Földi- és ûrteleszkópok összehangolt munkájával több mint ezer távoli, szuper-nagytömegû fekete lyukra akadtak, amelyek jellemzõi kicsit eltérnek a vártaktól.
A Chandra röntgen- és a Spitzer infravörös ûrteleszkóp, valamint több földi távcsõ együttes megfigyelései alapján távoli fekete lyukakat kerestek egy nemzetközi felmérés keretében. A célpontok a galaxisok centrumában lévõ szuper-nagytömegû fekete lyukak voltak, ezek közül is a környezetükkel heves kölcsönhatásban állók, amelyek aktív galaxismagokban figyelhetõk meg.
A felmérés során a Chandra-röntgenteleszkóppal nem hosszú expozíciós idõket használtak, amivel távoli és halvány objektumok rögzíthetõk. Ellenkezõleg: rövid expozíciós idõvel készültek a felvételek, amelyekkel így nagy égterületet tudtak lefedni. A módszer révén csak a legfényesebb objektumok hagytak nyomot a felvételen - ami az aktív galaxismagok keresésére jó stratégiának bizonyult.
A felmérés keretében a Chandra-röntenteleszkóppal 9,3 négyzetfok, azaz a telehold látszó méreténél 40-szer nagyobb égterületet örökítettek meg. Összesen 126 felvétel készült így a Bootes (Ökörhajcsár) csillagképben, még 2003 márciusa és áprilisa folyamán.
Elsõ körben még a Spitzer-ûrteleszkóp infravörös mérései alapján választották szét az elõtércsillagokat és galaxisokat a távoli, fekete lyukak fûtötte aktív galaxismagoktól. Következõ lépésként összehasonlították a célpontok röntgen- és optikai jellemzõit. Több mint ezer szuper-nagytömegû fekete lyukat, pontosabban az objektumok és a környezetük közötti kölcsönhatáskor felszabaduló sugárzást sikerült így megörökíteni. A célpontok 6 és 11 milliárd fényév közötti távolságban vannak, mindegyikük egy messzi galaxis centrumában lévõ sok millió, akár több százmillió naptömegû kompakt objektum.
A felmérés egyik képe, amelyet a Chandra-röntgenteleszkóp rögzített. Az itt látható objektumok többsége távoli aktív galaxismag, bennük hatalmas tömegû fekete lyukakkal. A vörös szín az alacsonyabb, a zöld a közepes, a kék pedig a nagyobb energiájú röntgensugarakat jelöli. Balra lent a Hold látszó mérete látható, amely érzékelteti a kép által lefedett égterület nagyságát (NASA/CXC/CfA/R.Hickox,/JPL)
A célpontok jellemzõi azonban nem egyeztek meg teljesen a központi fekete lyukak klasszikus elmélete alapján vártakkal. A széles körben elterjedt modell szerint egy ilyen aktív galaxismag megjelenése erõsen függ attól, hogy a megfigyelõhöz viszonyítva milyen térbeli helyzetben van a fekete lyuk, és a körülötte lévõ, befelé áramló anyag alkotta korong. Ha a látóirányunkra merõleges a korong, akkor kevés anyag takarja elõlünk a központi forró vidéket. Minél laposabb szögben látunk rá a képzõdményre, annál jobban elfedi elõlünk a gázgyûrû a központi térséget. Közel élérõl tekintve a korongra annak sûrû anyagán már alig látunk át, ekkor a forró belsõ vidék közvetlenül nem is figyelhetõ meg.
Ha elég sok ilyen objektumot vizsgálunk, mindenféle rálátási szögû helyzettel kellene, hogy találkozzunk. A fenti észlelésekkor azonban közel 700 esetben tökéletesen megfigyelhetõ volt a központi forró terület, 600 esetben pedig azt teljesen eltakarta a körülötte lévõ poranyag. A két szélsõ eset közötti átmeneti helyzetû objektum meglepõ módon nem mutatkozott. A jelenséget egyelõre nem sikerült megbízhatóan magyarázni.
Aktív galaxismagok, közülük a két bal oldalit a centrumukat övezõ korong takarja, míg a két jobb oldali központjára jól rálátunk (NASA, CXC, CfA, Hickox, JPL, Caltech, Eisenhard, Stern, NOAO, Jannuzi, Dey)
A fenti négy kép az eltérõ rálátási helyzetben lévõ aktív galaxismagokra mutat példát. A vörös a röntgen, a kék az infravörös, míg a fehér szín az optikai sugárzást jelöli. A két bal oldali objektumnál az anyagkorong miatt a központi rész takarásban van, ezért onnan csak a nagy áthatolóképességû röntgen és infravörös sugárzás jut el hozzánk. A két jobb oldali kép ellenben olyan helyzetet mutat, amikor szabad rálátás nyílik a forró centrumra, és azt az optikai tartományban is megfigyelhetjük.