A térdmûtéten átesett ballábas játékos a januári alapozásért hajt
A bajnokság harmadik fordulójában – a Bp. Honvéd elleni meccsen – súlyos sérülést szenvedett Füzi Ákos, aki ezt követõen térdoperáción esett át. A hivatalos szakszóval élve ballábas védõjátékosunk mozaikplasztika mûtéten (porcáthelyezésen) esett át, ami azt jelenti, hogy az elhasználódott, megkopott porc helyett épet kapott, amelyet saját térde egésszéges porcrészébõl faragtak le.
Ezen a héten fontos állomásához érkezett a rehabilitációban, ugyanis újra elkezdhette a futó edzéseket.
Füzi Ákos:
– A kocogás mellett továbbra is végzem az eddigi láberõsítõ gyakorlatokat, akárcsak a fiúknak, számomra is megvannak azok az edzések, amelyeket kötelezõen el kell végeznem. Szerencsére a klubházban remekül felszerelt kondicionáló terem található, amelynek köszönhetõen remekül halad a felépülésem. Ezenkívül hétfõn, szerdán és pénteken speciális feladatokat végzek Filkor Attila koordinációs edzõ felügyelete mellett. Mindezeken felül még uszodába is járok, ahol további gyakorlatokkal próbálom tovább erõsíteni a lábamat, ilyen például a vízben futás. Szerencsére eddig semmilyen fájdalmat nem érzek, úgy tûnik tehát, hogy jó úton járok a gyógyulásban.
– Mikor állhatsz újra Valére Billen vezetõedzõ rendelkezésére?
– Úgy kalkulálom, hogy november végén, december elején talán már be tudok kapcsolódni a csapat munkájába. Ez persze csak attól függ, hogy milyen állapotban lesz a térdem. Ha azonban nem sikerül, akkor sem leszek kétségbe esve, a legfontosabb ugyanis az, hogy a januári alapozást már én is teljes erõvel tudjam csinálni a többiekkel. Amennyire lehet, fizikálisan megpróbálom százszázalékosra hozni magamat, hogy ezt követõen csak a meccshiány hátráltasson, azt pedig lesz lehetõségem pótolni az edzõmérkõzésekkel.