Na tegnap megnéztem! Én mindenképpen úgy ültem be, hogy filmet nézek, nem pedig játékadaptációt. Ugyanis legnagyobb sajnálatomra még nem volt alkalmam a játékkal játszani. Spoilert nem használok mert nem árulok el semmit az alaptörténeten kívül(azt meg szerintem mindenki ismeri).
Én a játékról azt hallottam, hogy elég félelmetes volt. Na most ez a filmre (szerintem) nem igaz. Tehát, ha valaki csak azért akar beülni rá, hogy jól betojjon, akkor ez nem az õ filmje. És én ezt most nem negatívumként írom. Még csak egyetlen hangeffekt sem lesz ami meg tudna ilyeszteni bárkit is. Izgulni lehet rajta, kissé véres is, de nem félelmetes. Ezt most nem szokványos értelemben kell érteni, de inkább egy kalandfilmhez hasonlít.
Ami a film nagy erõssége, az a látvány. Iszonyatosan jó látványvilága van. Mint említettem nem játszottam a játékkal, de képeket láttam belõle. Szerintem tökéletesen sikerült átvenni a játékból. Valamint sok ismerõs dallam is felcsendül majd. A történetben számomra összesen 2-3 fekete folt van. Ezeket leszámítva maximálisan érthetõ a sztori.
Tehát számomra egy jó filmet jelentett a Silent Hill. Szerencsére nem is volt nagyon rövid (1óra 53 perc).
Ugye mindenki tudja, hogy Silent Hill-ben sok a tûzzel kapcsolatos dolog. Azon nevettem mikor megszólalt Johnny Cash-tõl a Ring of Fire címû dal.