Bejött apám a szobámba mikor neteztem és olyan arcot vágott, mintha meghalt volna valaki. Egy picit meg is ijedtem. Nem értettem mi ez a hatalmas nagy szomorúság az arcán.
Erre megszólal:
-Fiam! Miért csinálod ezt magaddal?
-MICSODÁT???
-Hát hogy itt ülsz a gép elõtt...
Egybõl kiakadtam! Régen amikor valóban egész nap a gép elõtt ültem és játszottam, már akkor is idegesített ez az állandó drámai jelenet, de manapság, hogy egész nap Pesten vagyok suliban, kresszre járok, meg lent vagyok a haverokkal és este jövök haza, miért ne gépezhetnék egy pár órácskát (mellesleg egy órája ülök a gép elõtt).
Teljesen elborult az agyam! Ezt nem tudom rendesen leírni miért, de komolyan úgy fogta fel az egészet, mintha épp a halálos ágyamon feküdnék, mert megöltem magam a drogokkal.
Nem dohágyzok, nem kábszerezek és tényleg csak alkalmanként iszok (akkor sem a sárga földig). Nem értem miért nem örül annak, hogy neki nincsenek olyan problémáis, mint más szülõknek. MINDIG csak a negatívokat veszi észre és azon kapaszkodik napokig.
Komolyan mondom annyira kiboruétam, hogy már szinte majdnem ordibáltam vele, de azért nyugodt hangon beszélgettem vele, hogy ha lehet ne prédikáljon ilyen felesleges dolgokat. Erre õ:
-De hisz így nem tudod kialudni magadat, fájni fog a szemed... blablabla...
-Figyelj apa! Nem vagyok álmos. Értelemszerûen ha álmos vagyok lefekszem, de amíg nem vagyok álmos, addig nem tudok aludni (értelemszerûen) és akkor miért ne gépezhetnék.
Erre már szinte ordított velem:
-Remélem elgondolkodsz majd azokon a marhaságokon amiket mondtál!
Majd kiment.
Tipikus makacs és értelmetlen szülõi magatartás. Még akkor is ragaszkodik a saját véleményéhez, mikor egyértelmû, hogy baromság és még én vagyok a hülye!
19 évesen úgy kezel néha, mintha másnap oviba kellene mennem.