Bár látom eléggé megakadt a téma, de nekem csak most sikerült megnéznem A Jó, a Rossz és a Csúf címû filmjét a rendezõnek, aztán gondoltam megosztom a fórumozókkal a gondolataimat.
Sergio Leone klasszikusát nem csupán minden idõk egyik legjobb westernfilmjeként tartja számon a filmtörténet, hanem minden idõk legnagyobb alkotásai sorába is bejegyezte.
A három fõhõs köré szervezõdõ történet középpontjában a karaktereknek az egymással való viszonya, útjaik keresztezõdése áll. Szõkérõl (Clint Eastwood) a rendezõ semmit nem árul el a nézõnek; nem tudjuk meg, honnan jött, van-e családja, s hogy hova tart. Nem ismerjük a gondolatait, sem az érzelmeit, de több jelenet utalhat néhány jellemvonására. A túléléshez szükséges kemény öntörvényûsége mellett meghúzódik egy kevésbé megragadható emberséges vonása is. Ebben a világban (vadnyugat) azonban csak az marad életben, aki kõvé dermeszti önmagát. Ezt az életszemléletet felismerve (és számos ellenfél holttestén „átlépve”) jutnak el hõseink is sorsuk végkifejletéhez, amikor szembesülniük kell önön képességeikkel. Azt a tényt, hogy csupán õk hárman maradtak talpon a történet végére, legfõbbképp jellemük magyarázhatja: cselekedeteiket nem érzelmeik, hanem érdekeik mozgatják mindvégig. Ennek ellenére nem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy érzelmeik nem kerülnek olykor felszínre.
...
Nem sokkal kidolgozottabb Angyal Szem (Lee Van Cleef) karaktere sem, de az õ tetteinek és döntéseinek mozgatórugója bérgyilkos kilétébõl fakadóan egyértelmûen megfogalmazódik (konkrétan a pénz).
A legkidolgozottabb és legösszetettebb alak Tuco, a Csúf. Nem az õ elbeszélésébõl ugyan, de kiderül szüleivel való kapcsolatának lényege, ami magyarázatot ad érdek vezérelte motivációira. A film egyik csúcspontja a Tuco és bátyja, Ramirez atya közt lezajló dialógus, mely megpróbálja megértetni és (talán kicsit?) felmenteni a „tékozló fiút”, aki nem volt képes hazatérni a szülõi otthonba. Mikor megtudja, hogy anyja és apja is meghalt, egy pillanatra meginog, de aztán újra megkeményíti magát, s mentségeket sorolva bújik ki a felelõsség alól. Mégsem ítélkezhetünk egyik testvér fölött sem, hisz egy ilyen világban az „embernek csak két választása van: vagy papnak áll, vagy útonálló lesz.” A három fõhõs közül Tuco az, akit a leginkább érzelmeik irányítják, ezért is kerül idõrõl-idõre kilátástalannak tûnõ helyzetbe. A pénzhajszolás közben olykor elveszti racionális ítélõképességét. Nagyfokú kapzsiságát és önteltségét sajátos humorával és felesleges fecsegésével próbálja leplezni.
Mindhármukat egy cél vezérli, egy elrejtett pénzes zsák megszerzésének kilátása, s ennek érdekében látszólagos szövetségest keresnek a másikban (elõször Tuco Szõkében, majd Angyal Szem Szõkében), de mindeközben egy pillanatra sem bíznak meg egymásban.
A történet egyszerû, egy szálon fut, s csupán a szereplõk kapcsolódnak be különbözõ idõben. Valahol egy temetõben, egy ismeretlen sírban rejtették el a hadsereg pénzét, kétszázezer dollárt. Ezt a helyet kutatja Angyal Szem, s halad át azon áldozatai holtteste fölött, akik kapcsolatba kerülnek a pénzzel. Másik két hõsünk a film felénél szerez tudomást e hatalmas vagyonról. A pénz létének ismerete elõtt úgy is tûnhet, hogy Tuco és Szõke között valamiféle cinkos barátság van, hisz együtt tesznek szert kisebb összegekre sajátos módszerükkel (Szõke veszi fel a Tuco-ra kitûzött vérdíjat, hogy aztán õ lõje el a társa nyakán szoruló hurkot). Ezt a kapcsolatot azonban inkább az érdek tartja össze, ám együttmûködésük bizalmat is feltételez, s itt talán jogos Tuco aggodalma, hisz az õ élete függ mindig hajszálakon. Kettejük sajátos viszonyát önfejûség és sértõdöttség is meghatározza, s ez vezet a késõbbi „bosszúhadjáratokhoz”, amik egyre kíméletlenebb formát öltenek (ld. Sivatagi jelenet). Szõke élete végül egy véletlen fordulaton múlik, neki árulja el egy haldokló katona a pénz pontos helyét. Ezzel az információval a birtokában átveszi az irányítást Tuco és késõbb Angyal Szem felett is. A végsõ hármas pisztolypárbaj után megérdemelt jussával eltûnik a láthatáron, ahonnan jött. Emberségének utolsó megnyilvánulásaként a pénznek csupán a felét veszi magához (a kapzsiság hiánya is megkülönbözteti Tuco-tól), s társa életét is meghagyja. Ugyanakkor megjegyezhetjük itt, hogy Tuco két ízben is lelkiismeret-furdalás nélkül nézné végig Szõke haldoklását (ld. Szõkét a felakasztástól egy becsapódó bomba menti meg, majd a sivatagi haláltól a hirtelen jött „drága” információ).
...
Szóval nagyon tetszett ez a film, s talán az irományom nyomán más is kedvet kap hozzá, hogy megnézze.