Egy távoli galaxisban 2004-ben megfigyelt kitörésrõl kevesen gondolták volna, hogy két évvel késõbb a csillag halálát okozó szupernóva-robbanás fogja követni.
A nagy tömegû csillagok összeomlását kísérõ II-es típusú szupernóva-robbanások elõcsillagait (progenitorait) már több ízben sikerült utólag azonosítani, azonban a hidrogénben szegény Ib és Ic típusú kataklizmák égitestjeit még soha. Egy nemzetközi kutatócsoport legújabb eredményeinek különlegessége abban rejlik, hogy egy szupernóva-robbanás elõtt két évvel bekövetkezett óriási kitörést kapcsol össze a késõbbi jelenséggel.
A mintegy 85 millió fényévre lévõ UGC 4904 jelzésû halvány galaxisban 2006 októberében detektáltak egy furcsa szupernóvát. A csillag színképében szokatlan módon egyszerre voltak láthatók széles spektrumvonalak és a hidrogén keskeny emissziós vonalai. Ráadásul az újonnan feltûnt objektum gyorsabban is halványodott a szokásosnál. Az SN 2006jc jelû szupernóva típusa így pekuliáris Ib lett. Ennél jóval érdekesebb, hogy a jelenséget vizsgáló kutatócsoport Andrea Pastorello (Queen's University Belfast) vezetésével csillagászati archívumokban rálelt egy korábbi jelentésre, amely szintén ebben a galaxisban megfigyelt furcsa robbanásról számolt be. A 2004. októberi jelenség csak pár napig látszott és független beszámolók nem is erõsítették meg a létezését. Pastorelloék vizsgálatai szerint az esemény ugyan jóval halványabb volt a szupernóva-robbanásnál (kb. százszor), azonban a pozíciók hibahatáron belül megegyeztek – azaz úgy tûnik, egy újabb progenitort sikerült azonosítani.
Az UGC 4904 galaxis vidéke különbözõ idõpontokban: (a) a Sloan Digitális égboltfelmérés 2001. decemberi felvételén semmi különös nem látszik, (b) a 2004. októberi képen jól kivehetõ a furcsa fellángolás, míg a 2006. szeptemberi (c) képen minden ismét a régi. A 2006. október 29-én, az asiagói (Olaszország) 1,82 méteres távcsõvel rögzített felvételen (d) eltéveszthetetlen a szemre is azonos pozícióban lévõ fényes – galaxisát szinte túlragyogó – SN 2006jc.
Jóval fogasabb kérdés azonban az objektum(ok) valódi fizikai természetének meghatározása. Magának a szupernóvának a spektroszkópiai és fotometriai vizsgálata arra utal, hogy a szülõobjektum egy héliumban gazdag felhõbe ágyazott szén-oxigén Wolf–Rayet-csillag, azaz forró, nagy tömegû és luminozitású, jelentõs tömegvesztésû óriáscsillag volt. A 2004-es esemény magyarázatára több elmélet is kínálkozik. Hasonlóan zajlanak például a 60-100 naptömegû fényes kék változócsillagok (Luminous Blue Variables, LBV-k) kitörései, bár az SN 2006jc progenitora kevés hidrogént és héliumot tartalmazhatott. Magyarázat lehet egy Wolf–Rayet-csillag LBV-szerû kitörése is, ám ilyet még sohasem figyeltünk meg. Alternatíva lehet egy olyan kettõs rendszer, amelyben a 2004-es kitörést az egyik csillag, a 2006-os kataklizmát pedig a másik csillag okozta. Bárhogy is volt, a nagy tömegû csillagok halálához vezetõ folyamatok páratlan változatosságát jól illusztrálja az SN 2006jc esete.