Elkészült az eddigi legjobb felbontású, a teljes égboltot infravörös tartományban lefedõ felmérés.
Az AKARI ûrszondát a Japán Ûrügynökség indította 2006 februárjában, az Európai Ûrügynökséggel (ESA) és más nemzetközi résztvevõkkel együttmûködésben. Az ûreszköz az egész eget a hõsugarak tartományában lefedõ égboltfelmérésen dolgozik, amely segít megérteni a galaxisok, csillagok és bolygórendszerek kialakulását és fejlõdését. Az elmúlt egy év során hat különbözõ hullámhosszon a teljes égbolt több mint 90%-át térképezték fel, emellett pedig több mint 3500 egyedi objektumot részletesen is megvizsgáltak. Ez a program a legnagyobb volumenû infravörös égboltfelmérés az IRAS-szonda óta, amely 1983-1984 során térképezte fel az infraeget, de sokkal kisebb szögfelbontással. Az AKARI felvételein eddig elérhetetlen részletességgel és hullámhosszbeli sokszínûséggel tanulmányozhatók az infravörös tartományban intenzíven sugárzó csillagkeletkezési tartományok, csillagközi por- és gázfelhõk, idõs objektumok ledobott porhéjai.
A teljes égbolt infravörös képe (JAXA)
Elsõ képünkön az egész ég 9 mikronos képe látszik. A felvételen középen, vízszintesen húzódó sáv saját Galaxisunk fõsíkja, ahol a keletkezõ csillagok területeit intenzíven sugárzó tartományok jelzik. A kép közepén található legfényesebb terület Tejútrendszerünk magjának iránya, ahol rendkívül sok idõs csillag zsúfolódik össze. A fõsíktól jobbra lefelé látható folt nem más, mint egyik kísérõgalaxisunk, a Nagy Magellán-felhõ.
Az Orion csillagkép és vidéke: balra a látható fény tartományában (Hideo Fukushima, National Astronomical Observatory, Japán), jobbra infravörös hullámhosszakon (JAXA)
A második kép a jól ismert Orion csillagkép kb. 30x40 fokos területét ábrázolja. A jobb oldali, 140 mikronos hullámhosszú fotó a valaha készített legrészletesebb felvétel az Orion vidékérõl 100 mikront meghaladó hullámhosszakon, ahol a csillagközi porfelhõk hõsugárzása dominál. A látómezõben a Galaxis fõsíkja a bal szélen, fentrõl lefelé halad – az infravörös képet láthatóan kitölti a a galaktikus fõsíkban levõ hideg porfelhõk diffúz sugárzása. Az Orion öve alatt azonosítható a híres Orion-köd (M42), egy kb. 1300 fényére található csillagkeletkezési tartomány. Hasonló terület az övtõl balra lefelé levõ Lófej-köd, amely infravörös fényben roppant fényesen ragyog – éppen ellentétesen a látható fényben ködök világos hátterére vetülõ sötét folttal. Az Orion "feje" körül feltûnõ egy nagy kiterjedésû, kör alakú képzõdmény: számos nagy tömegû csillag keletkezett valaha a kör középpontja környékén, amelyeknek egymás utáni szupernóva-robbanása fújta ki a gáz- és poranyagot a most megfigyelhetõ burokszerû képzõdménybe.
Csillagkeletkezési tartományok a Cygnus csillagképben (JAXA)
A következõ hamisszínes, 90 és 140 mikrométeres tartományban felvett képekbõl összeállított felvételen a Cygnus (Hattyú) csillagkép óriási csillagkeletkezési tartománya figyelhetõ meg. A 7,6x10 foknyi égterületen a Tejútrendszer egyik spirálkarjának, az Orion-karnak az irányába tekintünk, így a látómezõben sok, egymástól akár több ezer fényévre levõ objektum képe vetül egymásra. A galaktikus fõsík a kép bal felsõ és jobb alsó sarka között húzódik, s a fényes foltok mind születõ csillagok helyét jelzik.