A Barcelona sima 2-0-ás vereséget szenvedett Donetsk-ben, s ezzel 10 ponttal a második helyet szerezte meg a csoportjában. Frank Rijkaard vezetõedzõ annyi kulcsemberét pihentette ezen az estén amennyit csak tudott, így nem meglepetés a tartalékos Barca veresége, a jóval motíváltabb ukránok ellen. Mivel a Milan gól nélküli döntetlent játszott Glasgowban, s ezzel mindenképpen biztosította volna elsõ helyét, Rijkaard döntése semmiképpen nem volt rossz.
A holland szakembert döntése moghozatalában bizonyosan segítette az a tény, hogy már így is rengeteg sérültje van a csapatnak, így a gárda nem veszíthet el egy újabb kulcsembert a soraiból. A katalánok így egy teljesen új összeállításban vették föl a harcot a csoport harmadik helyéért hajtó Shakhtar ellen. A tartalékos fölállás nem látszódott az összecsapás elsõ perceiben, mivel a gránátvörös-kékek ahogy máskor is, most is sokat birtokolták a labdát, s irányították a játékot. A vendégek távoli lövésekkel ráadásul a kapura is veszélyesek voltak, így teljesen váratlanul jött a Donetsk vezetése. A gólt Aghahowa szerezte tiszta ziccerben, egy nagyon hosszú indítást követõen. A gólért egyébként egyértelmûen hibáztatható a Barca védelme is, akik a második hazai gól megszületésében is "szerepet vállaltak". A 21. percben Lewandowski adott középre a bal oldalról, belül Vukic érkezett, akinek ugyan lelassult a lövése, de mivel érkezett Aghahowa, nem menekült a Barca. 2-0!
Ezzel már két gól elõnye volt a hazaiaknak, s ez az eredmény már ekkor tökéletesen megfelelt a Donetsk-nek, így õk jelentõsen változtattak a játékukon. Az ukránok ugyanis innentõl kezdve visszahúzódtak saját térfelükre, s csak kontrákkal operáltak. Hozzá kell tenni, hogy a második hazai gól is egy kontratámadás végén esett. A Barca természetesen innentõl kezdve irányította a mérkõzést, de már ekkor látszott, hogy a katalánok nem tudnak erõsebb nyomást helyezni a hazai kapura. A támadók megjátszása helyenként gondot okozott, mivel a Shakhtar már a Barcelona középpályássorát is erõteljesen letámadta. Látszott tehát, hogy Rijkaard tartalékos fiaiban ezen az estén nincs annyi erõ, hogy a nagyon szervezetten védekezõ Shakhtar ellen megfordítsák a meccset. A holland edzõ ennek hatására a félidõben lehozta Puyolt is, aki helyett Oleguer állt, míg csatárposzton Rodri érkezett Javito helyére. Ezekkel a cserékkel Rijkaard csak megerõsítette mindenkiben, hogy a Barca számára nem fontos ez találkozó, s inkább fitten és egészségesen tartja kulcsembereit. Így nem meglepõ, hogy a második félidõ szinte teljesen eseménytelenül telt. Az ukránok igazán már nem akartak semmit sem csinálni biztos harmadik helyük, s Uefa-Kupás indulásuk tudatában, így a védekezésükkel törõdtek. A Barcelonában pedig ebben az összetételében nem volt annyi erõ, hogy folyamatos nyomást gyakoroljon az ukrán kapura. A kemény ukrán védekezésnek egyébként nem csak a Barca támadásai, hanem Belletti is áldozatul esett, akinek csúnyán beleszálltak a bokájába. A brazilt Frank Rijkaard le is cserélte, de szerencsére úgy tûnik nem súlyos a játékos sérülése. Az utolsó 10 percet még föl tudta pörgetni a vendég gárda, s ennek eredményeképpen akár szépíthetett volna is. A 88. percben a játékvezetõ egy teljesen egyértelmû tizenegyestõl fosztotta meg a Barcát, de pár perccel késõbb már nem tévedett a dán bíró. A meg nem adott büntetõ alkalmával is, meg ez utóbbi esetben is Xavi volt a szenvedõ fél, akit ezúttal Duljaj lökött el a büntetõterületen belül. A tizenegyest viszont Iniesta elhibázta, a kapusról kipattanó labdát pedig Sylvinho nem tudta a hálóba juttatni, így maradt a 2-0-ás hazai siker.
A Barca ezzel a vereséggel nem vesztett semmit, hiszen Rijkaardék egy esetleges sikerrel is ebben a pozícióban lennének. Az viszont bizonyos, hogy a csoport másodikként a Barcelona csak klasszis ellenfelet kaphat majd a legjobb tizenhat között.