A Cassini ûrszonda legújabb eredményei alapján úgy tûnik, hogy a Szaturnusz gyûrûi akár már a Naprendszer kialakulásával párhuzamosan is létrejöhettek.
Larry Esposito (Univ. of Colorado) és kutatócsoportja a Cassini adatait felhasználva új következtetésekre jutott a Szaturnusz gyûrûiben rejtõzõ teljes anyagmennyiséggel és a rendszer korával kapcsolatban. A korai ûrszondás, majd késõbb Hubble Ûrtávcsöves vizsgálatok mind arra utaltak, hogy a gyûrûrendszer meglehetõsen fiatal, százmillió évre tehetõ korú alakzat, ami egy üstökös és egy szaturnuszhold ütközésének eredményeként jöhetett létre valamikor a dinoszauruszok korában. Azonban a Cassini fedélzeti mûszerei egyöntetûen azt mutatják, hogy a gyûrûk nem egy katasztrófa nyomán jöttek létre, s a különbözõ gyûrûívek kora jelentõsen eltér, illetve a bennük levõ anyag is újrahasznosul az idõk során. Utóbbi azt jelenti, hogy a gyûrûkbe folyamatos utánpótlás érkezik a kisebb holdak összetöredezése révén, majd ebbõl újra kisebb holdacskák csomósodnak össze, fenntartva újabb gyûrûívek létrejöttéhez az alapanyagot.
Fantáziakép a gyûrûk anyagában összecsomósodó kisebb testekrõl.
A kutatásokat vezetõ Larry Esposito fedezte fel még 1979-ben a Pioneer-11 ûrszonda képein az F jelzésû gyûrût. Szerinte az újonnan feltárt bizonyítékok meggyõzõen arra utalnak, hogy a Szaturnusznak szinte mindig is voltak gyûrûi. Ezek ugyan folyamatosan változnak az évmilliók során, de az anyag körforgása a gyûrûk és a holdacskák között akár a Naprendszer teljes 4,5 milliárd éves korán át fenntarthatta a gyûrûs bolygó díszét.
A tudósok korábban azt gondolták, hogy ha a gyûrûk a Szaturnusszal összevethetõ korúak lennének, akkor a folyamatosan záporozó meteoritikus anyagtól elsötétedett volna az alkotószemcsék felszíne. Az új megfigyelések azonban azt bizonyítják, hogy a gyûrû meglehetõsen nagy méretû jég- és szikladarabokat tartalmaz, nagyobbakat, mint ahogy azt eddig gondolták. Ez magyarázatot ad arra is, hogy a gyûrûk miért tûnnek viszonylag fényesnek távcsövön keresztül. Minél több anyagot tartalmaz a gyûrû, annál több anyag áll rendelkezésre az újrahasznosulásra, a gyûrû anyagának látszólagos felfrissítésére.
Távolban egy füstkarika: a Mimas az F gyûrû mögött. A gyûrû belsõ magja olyan sûrû, hogy képes kitakarni a Mimas egy részét.
Esposito csoportja méréseket végzett az F gyûrû mögött áthaladó csillagok fényességváltozásról (okkultációiról), amit a gyûrû anyagában levõ nagyobb csomók kitakaró hatása idéz elõ. A fényességváltozás erõsségébõl és idõskálájából pedig megbecsülhetõ a csillagfedést okozó testek mérete. A módszerrel 13 olyan objektumot fedeztek fel az F gyûrûben, amelynek mérete 27 m és 10 km közé esik. Mivel többségük áttetszõ, azaz valamenyi fény azért átjutott rajtuk, a kutatók arra következtettek, hogy ezek a nagyobb testek ideiglenesen összeálló jeges szikladarabokból álló csomók lehetnek. A jelenség számítógépes szimulációja jól illusztrálja a csomók dinamikus változásait.
A Pandora, az egyik terelõhold éppen kibukkan az F gyûrû mögül.
Espesito véleménye szerint a Szaturnusz gyûrûi sosem lesznek olyanok a jövõben, mint amilyennek most látjuk õket. Mint a hatalmas földi városok, melyek évszázadokon át fennmaradnak, de mégis mindig másképpen néznek ki, úgy a gyûrûrendszer is állandóan változtatja a külvilág felé mutatott arcát.