isten baffa meg! pedig mien jól kezdtük! Jó volt Vieri is a 3. percben, úgy felsikkantottam
A meccs :
90.p +3
Meier lefújta a meccset, az olaszok 75 percig fölényben játszottak, a svédek azonban nagyon meghajtották az utolsó negyedórát, és végül Ibrahimovic pazar mozdulatával egyenlítettek.
90.p +2
Zambrotta lõtt két jó csel után, Isaksson szögletre ütötte. A korner után Panucci fejelt mellé.
89.p
Folytatódik Vieri rossz sorozata, Favalli tekert be balról, de az Inter támadója megint a kapu fölé stukkolt.
84.p
Ibrahimovic egyenlít, egy szöglet utáni kavarodás után a svéd csatár hihetetlen mozdulattal, oxival emelte át Buffont, és a gólvonalon álló Vieri sem tudott menteni.
81.p
Del Piero le, Camoranesi be.
79.p
Larsson ívelt Jonson fejére, de a cserecsatár fejese elkerülte a kaput.
77.p
Larsson adott mesteri labdát Jonsonnak, akinek lövését Buffon óriási bravúrral védte.
76.p
Védõ helyett csatár, Allbäck is a pályán.
75.p
Gattuso helyett Favallit hozta be Trapattoni.
74.p
Linderoth faragta Gattusót, Meier õt is bejegyezte a sárgások közé.
71.p
Cannavaroé volt a félidõ legnagyobb svéd helyzete, Nilsson beadásába ugyanis elég furán ért bele, így Buffonnak kellett a léc fölé tolnia.
69.p
Lemegy a gólszerzõ Cassano, és Fiore érkezik a helyére.
66.p
Wilhelmsson le, Jonson be.
65.p
Az utóbbi percekben feljöttek a svédek, többet van náluk a labda, az az olaszok visszahúzódtak, és várnak a kontralehetõségekre.
57.p
Zambrotta terítette le Wilhelmssont, sárga a jutalma.
56.p
Del Piero emelte át amúgy "poborskysan" Isakssont, de Jakobsson mentett a kapu torkából.
54.p
Svensson helyett jött Källström.
54.p
Edman rántotta vissza Perrottát, besárgult.
48.p
Újabb Panucci beadás, újabb olasz helyzet, Vieri robbant középen, de nem találta el a kaput.
46.p
Cannavaro rúgta fel Ibrahimovicot, sárga, ezzel nem játszhat majd a bolgárok ellen.
46.p
Cserék nélkül folytatódik a meccs.
45.p +2
Vége az elsõ játékrésznek.
45.p +2
Majdnem megismétlõdött az olasz gól elõtti jelenet, ismét Panucci rajzolta Cassano fejére a Roteirót, de Cassano ezúttal Isaksson ölébe bólintott.
39.p
Megvan az elsõ sárga, Gattuso csúszott oda nagyon keményen Mellbergnek.
37.p
Panucci sokadszor adott be jobbról, Cassano érkezett, és elvetõdve a jobb sarokba csúsztatott.
33.p
Zambrotta labdájából Vieri fejelt mellé.
28.p
Del Piero forgolódott, majd ballal tüzelt, Mellbergen irányt változtatott a labda, de Isaksson szögletre mentett.
26.p
Ljungberg tört be a 16-oson belülre, de a védõk szorításában nem tudott lõni, majd a földre került, de Meier nem sípolt.
20.p
Zambrotta ment le az alapvonalig a bal oldalt, nagyszerûen tette vissza Del Pieronak, aki jobb belsõvel a jobb kapufa mellé helyezett.
19.p
Cassano nyargalt el a jobb oldalon, beadása kicsit magas volt Vierinek, aki 8 méterrõl föléfejelt.
14.p
Pirlo emelt Cassano irányába, de a római csatár nem találta el a labdát nagy helyzetben.
13.p
Ibrahimovic, Ljungberg akció után az Arsenal középpályása sarkalt a nyurga támadó elé, aki ballal fölélõtt.
11.p
Pirlo ívelt Vieri irányába, de Isaksson ismét kiválóan mozdult ki a kapujából.
8.p
Perrotta lõtt ballal 18-ról, Isaksson védett, a kipattanót pedig hiába tette kapura Vieri, már les miatt kifelé járt szabadrúgás.
3.p
Cassano labdájából Vieri brusztolta be magát a svéd kapu elé, de Isaksson jó ütemben vetõdött ki.