Az a baj tudod, hogy én elég ilyedõs fajta vagyok, már olyan értelemben, hogy beparázok, ha valaki nagyon rámtelepszik. Befordulok rövidtávon. Ez volt az elõzõ kapcsolatomban is, de én voltam a hibás mert hagytam.
A mostani kedvesemnek ezt elmondtam és egy percig sem kellett magyaráznom, egybõl értette a dolgot és azt mondta, hogy Õ is így gondolja, csak nem akart problémázni. Felnõttként gondolkodik és ez megnyugtat. De ez nem jelenti azt ugyanakkor, hogy hiányozna a szenvedély, mert minden egyre csak jobb ahogy kezdjük megismerni egymás apró tulajdonságait. Szóval hangolódunk egymásra, lassan, folyamatosan, de biztosan. Ez maradt ki az elõzõnél és sosem volt 100%-os a megnyílás a másik felé. Nem tudom jobban elmondani...
Ja és hogy honnan érzem ezt jónak? Onnan hogy lassan egy napot nem bírok ki nélküle. :-)