Elsõ alkalommal sikerült megfigyelni, hogy a napsugárzás egy sajátos jelenség révén gyorsítja egy kisbolygó tengelyforgását.
A kisbolygók mozgását a gravitációs erõ mellett egyéb külsõ hatások is befolyásolják. Ezek közül hosszú ideig elhanyagolt jelenség volt az ún. Yarkovsky-effektus. Ennek során elsõ lépésben a Napból érkezõ elektromágneses sugárzás, például látható fény éri a kisbolygót. A beérkezõ sugárzás elnyelõdik a testben, majd idõvel visszasugárzódik az ûrbe. A besugárzás a kisbolygón értelmezhetõ helyi dél körül a legerõsebb, amikor a Nap a felszínre a legmeredekebben süt. Az elnyelõdõ fény viszont valamely késõbbi pillanatban (a helyi délután vagy este folyamán) sugárzódik vissza hõsugárzásként.
Eközben a kisbolygó tovább fordul, ezért míg a legtöbb sugárzást dél körül nyeli el, a legtöbbet a helyi délután, illetve este táján bocsátja ki. Mivel az elektromágneses sugárzásnak momentuma van, minimális lendületet ad a kisbolygónak az elnyelõdéskor, illetve visz el a kibocsátáskor. Mivel ezekre eltérõ idõpontokban és irányokban kerül sor, a jelenség befolyásolhatja az égitest mozgását, és így a pályáját is. A Yarkovsky-hatást elsõként a 6489-es sorszámú Golevka kisbolygónál mutatták ki, amelynek pályája 1991 és 2003 között 15 km-t tolódott el.
A direkt tengelyforgású (tehát északi pólusuk felõl nézve az óramutató járásával ellentétes forgásirányú) kisbolygók pályájának naptávolságát növeli, a retrográd (ezzel ellentétes) forgásúak naptávolságát pedig csökkenti a jelenség. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy nemcsak napi (a kisbolygó tengelyforgása szerinti) periódusban jelentkezik a hatás, hanem elképzelhetõ ún. évszakos változás is. Ekkor az égitest forgástengelye egy kitüntetett irányba mutat a térben, miközben kering a Nap körül, így bonyolultan alakulhat a felszíne eltérõ részeire jutó be- és kisugárzás, valamint az ehhez kapcsolódó impulzusmomentum-változás - különösen, ha elnyúlt pályán kering.
A hatás természetesen rendkívül gyenge, a nagyobb kisbolygóknál gyakorlatilag kimutathatatlan. A kisebb testeknél azonban millió éves idõskálán már számolni kell vele - a kisebb aszteroidák pályáját annyira megváltoztathatja, hogy elvándorolhatnak korábbi helyükrõl, ez pedig befolyásolhatja a földközeli és így becsapódással fenyegetõ objektumok számát is. Ezzel kapcsolatban vetõdött fel az ötlet, hogy a távoli jövõben becsapódással veszélyeztetõ kisbolygó pályáját úgy is megváltoztathatjuk, ha sötétre, illetve világosra festjük az égitest megfelelõ részeit - ehhez azonban igen pontosan kellene ismerni a Yarkovky-effektust.
A YORP-effektus a fentihez némileg hasonló jelenség. (A folyamat elnevezése a jelenséget elméletileg elõrejelzõ kutatók kezdõbetûibõl áll össze, teljes terjedelmében Yarkovsky-O'Keefe-Radzievskii-Paddack-effektus.) A YORP-effektus a gömbtõl eltérõ alakú kisbolygókon lép fel, amikor a beérkezõ napsugárzás fûtõ-, majd a kisugárzás hûtõhatását az objektumon lévõ szabálytalan felszínformák helyzete, a napsütésnek kitett avagy árnyékos jellege is befolyásolja.
Mindez hasonló egy vákuumban felfüggesztett, könnyen forgó propeller viselkedéséhez, melyet a ráesõ gyenge fénnyel megfelelõ helyzetû és színû lapok révén fel lehet pörgetni. Bár a hatás minimális, az apró égitesteknél évmilliók alatt érezhetõvé és kimutathatóvá válik. Megfelelõ helyzetben a YORP-effektustól egyre gyorsabban pörgõ kisbolygó alakja is megváltozhat - ha belsõ szerkezete viszonylag képlékeny, például laza törmelékbõl összeépülõ, ún. kozmikus kõrakás jellegû. Az egyre gyorsabb tengelyforgás végül az objektum két vagy több darabra szakadását is eredményezheti. Megfelelõ helyzetben ennek ellenkezõje is bekövetkezhet: a tengelyforgás hosszú idõ alatt le is lassulhat.
A közelmúltban elsõ alkalommal sikerült a tengelyforgás így elõrejelzett gyorsulását a megfigyelésekbõl kimutatni. Egy nemzetközi kutatócsoport Stephen Lowry (Queens University Belfast, Nagy Britannia) vezetésével több optikai- és rádióteleszóp eredményeit felhasználva a (54509) 2000 PH5 kisbolygót tanulmányozta. Az égitest a földközeli aszteroidák közé tartozik, és 2000-es felfedezése után felmerült, hogy az ideális lehet a YORP-effektus kimutatására. Átmérõje mindössze 114 méter, tengelyforgási ideje pedig 12 perc.
A négyéves észlelési periódus során az objektum felszínét részletesen megismerték és tanulmányozták tengelyforgásának jellemzõit és a forgási periódus változását. Az égitestnél a tengelyforgási periódus évi egymilliomod másodpercnyi csökkenését sikerült kimutatni - tehát ilyen ütemben forog egyre gyorsabban a kisbolygó. A jelenség az optikai- és a rádióészlelésekben egyaránt jelentkezett.
A 2000 PH5 kisbolygó radarfelvételei (balra) és alakjának modellje, a forgástengely helyzetével (jobbra) (ESO)
A pontos adatok alapján a kisbolygó jövõbeli viselkedését is megpróbálták elõrejelezni. Eszerint jelenlegi pályája stabilnak tekinthetõ, és a következõ 35 millió évben nem változik jelentõsen - ugyanakkor a tengelyforgási ideje ezalatt körülbelül 26 másodpercre csökken. Eközben a növekvõ centrifugális erõ miatt változnak a belsejében fellépõ feszültségek, és könnyen lehet, hogy deformálódik, esetleg darabjaira hullik az objektum. A kisméretû aszteroidák között sok nagyon gyorsan, illetve nagyon lassan forgó objektumot találunk - a sebes vagy rendkívül lassú pörgés kialakításában az ütközések mellett talán a YORP-effektus is közremûködött.