A Galaxy Evolution Explorer ultraibolya ûrtávcsõ segítségével közelebb kerülhetünk a galaxisok fejlõdésének megértéséhez.
Az 1900-as évek elsõ harmadában Edwin Hubble felfedezte, hogy galaxisunk nincs egyedül a Világegyetemben, hanem csak egy a szinte megszámlálhatatlan csillagvárosok közül. Az azóta eltelt évtizedekben számtalan elmélet született a galaxisok keletkezésérõl és fejlõdésérõl. A 2003-ban pályára állított Galaxy Evolution Explorer (GALEX) ultraibolya tartományban mûködõ ûrtávcsõ az elmúlt közel öt évben galaxisok tízezreit mérte fel a földfelszínrõl elérhetetlen hullámhosszakon. A közeli galaxisoktól az egészen 9 milliárd fényév távolságban található fiatal csillagvárosokig terjedõ adatok minden korábbinál részletesebb képet adnak a galaxisok fejlõdésérõl, illetve igazolják, hogy a már Hubble által is feltételezett kapcsolatot a spirális és elliptikus galaxisok között fejlõdésük egyenes következménye.
Az elmélet kép szerint a fiatal galaxisok intenzív csillagkeletkezéssel jellemezhetõ spirális rendszerekként kezdik életüket. Idõvel összeolvadhat más galaxisokkal, a csillagkeletkezés többször fellángolva csillaggenerációk sorát hozza létre. Végül lelassul a csillagközi anyag csillagokká alakítása, a "végtermék" galaxis pedig elliptikus csillagvárosként éli tovább viszonylag eseménytelen életét.
Az NGC 300 jelzésû galaxis 7 millió fényévre található a Sculptor csillagképben. A 2003 októberében készült GALEX-felvételen jól látszanak a csillagváros spirálkarjai, benne aktív csillagkeletkezéssel.
„Adataink igazolni látszanak, hogy mindig csillagképzõdés kíséri a galaxisok kialakulását”- nyilatkozta Chris Martin, a GALEX vezetõ kutatója a Caltech-en. „A csillagkeletkezés akkor áll le, miután végbementek a galaxisok közötti ütközések, illetve az adott galaxis elhasználta a rendelkezésre álló anyagot; a folyamatban a központi nagytömegû fekete lyuk is fontos szerephez juthat.”
Az extragalaktikus csillagászatot mûvelõ kutatók általában nem spirális és elliptikus, hanem átlagos színük szerint kék és vörös galaxisokról beszélnek. A legtöbb kék galaxis kisebb spirális vagy szabálytalan alakú, míg a vörösek nagyobbak és elliptikus formájúak, bár természetesen kivételeket mindig találunk.
Miért a színkód? Egyszerû a magyarázat: egy csillagváros átlagos színe a benne zajló csillagkeletkezés erõsségére utal. A fiatal csillagok ultraibolya és kék fényben a legfényesebbek, így a csillagontó galaxisok is kékes színûek. Ezzel szemben az idõsebb csillagok jellemzõen infravörös és vörös fényt bocsátanak ki, azaz a vörös színû galaxisok csillagai idõsebbek, illetve a csillagkeletkezés sem túl intenzív. Nagyjából az összes galaxis fele kék, fele pedig vörös színû.
Az NGC 1291 az Eridanus csillagképben látszik 33 millió fényév távolságban. Jellegzetesen elnyúlt belsõ tartományait gyûrû alakban veszik körül a csillagképzõdés helyszínei.
A tudósok sokáig úgy gondolták, hogy a kék galaxisok szükségképpen vörössé válnak öregedésükkel párhuzamosan. Feltételezték, hogy valami történik a kék galaxisokkal, aminek következtében elfogy a csillagképzõdés alapanyaga. Ha az elképzelés igaz, akkor létezniük kell „serdülõkorú” galaxisoknak, melyek átmeneti állapotúak a kék és a vörös rendszerek között.
Mint annyiszor a csillagászatban, az emberi léptékkel szinte végtelenül lassú, évmilliárdokig tartó fejlõdési folyamatok is úgy válnak megvizsgálhatóvá, ha hatalmas mintákból álló megfigyelési adatbázisokat hozunk létre (hasonlóan a biológusokhoz, akik egy egy erdõben megfigyelhetõ sarjak, sudár fák és kidõlt törzsek alapján rekonstruálják egy fa életének legfõbb fázisait). A GALEX ûrtávcsövét pontosan erre a feladatra alkották meg: galaxisok tízezreirõl készített a legkisebb csillagkeletkezésre is nagyon érzékeny ultraibolya képeket, melyek alapján be tudták azonosítani a fejlõdési állapot szerint a kék és vörös galaxisok között található átmeneti objektumokat.
Az NGC 1316 a Fornax csillagképben található 62 millió fényévre. Az elliptikus galaxis egy kisebb csillagvárossal olvadt össze, aminek legutolsó fázisa zajlik jelenleg.
A kutatók a vizsgálatokhoz felhasználták még a Sload Digital Sky Survey (SDSS) optikai megfigyeléseit is. A kombinált adatsorokból megbecsülhetõvé az átmeneti galaxisok kora és a bennük zajló csillagkeletkezés aktivitása. Az eredmények azt sugallják, hogy egyes galaxisok gyorsan átcsúsznak a fiatal korból az érett, idõsebb korba, más galaxisok viszont lassan, megfontoltan haladnak a kései fejlõdési állapotok felé.
A GALEX eredményeit áttekintõ szakcikkek egész sora jelent meg az Astrophysical Journal Supplement Series szakfolyóirat 2007. decemberi számában.