Ronaldo, Adriano, Kaká, Robinho, Ronaldinho - ennek az öt csatárklasszisnak kellene valahogyan helyet csinálni a kanárisárgáknál. Utóbbi három persze támadó középpályásként is bevethetõ, de a hangsúly itt is a "támadó" szón van.
Az általában konzervatív edzõnek tartott Parreira mindent el is követett a nemes ügy érdekében, és átalakította a brazil válogatott felállását, hogy legalább négy csatárnak helyet szorítson benne - arról azonban, hogy mind az öt "félisten" egyszerre játsszon, hallani sem akar, mondván, ezzel már nagyon sebezhetõvé válna a selecao hátsó alakzata.
Korábban az élet mindig megoldotta a kapitány helyett a felmerülõ problémát: a mostani selejtezõrõl Ronaldinho volt szerencsésen eltiltva, a 2004-es Copa Americán csak Adriano szerepelt (és ha már ott volt, hét találattal gólkirály is lett), a nyári Konföderációs Kupáról pedig Ronaldo mentette ki magát - Adriano ott is betalált ötször. A Real Madrid kétszeres világbajnoka 2004 októbere óta nem volt eredményes hazája válogatottjában, és Chile ellen is csak egy félidõt játszott kisebb izomsérülése miatt. Az Inter támadója viszont ontja helyette a gólokat: Adriano 28 válogatott meccsen már húsz alkalommal talált a hálóba, így lehetséges, hogy apránként kiszorítja Ronaldót a kezdõbõl - bár tegnap együtt léptek pályára.
Valószínûleg a 2002-es vb-döntõ hõse is érzi a vesztét, és múlt héten már kifejezte afeletti sajnálatát, hogy ellógta a Konföderációs Kupát. "Nem akarok több tornát kihagyni, minden adandó alkalommal szerepelni szeretnék a brazil válogatottban" - jelentette ki, ám lehet, hogy hat meccs óta tartó gólcsendje miatt már kicsit késõn. Ezalatt a Chile ellen (és az elmúlt hétvégén az olasz bajnokságban is) mesterhármast jegyzõ Adriano már hét gólnál tart utóbbi négy fellépésén.
Az ifjú Robinho Chile ellen adott ugyan két gólpasszt Adrianónak, de szintén nem biztos a helye a kezdõben. "Öt kiváló játékosról van szó, de Parreira dolga eldönteni, ki játsszon. Bárki is kerül azonban a kezdõbe, a válogatott készen áll bárki ellen pályára lépni. Mindenesetre szerintem bármelyik edzõ szívesen küzdene hasonló problémákkal" - jegyezte meg a nemrég 30 millió dollárért a Santosból a Real Madridba szerzõdött, huszonegy esztendõs játékos.
Ami viszont Adrianót illeti, õ még nem bízza el magát. "Az a legfontosabb, hogy kijutottunk a világbajnokságra. Remélem, továbbra is így tudom majd folytatni, szépen, csendben dolgozva, és akkor lassan, de biztosan célhoz érhetek" - nyilatkozta szerényen.
Uruguayban is egy a brazilokéhoz hasonló probléma egyik szereplõje döntötte el a találkozót. Az olasz Juventusban David Trezeguet, Zlatan Ibrahimovics, Alessandro Del Piero és Adrian Mutu mellett csak a kispadra szoruló uruguayi Marcelo Danubio Zalayeta egy Kolumbia elleni mesterhármassal jelezte klubedzõjének, Fabio Capellónak, hogy rá is lehet számítani.