Barátja féltékenységi jelenete késztette arra Eleni Ioannu-t, a görög olimpiai csapat cselgáncsozónõjét, hogy kiugorjon barátjával közös lakásuk erkélyérõl - mindezt hat nappal a játékok nyitóceremóniája elõtt. Bûntudattól hajtott barátja, Giorgos Chrisostomidis ugyanígy tett két nappal késõbb. Jelenleg mindkét fiatalt kórházban ápolják, és nem lehet tudni, túlélik-e kis híján sikeres öngyilkossági kísérletüket.
Az Apogevmatini Daily címû görög lap szerint a pár másfél éve élt együtt. A fiatalember - aki kisgyerekkorában vesztette el édesapját és nagyszülei nevelték fel - megismerkedésükig drogfüggõ volt, de Ioannu-nak sikerült elérnie, hogy a fiú végre elvonókúrának vesse alá magát. Hiába járt azonban sikerrel, drogos múlttal még ezután is nehezen talált állást, bár barátnõje végig mellette volt és tartotta benne a lelket. "A lány segített neki lejönni a drogról, a fiú viszont ettõl túlságosan is ragaszkodni kezdett hozzá" - írja a helyzetrõl az Eleftheros Typos címû lap.
Pánikban cselekedett
Chrisostomidis vallomásában azt állította: attól borult ki, hogy kedvese nélküle (viszont más atléták társaságában) fog majd lakni az Olimpiai Faluban. A férfiban ez a rövid távollét is bizonytalanságot és dühöt keltett, ami szorongáshoz vezetett: félt, hogy elveszíti barátnõjét. "Elõször csak kiabáltak, késõbb pofonvágta a lányt, aki az elsõ pánikban visszaütött, majd kirohant az erkélyre és levetette magát" - írja a lap.
"Épphogy csak túljutott egy nagyon kemény felkészülési perióduson, emellett nehézségei voltak a párkapcsolatán belül, mindez együttesen vezetett ide. Arra kérek minden görögöt, mondjon el érte egy imát!" - kéri az intenzív osztályon fekvõ Ioannou edzõje, Giorgos Boutakis.
Büntet
"Az Elenivel történtek után elvesztette a talajt a lába alól" - idézte az újság Chrisostomidis barátait. A fiút teljesen lesújtotta a bûntudat és magát hibáztatta a lány sérüléséért. A fiú önmaga felett ítélkezett: "Hétfõ délben nagymamájával ebédelt a lakásban, amikor hirtelen azt mondta: "Elenivel akarok lenni", felállt az asztaltól és leugrott az erkély ugyanazon sarkából, mint ahogy a lány tette." - írja az Eleftheros Typos.