Két fiatal újságíró néhány nap múlva "oridzsi Csernus-gyalázó" könyvet dob piacra, amelyikben a pszichiáter júniusban megjelent Bevállalja? Igen vagy Nem címû könyvét parodizálják. A Dr. Nyershús: Leápoljam? címû könyv írói szerint Dr. Csernus gyáva szembenézni a képpel, amit személyisége kiváltott az emberekbõl. Csernust hidegen hagyja a két fiatal gúnyolódása, de egy pert nem tart kizártnak.
A Dr. Nyershús: Leápoljam? címû könyv íróiban látszólag mélyen munkál az ellenszenv a Viasat3 egykori pszichoshow-ja, és provokatív doktora iránt: a lapunknak adott interjúra tüntetõleg fröccsöntött piros orr-szemüvegkeret kombinációban jelentek meg, amelyik már a kilencvenes évek elején is ciki volt. Egyikük büszkén mutatta a megjelenõ könyv borítóját. Elmondta, errõl több kritikusuk kijelentette: már ezzel is meggyalázták Dr. Csernus Imre könyvét.
"Pedig meggyalázni kegytárgyakat szokás" - vág bele Rimóczi László, az egyik szerzõ - "A doktor könyve pedig nem tekinthetõ annak" - mondta a dramaturg, forgatókönyvíró, jelenleg biobolti eladóként dolgozó fiatalember. Szerzõtársa, Váry-Molnár Csaba, újságíró, szerkesztõ. Állítja, semmi céljuk a szilveszteri maskarával: csak ok és okozat létezik.
"Csernusról minden embernek, így vagy úgy, de megvan a véleménye. Ha ebbõl a doktor nem von le tanulságokat, adunk neki egy lökést a könyvvel, és ezzel a megjelenésünkkel. Benne vagyunk a csávóban" - csavarta ki a doktor híres mondatát Váry-Molnár, akit szerzõtársával együtt arra kértünk, mesélje el a Dr. Nyershús: Leápoljam? Igen vagy nem! címû könyv történetét. Valamint azt, hogyan mérgesedett el a viszony köztük annyira, hogy magyar hírességek szokásával élve a bulvársajtóban üzengessenek egymásnak.
"Nem vagyunk pszichiáterek, ezzel a könyvvel nem Csernus orvosi kvalitásait kérdõjelezzük meg. A doktor módszere mellesleg csak a magyar ember számára új. Egy indiai guru - feltehetõen sok száz kollégájával együtt - évtizedek óta ugyanezzel a technikával hozza felszínre a salakot" - mondta Váry-Molnár Csaba, aki júniusban olvasta Dr. Csernus könyvét, és úgy döntött, hogy a szokásos évi meditálós hetére leendõ szerzõtársát is elhívja. Magukkal vitték a mûvet egy elzárt völgybe, amihez legközelebb is háromnegyedóra járásnyira van egy kisfalu kiskocsmája.
"Szellemileg fel akartuk készíteni magunkat az elvonulásra, és alapozásnak a kocsmát választottuk" - kezdi a könyv írásának történetét Rimóczi László, aki honlapján dadaista írónak vallja magát -"Néhány pohárka után Csaba - legnagyobb utálatomra - elkezdett "csernusozni", mire én kínomban "páciensként" válaszolgattam. Az improvizációból az lett, hogy mire elértünk a völgyig, már körvonalazódott az ellen-könyv."
Az eredetihez hasonlóan tíz embert elemez egy kvázi-tévémûsorban vágatlanul Dr. Nyershús, akinek kommentárjai teszik mulatságossá - helyenként nevetségessé - a terápiát. A szerzõk szerint a karakterek javarészt tipikus problémákkal keresik fel a pszichológust, de cikkírónk ezt cáfolja a tartalomjegyzékrõl mesélõ szerzõket hallva. Nyershús doktor kezeltjei közt lesz ugyanis egy musical-parás búvár, egy kényszerbeteg metróvezetõ nõ, aki képtelen megállni a Deák téren, egy látens 'buziszexuális' villanyszerelõ, egy kutyákat harapdáló idõs néni, és többek közt egy magasban szorongó légiszonyos gépeltérítõ."
A kéziratot a fiatalok mindenképp a Dr. Csernus könyvét terjesztõ Jaffa kiadóhoz szerették volna eljuttatni, mert úgy gondolták, csak ugyanazzal a design-nal és betûtípussal érik el a provokáció - esetenként gyalázás - kívánt hatását.
"Szeretnénk, hogy ha csak egy pillanatra is, de kizökkentsük az elmét abból a posványból, amibe ez az élhetetlen világ kényszeríti. Amit mi teszünk, úgy hívjuk: 'tudatrobbantó humor' - mondta Váry Molnár Csaba. A Jaffa kiadó vezetõjének pedig a jelek szerint van humorérzéke. "A nyár végén kaptam egy példányt két ismeretlen huszonéves írásából. Fantasztikusnak tartottam az ötletüket, és az írás is kiváló" - mondta lapunknak Rados Richárd, a Jaffa kiadó vezetõje. A kéziratot az érintettnek is eljuttatta. Dr. Csernus Imre azonban lapunknak azt mondta, saját, hamarosan megjelenõ memoárja jobban foglalkoztatja, mint két srác gúnyolódása.
"Miért kellene, hogy felvegyem a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik utálnak engem? Nemrég láttam, szerepel a nevem az 50 Legirritálóbb magyar listáján. Az eredménybõl elképzelhetõ, hogy 25 ezren a negatív tartományban pontozhattak engem. Na és?"- reagált Dr. Csernus, aki kérdésünkre elárulta, megkapta Dr. Nyershús kéziratát, és belelapozott. Arra viszont már nem emlékezett, melyik esetet olvasta.
A sajtóban nemrég megjelent, a pszichiáter nem tartja kizártnak, hogy pert indítson a szerzõk ellen, ha személyiségi jogai sérülnek a könyv miatt. "Ha! Kisasszony. Ezt az apróságot szokás elfelejteni. Abban az esetben tiltakozom, ha találok a könyvben rám nézve sértõ dolgokat" - tette hozzá cikkírónknak az addiktológus. Váry-Molnár Csaba - akit talán az érintett érdektelensége háborít fel - ezzel szemben azt állítja, Csernus Imre gyáva szembenézni azzal a képpel, amit személyisége kiváltott az emberekbõl, akár jót talál ott, akár rosszat, s ezért zavarhatja az ellenkönyv, amire nemrég azt a kijelentést tette, hogy felszínes munka.
"Lássunk már tisztán! Csernus azt szajkózza, hogy szemtõl szemben kell õszintének lenni. Egyetértek. Legyen igaza! Arra készülünk, hogy egy sajtótájékoztató keretében bemutatjuk a könyvet, és elõadunk egy részletet belõle. Én játszom Dr. Nyershúst, Laci a pácienst. Ha van alapja a Csernus-szellemiségnek, s a köré szinte már misztikusan felépített hõs-kultusznak, akkor bizonyítsa be! Meghívjuk szeretettel a doktort az eseményre. Kíváncsi vagyok, bevállalja-e" - tette hozzá tûzzel a szemében Váry-Molnár Csaba. Csernus doktor azonban kijelentette, nem vesz részt a könyv bemutatóján.
"Ha a barátaim hívtak volna, elmegyek. De õk nem a barátaim. Nem megyek el, hogy kiforgassanak õk, vagy a sajtó. Semmi közöm nincs hozzájuk, és a könyvükhöz sem." - jelentette ki végül a pszichiáter.