A valaha több száz méter mély marsi világóceánból visszamaradt vízkészletek a mélyben elrejtve ma is a Vörös Bolygón lehetnek.
A Mars felszínén megfigyelhetõ kiszáradt folyómedrek, illetve számos más bizonyíték arra mutat, hogy a bolygón hatalmas mennyiségû víz létezett folyékony formában. Valaha egy vastag, fõképpen szén-dioxidból álló légkör tartotta a Vörös Bolygót elég melegen ahhoz, hogy felszínén folyékony víz létezhessen, amely hatalmas, 600 méternél is mélyebb óceánként hullámzott a Marson.
Fantáziarajz a vízben bõvelkedõ õsi Marsról (Forrás: NASA/Greg Shirah)
Napjainkban a bolygó azonban rendkívül száraz, légköre pedig igen vékony és ritka. A kutatók ezért úgy vélték, hogy a Mars víz- és szén-dioxid készletének jelentõs részét elveszítette, fõképpen az intenzív napszél által a légkör tetejérõl leszakított és továbbsodort molekulák formájában. Az 1989-es szovjet Fobosz-2 szonda mérései is arra mutattak, hogy az ilyen anyagvesztés valóban gyors ütemben zajlik.
Stas Barabash (Svéd Ûrfizikai Intézet, Kiruna) és csoportja azonban nemrégiben az Európai Ûrügynökség (ESA) Mars Express nevû szondáján levõ ASPERA-3 (Analyzer of Space Plasmas and Energetic Atoms, kb. Ûrplazma- és Nagyenergiájú Atom Analizátor) mûszere segítségével újabb méréseket végzett, amelyek eredménye szerint az anyagvesztés jóval kisebb ütemben zaljik, mint azt elõzõleg gondolták. Az új eredmények szerint az egész bolygó mindössze 20 grammnyi oxigént és szén-dioxidot veszít ily módon másodpercenként, ami alig 1%-a a Fobosz-2 által mért értéknek. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a Mars története során is hasonlóan alacsony volt az anyagvesztés üteme, akkor a valaha létezett óceánból mindössze néhány centiméternyi, a szén-dioxid készletbõl pedig körülbelül egy ezrelék veszett oda, vagyis egykori vízkészlete ma is létezhet, rejtett formában, valószínûleg a felszín alatt. A ma is létezõ, folyékony víz jelenlétére utalhat többek között a NASA immár elveszett, Mars Global Surveyor (MGS) nevû szondájának felvételei frissnek látszó, lejtõk oldalán megjelent vízfolyásokról, amelyek valószínûleg felszín alatti forrásokból táplálkoznak.
A kutatók rámutatnak arra is, hogy létezhettek más hatások is, amelyek viszonylag gyorsan eltüntethették a bolygóról a vizet és a szén-dioxidot. Ilyen esemény lehet egy kisbolygó- vagy üstökösbecsapódás. Lehetséges, hogy mágneses viharok járultak hozzá a gyorsabb anyagvesztéshez, avagy a rendkívül erõteljes napszél hatása, amely atomok, atomcsoportok helyett az atmoszféra nagy csomóit szakíthatta le a bolygóról - ilyen napviharok tudásunk szerint gyakoribbak és erõteljesebbek voltak a korai Naprendszer idejében.
Mindazonáltal a kutatók nagy része egyetért abban, az eredeti víz- és szén-dioxid készlet jelentõs része rejtett formában ma is megtalálható a Vörös Bolygón. Amennyiben ez így van, ez a tervezett Mars-expedíciókra is jelentõs hatással van. A készletek nemcsak az ûrhajósok vízellátásában használhatók fel, hanem a vízbõl nyerhetõ hidrogén és oxigén révén rakéták hajtóanyagának elõállítására is alkalmazható.