Az északi Gemini-távcsõ közelmúltban átadott lézeres mûcsillagos adaptív optikai rendszere páratlan felvételeket készített az Orion-köd különleges gázcsóváiról.
A téli égbolt kisebb mûszerekkel is elérhetõ látványossága az Orion-köd. A nagy kiterjedésû ködösség egy viszonylag közeli, alig 1500 fényévnyire található csillagkeletkezési régió, melynek sûrû gáz- és poranyagát a belsejében található, nagy tömegû csillagok módosítják. Már 1983-ban, a látható fény tartományában készített képeken is sikerült azonosítani néhány érdekes kozmikus “lövedékeket”, amelyek a központból kifelé haladnak. Közel tíz évig tartott, mire fény derült a természetükre: ezek valójában olyan gázcsomók, amelyeket a ködösség belsejében a nagy tömegû csillagok keletkezésékor lezajlott, nagy energiájú folyamatok dobtak ki, és jelenleg is akár 400 km/s sebességgel, vagyis körülbelül a lokális hangsebesség tízszeresével haladnak kifelé. Az érdekes szuperszonikus képzõdmények, valamint a ködösségben hagyott nyomaik finom részleteit azonban a földi légkör folyamatosan változó torzító hatása elmosta a felvételeken.
A valóságban igen nagy kiterjedésû, tetejüknél a Pluto átlagos naptávolságánál akár tízszer nagyobb átmérõjû struktúrák részletesebb tanulmányozását teszik lehetõvé a 8,1 m-es északi Gemini-teleszkóp új felvételei. Elkészítésüket lézerrel elõállított mûcsillag és adaptív optikás kamera tette lehetõvé. A rendszerben mükõdõ szilárdtestlézer keskeny nyalábja a földi légkörben kb. 90 km-es magasságban lévõ nátriumréteget gerjeszti, és a mûszer az így kialakuló világító referenciacsillagot használja fel a légkör pillanatnyi torzításának meghatározására. Ezt ismerve az éppen felvett égterület eredeti, torzításmentes képe is visszaállítható.
A közeli infravörös tartományban készített képekbõl összeállított felvételen jól látszik, amint az ütközések következtében mintegy 5000 fokra felhevülõ vasatomok kékes színben világítanak az egyes “lövedékek” csúcsaiban. A kölcsönhatások során mind a lövedékeket, mind pedig a felhõ anyagát alkotó molekuláris hidrogén 2000 fokra hevül fel. A csõszerû nyomok narancssárga színben fénylõ tartományokként jelennek meg a képen – egy-egy ilyen nyom hosszúsága mintegy fényévnyi. A számítások szerint a lövedékek viszonylag fiatalok, kidobódásuk óta még ezer esztendõ sem telt el. Az elkészített képek rendkívüli felbontása és részletgazdagsága pedig lehetõvé teszi, hogy az elkövetkezõ idõszakban a lövedékek haladása miatt évrõl-évre bekövetkezõ változások is nyomon követhetõk legyenek.
Elsõként a vizsgált tartományt ábrázoló nagy felbontású felvételt mutatjuk be. Ez az égbolt mintegy 50×50 ívmásodperces tartományát ábrázolja, a kép eredetijének felbontása pedig mintegy egytized ívmásodperc.
A Gemini Obszervatórium felvétele. A kép a teleszkóp NIRI kamerájával, az ALTAIR adaptív optikai rendszer és lézeres mûcsillag felhasználásával készült (Forrás: Gemini Observatory)
A következõ, nagy látószögû felvétel mutatja a részletesen megvizsgált terület pontos elhelyezkedését a nagy kiterjedésû Orion-ködkomplexumon belül.
A 4 méteres Blanco-teleszkóp ISPI mûszerével készített infravörös felvétel az Orion-ködrõl. A jobb felsõ részen látható négyzet alakú terület jelzi a Gemini által megörökített égrészt (Inter-American Observatory, Cerro Tololo, Chile. Forrás: Gemini Observatory)
Utolsó képünkön a mûcsillagot létrehozó lézernyaláb látható. A felvétel a rendszer 2006. júliusi telepítését követõen készült, egy perces expozícióval.