Több ûreszköz megfigyelésének egybevetésével sikerült olyan óriáscsillagokat megfigyelni, amelyek kiterjedt légkörében egykori csillagok "maradványai", neutroncsillagok keringenek.
Az INTEGRAL röntgenteleszkóp (ESA)
Az INTEGRAL ûrteleszkóp 2003. január 29-én egy szokatlan rötgenforrást azonosított a Tejútrendszerben. A késõbbiekben újabb hasonló objektumokra akadtak, amelyeket utólag nagytömegû röntgenkettõsöknek neveztek el. Eddig 20 képviselõjüket fedezték fel, tõlünk 7-25 ezer fényéves távolságban.
Már az elsõ észlelések során felfigyeltek a szakemberek arra, hogy bár ezek az objektumok erõs sugárforrások, az általuk kibocsátott energia jelentõs része már a közvetlen közelükben el is nyelõdik, azaz viszonylag hideg, sûrû anyagfelhõk belsejében foglalhatnak helyet.
A csillagászok eltérõ hullámhosszakon (fõleg a röntgen- és infravörös tartományokban) készült megfigyeléseket kapcsoltak össze, így sikerült "belelátni" e por- és gázburkok belsejébe. Az adatok alapján az objektumok olyan sajátos kettõsök lehetnek, ahol egy kompakt égitest (feltehetõleg neutroncsillag) kering egy hatalmas, szuperóriás csillag körül. Az utóbbi komponens mérete általában legalább tízszeresen, tömege pedig még ennél is nagyobb arányban múlja fölül a Napunkét. A ritka párosok többsége olyan csillagkeletkezési régiók közelében mutatkozik, ahol sok óriási csillag születik - ez magyarázhatja hatalmas tömegüket.
A kettõsökben lévõ szuperóriás csillagok intenzív csillagszeleik révén jelentõs tömeget veszítenek, és kiterjedt, hûvös gázburokkal veszik körül magukat. A körülöttük keringõ neutroncsillagok normál esetben erõs röntgenforrásokként jelentkeznének, mivel heves kölcsönhatásba lépnek a társukról kibocsátott anyaggal. A szuperóriás csillag légkörében keringve annak gázanyagát egy ún. tömegbefogási (akkréciós) korong formájában gyûjtik be, majd húzzák a felszínükre. A kiterjedt hideg és poros gázburok leárnyékolja az energikus folyamatoktól képzõdõ sugárzás jelentõs részét.
A két feltételezett sugárforrás-típus vázlata: balra a közel körpályán mozgó neutroncsillag, jobbra az elnyúlt útvonalon haladó égitest, amely csak idõnként merül bele a szuperóriás légkörébe (ESA)
A nemrég közzétett elmélet szerint az eddig megfigyelt nagytömegû röntgenkettõsöket két nagy csoportba sorolhatjuk. Az egyik kategóriát olyan objektumok képviselik, amelyekben a neutroncsillag közel körpályán kering a társ körül, itt tehát folyamatosan partnere légkörében tartózkodik (az ábra bal oldali részén). Ilyen például az IGR J16318-4848 jelû páros, ahol a neutroncsillag a Merkúr átlagos naptávolságánál közelebb mozog a szuperóriáshoz, amelynek átmérõje 20-szorosan haladja meg a mi csillagunkét. Folyamatosan az óriás légkörében van, röntgensugárzása alkalmanként mégis változik - ekkor feltehetõleg megnõ a neutroncsillagra áramló anyag mennyisége. A másik csoport objektumainál a neutroncsillag elnyúlt pályán mozog, ezért csak néha merül bele a szuperóriás légkörébe (jobbra). Ilyen például a IGR J17544-2619 jelû páros, ahol a kompakt égitest csak alkalmanként produkál intenzív röntgensugárzást.