Az STS-rendszerhez már a 90-es évek elején terveztek folyékony hajtóanyagú (LOX-LH2) gyorsító rakétát, csak éppen a pénzhiány miatt abból (sem) lett semmi.
A szilárd hajtóanyagú gyorsító rakéta elõnye pont abból fakadt a tervezési idõszakban (70-es évek!!), hogy sokkal egyszerûbb szerkezet, mint egy folyékony hajtóanyagú rendszer (nincs szükség üzemanyagrendszerre, turbószivattyúkra, stb.), vagyis éppen az általad is említett okokat próbálták szem elött tartani!
Szvsz a probléma az az STS-rendszerrel, hogy egyszerûen nem használják ki a benne rejlõ fejlesztési lehetõségeket, valószinüleg félelembõl, nehogy esetleg egy új technológia miatt következzen be valami baleset. Éppen ezért az STS fejlesztések igen apró lépésekkel haladnak (könyebb külsõ üzemanyagtartály, modernebb elektronika, stb.), de a rendszer "gerincét" továbbra is a 70-es évek szinvonala jellemzi...
Ne feled, hogy az STS-t univerzális feladatra tervezték, képes mûholdak felbocsátára, befogására és visszahozására, képes tudományos kisérleteknek otthont adni (a rakterébe elhelyezett SpaceHab konténerrel akár komolyabb mennyiségû kisérletnek is) és alkalmas ûrállomások kiszolgálására is. Igen elõrelátóan megálmodott és rugalmas rendszer, csakhát drága, és a Challenger-katasztrófa után felülvizsálták az ereditleg igen nagyratörõ terveket...
Informatika és tudomány
