Sean Evans góljával a fiatal Vörös Ördögök nyertek és a bajnokság élére álltak.
Sean Evans
Ritkán adódik egy meccsen annyi izgalom és esemény, mint a United Blackburn elleni 3-2-es gyõzelmén történt, ahol bajnokság elsõ két helyezettje csapott össze.
A mérkõzést tarkította havas esõ, hó, szél és esõ, két kiállítás, öt gól és egy drámai befejezés.
A United két gólos hátrányból állt fel, két játékosuk kiállításán is felülkerekedtek és átvették a bajnokságban az elsõ helyet észak-nyugati riválisuktól.
A mérkõzés elõtt azonos ponttal állt a két csapat – a Roversnek jobb a gólaránya –, viszont a United négy perccel az elsõ félidõ vége elõtt már 2-0-ás hátrányban volt.
A 41. percben Danny Rose szerzett gól, és ezzel újra nyílt lett a mérkõzés. Phil Marsh beadásába Fraizer Campbell fejelt bele és végül Rose fejezte be az akciót, visszahozva ezzel a reményeket.
A félidõ után nem sokkal az idõjárás még zordabbra változott, ahogy a United esélyei is az elsõ hely megszerzésére.
Jonny Evanst és Aaron Burnst is kiállította a játékvezetõ a második félidõ ötödik percében; Evans az asszisztenssel került összetûzésbe, Burns pedig Keith Parkerrel, a Rovers második góljának szerzõjével.
A Burns és Parker között kialakult incidenst jobban megvizsgálva – a hivatalos indoklás az volt a kiállításra, hogy Burns lefejelte ellenfelét – úgy tûnik a United csatárát hibás döntés következtében küldték le a pályáról.
A dráma azonban folytatódott. Hat perccel késõbb a United váratlanul egyenlített a balszélsõ Sean Evans révén.
Frazier Campbell tört át a Blackburn védekezésén és remekül ugratta ki Evanst, aki a kapuba továbbította a labdát, ezzel már 2-2 volt az állás.
De a legnagyobb fordulat ezen a parázs hangulatú meccsen hét perccel a vége elõtt történt. A nagy formában játszó Evans hihetetlen furcsa gólt szerzett.
A Blackburn kapusa egy hosszú felívelés után azt hitte, hogy Evans ellen lest ítéltek és elé gurította a labdát, hogy elvégezze a szabadrúgást.
De a játékvezetõ valójában nem ítélet lest, mutatta is mehet tovább a játék. Evans köszönte szépen a lehetõséget, elhúzta a kapus mellett a labdát és fantasztikus gyõzelemhez jutatta a Vörös Ördögöket. Így a United vezeti a bajnokságot három ponttal, igaz a Rovers egy meccsel kevesebbet játszott.
Az FA Academy Premier League-ben négy területi bajnokság van. Az elsõ helyezettek a négy ligából rájátszásos alapon döntik el, hogy melyik csapat lesz az országos akadémiai bajnok.
A középpályás Danny Rose, aki a United elsõ gólját szerezte, a következõket nyilatkozta a MUTV-nek: „Minden játékos elõtt le a kalappal, de különösen Sean Evans érdemel dicséretet. Egy pillanatra nem állt le, megküzdött a két góljáért, és megmutatta kiváló képességeit.”
Sean Evans, a gyõztes gól szerzõje: „A partjelzõ felemelte a zászlaját, de hallottam amint a játékvezetõ mondta, mehet tovább. Meg kellett nyerünk ezt a meccset, hiszen a Blackburn egy meccsel kevesebbet játszott. Óriási odaadást és összetartást mutattunk ma, és igen jól játszottunk.”