba, ahol a beléjük torkolló csatornaszerû mélyedések fenekét is ezt a radarsötét anyag (folyadék?) tölti ki. Néhol világosabb gyûrûk övezik a tavakat, amelyek a partvidékén kivált üledékek lehetnek.
A mai "száraz" felszíni viszonyokat megelõzõen folyékony metán is lehetett a Titan felszínén, feltehetõleg három idõszakban: 1. a kõzetmag kialakulásakor, amikor sok klatrát (jég és belezárt gázmolekula) keletkezett; 2. mintegy kétmilliárd éve a konvektív áramlások beindulásakor a kõzetmagban, amitõl a jégben is áramlások támadtak; 3. közel félmilliárd éve, a vastagodó külsõ jégrétegben a szilárd fázisú konvekció felerõsödésétõl. Ma is zajló vulkáni tevékenységre utal a Xanadu-régió közelében mutatkozó világos folt, mely fényességében és területi kiterjedésében is változott az idõk során.
A Plútó is sokat volt reflektorfényben 2006-ban. A több évtizede tévesen bolygóként besorolt égitest státuszát a Nemzetközi Csillagászati Unió prágai kongresszusának döntése tisztázta. Ennek értelmében kivették a bolygók közül, és a többi kisbolygóhoz és üstökösmaghoz hasonló objektumként sorszámot kapott. A döntés egyik nem várt következménye, hogy mindez sikerként jelentkezett a csillagászat népszerûsítése és oktatása szempontjából. A tankönyvek átírásával kapcsolatos félelmek megcáfolódtak: a csillagászati elõadásokon és távcsöves bemutatásokon megjelenõ diákok a Plútóval kapcsolatban feltett kérdésre rendszerint kórusban válaszoltak helyesen, ismerve a Kupier-objektumok fogalmát, és a Plútó valódi helyét a Naprendszerben. A távoli égitest nemrég felfedezett két apró holdját Nix és Hydra névre keresztelték el, és kiderült: a bolygó mindhárom kísérõje egy õsi becsapódás alkalmával keletkezett.
Jellegzetes alakú becsapódásnyomok: a balról érkezõ szemcsék lazább részei gyorsan szétestek, kialakítva a szélesebb részt, míg az ellenállóbb darabok jobbra hosszú mélyedést vájtak
NASA
A Stardust-szonda mintagyûjtõ kapszulája 2006. január 15-én landolt az Egyesült Államokban. Az aerogében minden várakozást felülmúló mennyiségû anyagot találtak, mely a bolygóközi térbõl és a Wild-2 üstökösbõl származott. Az egyik meglepetés az olivinásvány magnéziumban gazdag forszterit változatának azonosítása volt az üstököseredetû anyagban, ez ugyanis sokkal melegebb környezetben képzõdik, mint ahol az üstökösök kialakultak. Jelenléte az õsi Naprendszerben lezajlott kiterjedt anyagáramlásokra utal.
A japán Hayabusa-ûrszonda által meglátogatott Itokawa kisbolygó belsejének a mérések alapján több mint harmadát üregek teszik ki. Felszíni összetétele alapján bizonyítást nyert, hogy a sötétebb vidékeken legalább kétszer annyi vastartalmú por fordult elõ, mint a világosabb régióban, ami alátámasztja, hogy azok rövedebb ideig voltak kitéve a kozmikus eróziónak. A világosabb részeket becsapódások, vagy azokhoz kapcsolódó csuszamlások nemrég hozták létre, friss anyagot juttatva a felszínre.
Eddig három olyan égitestet találtak a kisbolygóövben, amelyek üstökös-aktivitást mutatnak. Pályájuk nem elnyúlt - feltehetõleg nem a Naprendszer külterületérõl érkeztek a kisbolygóövbe, hanem eleve itt alakulhattak ki. Jéganyagukat por takarhatta eddig, ezért maradhattak meg napjainkig. Az üstökösökkel kapcsolatban további érdekes esemény volt a hazánkból is megfigyelt, látványosan szétdarabolódó P73/Schwassmann-Wachmann 3 jelzésû kométa.