Én oda valahogy nem vágytam vissza a saját POI questünk után. Szerintem Krog sem. :D Ramból még kinézem, hogy járt arra utána, de nekem életem legrosszabb emléke Tibiában az a kb. 10 órás daráló, ahol kb. mindenki meghalt a quest gyilkoló csapatából, és csak a mule-ok egy része élte túl. Mondjuk még akkoriban volt, amikor tudtak kombózni a lények, és egy hellfire fighter vagy nightmare magában meg tudott ölni egy 2000 hp alatti lovagot, ilyen tömegben pedig darálták a high leveleket. Az akkor legnagyobb Burt Simpson háromszor halt meg ezen a questen lev 300 körül.
Olvasgattam itt kicsit a változásokról, és olyan jó érzés, hogy időben kiszálltam. A tendencia már akkor is jól látszott, hogy a cheaterek miatt folyton könnyítettek a játékon. Amikor én abbahagytam, akkor Farlo Beat már bottal vadászott Frost Dragonokat éjjelente a jeges szigeteken (Svargrond vagy mifene), Sirpask pedig paladinként club fegyverrel Banután majmokat, és megőrültem tőle, hogy mennyire nem csináltak semmit a gamemasterek.
Volt abban valami varázs, amikor egy rúnával még el kellett találni magadat vagy egy lényt, mert bekaksizva igenis nehéz volt még magadat is UH-zni, ha pedig egy veled egy csapatban harcoló embert UH-val eltaláltál mozgásban egy pánik szituációban, akkor már szinte elitnek számítottál, mert sokan nem tudtak figyelni a társukra. Sose használtam a beépített fényerőt a kliensben, én szerettem a színes fényeket a sötétben.
Ezeket a team huntokat egyébként én is imádtam, talán éppen a tibiás halállal együtt járó nagy veszteség miatt olyan bizalmi dolog volt ez, mint egy párkapcsolatban kitárulkozni a másik előtt. :-p Akárkit nem engedtél közel magadhoz, mert féltél, hogy meghalsz miatta. Bizonyos értelemben még azoktól is félned kellett, akiket az elejétől ismerték, hiszen sok pénzért mindig kirabolták egymást a játékosok, és az nagy dolog volt, hogy volt egy olyan csapatunk, ahol ilyesmi azért ritkán fordult elő, az is inkább nagyon fiatal újoncok miatt, de csak ilyen általános guild hall dekoráció szinten maradt. Bár talán volt komolyabb eset is, Bobber egyik rokona vagy valaki hackelve lett, vagy csak azt mondta, már nem emlékszem. Emlékszem olyan esetre is, hogy szerveztünk questeket, és Zak kilopott valamit egy táposabb lény hullájából, és sunyított, de ketten láttuk Kroggal, és szarul esett nekünk, hogy sose vallotta be, utólag sem, pedig két napot őriztem anno a blacklist felügyelőjének ellenőrzése mellett egy lure-olos helyet, hogy kifehérítsem Zaket, és visszajöjjön játszani. Nem emlékszem, hogy mit kértünk a segítségért a quest során, de talán az volt a megállapodás, hogy mi pénzt nem kértünk, hanem a lootot a lényekből, amikre ti is pazaroltátok a rúnákat, hogy gyorsabban meghaljanak.
Egyébként jó érzés volt, hogy az ember mindent felfedezett, mindent ismert, a piti "gonosztevőket" már a helyismeretével le tudta győzni. Olyan csodák voltak ebben a játékban, hogy kellő ismerettel az ember lev 150 előtt lev 300-as karaktereket alázott, sose felejtem el, hogy Angel of Distanz mennyit szopott, amikor néha próbált szívózni, és le is szoktak róla Aniazonkával, hogy próbálkozzanak. :-p Titkos teleportok, amiken keresztül tudtál anyagokat mozgatni (te nem tudtál belemenni, nem látszott, hogy teleport, de kidobhattad a lootot), és te tudtad, hova érkezik, a másik pedig sose jött rá, hogy mi történt. Ajtók, amik mögött te biztonságban voltál, és nem tudtak követni. Hunt helyek, ahova oda se talált a selejt, így nyugta volt az embernek.
Jó dolog volt PG-snek lenni, guild statisztika szerint a negyedik legerősebb guild voltunk Securán, és nálunk nem voltak felbotolt/shared karakterek, talán Ram volt a legnagyobb az én időmben.