A fõpróba sikerült! A Barcelona nagyszerû játékkal 0-1-rõl fordította meg a mérkõzést az olasz bajnok ellen és ezúttal is otthon tartotta a Joan Gamper Kupát!
Ünnepléssel és gyászszünettel kezdõdött tegnap este a Joan Gamper Kupa idei mérkõzése, amelyen a Barca ellenfele az AC Milan gárdája volt. Ezt a mérkõzést egyébként sokan a BL-ben is rangadónak titulálták volna, és kétségtelen tény, hogy az elõszezonban õk voltak a legerõsebb csapat a blaugrana ellen, így ha nyerni tudnak a hazaiak akkor sok kétkedõben is csillapítják a hangokat, amelyek idõröl-idõre elhangoznak annak következtében, hogy sok érkezõ és távozó volt a nyáron a csapatnál.
A mérkõzés elõtt ünnepélyes keretek között mutatták be a Nou Campban megjelent 98.117 nézõnek a Barca 20047/2005-ös idényben szereplõ játékosait, akiket nagyon nagy ováció fogadott pályára lépésükkor.
Az ünneplés után egy perces néma gyász is helyet kapott a gálán, ahol Manel de Matta-ról a múlt hónapban szerencsétlenül járt katalán K2-es expedíció halottjáról emlékeztek meg.
A csapatban egyébként mind Deco, mind Xavi helyet kapott. Elõbbi a pálya jobb oldalán, a katalán középpályás pedig az irányító poszton kapott játéklehetõséget Rijkaardtól. A hiányzó Ronaldinho-t ezúttal Etoo helyettesítette, így Larsson lépett elõre a középcsatár posztra.
Ahogy már megszokhattuk a Barcelona kezdte jobban a találkozót, s elõbb Larsson, majd két esetben Etoo jóvoltából veszélyeztették is Dida kapuját, mégis a Milan szerezte meg a vezetést, méghozzá az elsõ igazi támadásuk után. A 13. percben Serginho ugrott ki, és a hibázó Valdés mellett könnyedén helyezett a kapuba (0-1).
Kellemetlen szituáció volt, és a Barca játékosai bizony nem is tudtak hirtelen mit kezdeni a bekapott góllal. A milánóiak nagyon jól zártak a középpályán is amit a hazaiak nem igen tudtak feltörni.
A 18. percben a Milan támadott, de Kaka továbbítását Tomasson már nem igazán tudta lekezelni, így Márquez szerelni tudott.
A meccsnek ezen idõszakában inkább a szív volt a jellemzõ a Barcelonára, mivel igazán jó helyzetet nem sikerült kialakítaniuk Rijkaard fiainak.
A félidõ derekára azért összeszedték magukat a hazaiak, és több helyzetet is sikerült kialakítaniuk a Milan kapuja elõtt, ám sem Etoo, sem Larsson nem tudott a kapuba találni, ám ettõl függetlenül a Xavi, Deco, Etoo, Larsson négyes nagyon aktívan játszott és ez megnyugtató volt azok után, hogy Ronaldinho hiánya miatt többen úgy gondolták, hogy visszaeshet a csapat eredményes támadójátéka.
Hogy ez mennyire nem volt így arról Giuly gondoskodott a 34. percben amikor egy nagyszerûen eltalált lövéssel egyenlítette ki a Milan elõnyét (1-1). Mondhatni a lehetõ legjobbkor, hiszen a szünet elõtti találat minden esetben \"aranyat\" érhet.
A félidõben csak a Milán cserélt, Gatusso és Ambrosini jött be Maldini és Rui Costa helyett, míg Frank Rijkaard úgy gondolta, még nincs itt az ideje annak, hogy \"csatába\" küldje a kispadon ücsörgõket.
Erre csak az 58. percben került sor, amikor mindjárt két embert, Edmilsont és Iniestat küldte be Motta és Larsson helyett, így Etoo ment a center pozícióba, Iniesta pedig Ronaldinho helyén játszott. A 63. percben Sylvinho is lehetõséget kapott Van Bronckhorst helyén.
A játékot ebben az idõszakban a Barca irányította, ám ennek ellenére nem sok eseény történt a pályán, egészen addig amíg Kaká a 66. percben meg nem \"kínálta\" Valdést egy lövéssel. Erre aztán felébredt a Barca is, és két perc múlva már a vezetést is megszerezte, Iniesta révén, aki egy remek Etoo egyéni akció után értékesítette a kameruni passzát (2-1).
Óriási öröm volt ez az összes drukkernek, akik hangorkánjukkal állandóan hajtották a csapatot a gyõzelembe, és ezt meg is hálálták, méghozzá góllal a játékosok.
A vezetés tudatában már sokkal nyugodtabb kellett volna, hogy legyen ám mégis 3 sárgalapot és 1 pirosat kellet felmutatnia a játékvezetõnek a mérkõzés hajrájában, így értelemszerûen nem a helyzetekrõl, hanem a játék \"kényszerû velejáróiról\" szólt a tudósítás. Különösen Gattuso kiállítása volt érthetetlen, mivel az olasz játékos valamit beszólt a partjelzõnek, így a játékvezetõ azonnal piros lappal bûntette ezt.
Kár volt érte, különösen azért, mert addig mindössze egyetlen sárgát osztott ki a bíró, még a második félidõ elején Mottanak.
Az olaszok és a Barca is beletörõdni látszott már a végeredménybe a mérkõzés utolsó negyedórájában, így ismét otthon tartotta a Barcelona a Joan Gamper serleget, és nagyszerû játékával már a második trófeát nyerte meg, ezúttal hálás közönsége elõtt! Soha rosszabb évkezdetet!