Chelsea orosz multimilliárdosa, Roman Abramovich a múlt hét végén 22 millió euro-s ajánlatot tett a Barcelonának carles Puyolért, írja mai inetrnetes kiadásában az EL MUNDO DEPORTIVO..
Sikerült legalább pár napig diszkréten kezelni a Barca vezetõinek, hogy Roman Abramovich ismét ajánlatával kereste meg õket, de most nem Ronnaldinho volt a kiszemelt célpont, hanem Carles Puyol a Klub egyik etalonja. Peter Kenyon Abramovich jobbkeze volt az aki mind a játékossal, mind pedig a Barcelonával felvette a kapcsolatot, ám ez a próbálkozása sem járt sikerrel, hiszen mindkét részrõl kosarat kapott, csakúgy, mint tavaly, amikor még a Manchester alkalmazottjaként szerette volna megszerezni Puyolito-t.
A Barcelona egyébként már korábban kijelentette, hogy semmi pénzért nem eladó Puyol, és a 22 millió euro sem gyõzte meg õket, hiszen a fiatal játékos jelenleg Európa 5 legjobb hátvédje között van, Nesta, Ayala, Stam és Samuel társaságában, de ez utóbbiért is 25 milliót fizetett a Real, úgyhogy most még az összeg sem ejthette gondolkodóba a vezetõinket.
Egyébként nem csak a Chelsea, hanem a Juventus is megpróbálkozott Puyol megszerzésével, s az EL MUNDO információi szerint éppen Trezeguet átigazolása okán próbálta meg elcsábítani a Barca csapatkapitányát, mondani sem kell, sikertelenül.