Silent Hill bonyolult univerzumának megértéséhez nélkülözhetetlen a hely sokféle valóságának és valótlanságának ismerete. "A halott város gyökeresen különbözik a mûfaj minden más darabjától" állapítja meg Hadida. "Négy különbözõ dimenzióban, a létezés négy különbözõ szintjén létezõ világ ez: Silent Hill az 1970-es években, amikor valóságos volt és létezõ, a város ma, a város a köd állapotában és a város a Sötétség állapotában." "Hihetetlenül nehéz feladat ezeknek a szinteknek a vizuális megjelenítése" teszi hozzá Carmody. "Meg kellett építeni a hatalmas, tömör díszleteket, melyek csak öt stúdióban fértek el, és minden díszlethez a létezés két vagy három szintje tartozott."
Két dimenzió az idõvel kapcsolatos: a harminc évvel ezelõtti valóságos várost tükrözik, amilyennek a múltat idézõ jelenetek mutatják, melyek olyanok, akár a megkopott régi filmek, és a mai valóságos várost, ahol Sean Bean Christophere a feleségét keresi. A két további dimenzió - a ködös nappali fény, amelyben Rose kutat a lánya után, és a rozsdaszínû, néha mindent elborító Sötétség, amely a Poklot idézi - a térrel. "Tetszik nekem az ötlet, hogy a szó szoros értelmében feltárjuk a tér, az idõ meg valami metafizikai, misztikus létezés dimenzióit", mondja Gans.
Andrew Mason executive producer, aki úgy látott munkához, hogy már mögötte volt A holló, a Dark City és a Mátrix-trilógia, szívesen dolgozik olyan filmesekkel, akik önálló és teljes világot teremtenek. Mivel egész gyerekkorát tudományos fantasztikus könyvek olvasásával töltötte, elõszeretettel viseltetik az alternatív valóságok iránt. "Ez a történet arról szól, hogy mi történik a halál és a sorsunk közti pillanatokban, vagy talán arról, hogy létezik egy valóságos alternatív dimenzió, amely egyikünket-másikunkat csapdába ejt, mert szembeszegülünk a sorsunkkal" mondja Mason. "Ez a film a magánytól való rettegésrõl beszél, a félelemrõl a sötétségtõl, a félelemrõl attól, hogy vállaljuk a felelõsséget saját lényünk gonosz oldaláért, és a félelemrõl saját sorsunktól. A Silent Hill játékban az alkotók folyamatosan olyan környezetbe helyezik az embert, amelyben minden fenyegetõ, és semmi sem ígér megnyugvást. A film ezt az élményt akarja újrateremteni szélesebb közönségnek."
És ha kissé zavarosak ezek a megváltoztatott valóságok, az nem véletlen, vallja be Gans. "Nem akarunk mindent megmagyarázni, jobban szeretem, ha az emberek a történet álomszerûségében keresik a rejtély nyitját. Nagyobb öröm élvezni a megfejthetetlenséget. Játékos felhívás ez az intelligens megközelítésre."
A játék filmre vitele során történt egy döntõ változtatás: a film fõszereplõje nem férfi, hanem nõ. "Ha nyugtalanító kérdésekkel foglalkozik az ember, mint mi a filmben, szükség van a megváltó kegyelemre", mondja a rendezõ. "Ezt én úgy értem el, hogy nõket hoztam a történetbe (csaknem minden szereplõ nõ). Amikor a kérdések nõi szintre kerülnek, összetettebbé s egyúttal ambivalensebbé válnak.
A Halott Város vezérmotívuma a jelképes szinten ábrázolt anyaság, hit és üldöztetés. Gans Farkasok szövetsége címû munkájának (melyet õ ‘fiús filmjének' tekint) a fõszereplõje Mani, egy észak-amerikai bennszülött sámán, aki hisz a természeti erõkben. Ennek a filmnek a nõi megfelelõje A halott város, amelyben Gans a türelmetlenség erõivel szembeszegülõ anyaság erejét tanulmányozza. "Rose, mint Sharon nevelõanyja, annyira szereti a gyermeket, hogy a kislány a sajátja lesz. Ilyen módon a filmben az anyaság a Szeplõtelen Fogantatás révén, azaz a legmagasztosabb módon elért állapot. És ez a filmben a megváltó kegyelem. Minden nõalak másként éli meg az anyaságot."
Rose mellett ott van Cybil, a gyermektelen rendõrtiszt, aki Rose társául szegõdik a nyomozásban; Dahlia, a szenvedõ anya, akit egy fanatikus szekta megfosztott gyermekétõl; Cristabella, a vallási vezetõ, aki lemondott az anyaságról azért, amirõl úgy véli, nagyobb hasznára lesz a közösségnek; Anna, az ártatlan, aki belekapaszkodik mindenbe, ami anyának mutatkozik; és Sötét Alessa, aki olyan vad elszántsággal õrzi névrokonát, amilyet csak az anyai ösztön képes mozgósítani.
Egy játék filmre vitele hasonlít a regényfeldolgozáshoz, mégsem ugyanaz. A regényt gyakran tömörítik, ezt a videojátékot azonban lepárolták. Akira Yamaoka, a Silent Hill videojáték alkotója felhasználta a francia szürrealisták, például Hans Bellmer, meg modern mûvészek, mint Francis Bacon munkáit, és hozzákevert egy jó adag Kafkát. "Logikus a filmváltozathoz a francia szürrealisták nézõpontjából közelíteni, ahogy Christopher tette", magyarázza Mason. "A Silent Hillben a történet számtalan rétege rakódik egymásra, és amikor az ember már azt hiszi, mindent ért, mindig fölbukkan valami, ami rákényszeríti, hogy átértékelje az egészet. Ennek a játéknak a filmre vitele elsõsorban azt jelenti, hogy feltárjuk lényegét, közben átveszünk minél több ismerõs anyagot, és megõrizzük a titokzatosság és feszültség intenzitását.
"Amikor a "Silent Hill 2"-t játszottam, elsírtam magam", emlékszik vissza Roger Avary. "Káprázatos, maradandó mûalkotás. De alkotórészeire kellett bontanunk, és valami újat létrehoznunk belõle." Avary és Gans hosszú órákig tanulmányozta nemcsak a történet alkotóelemeit és egyes részleteit, hanem a lebegõ kameramozgást is. "Végig úgy éreztük, csak egyvalamihez kell feltétlenül hûnek maradnunk: az anyag szellemiségéhez", folytatja Avary. "Különben oda az egész."
És vajon mi ennek a Silent Hill nevû lázálomnak a szellemisége? "Ez volt az egyetlen nagy, igazi csatánk Christopherrel" magyarázza Avary. "Én a megbocsátásban hiszek, õ a jogos bosszúban, és azt hiszem, õ gyõzött." Avary elégedett az eredménnyel. "Christopher éppúgy átlátja a játékot, vagy még jobban, mint alkotói", mondja. "Elõször játékosként, aztán íróként, s végül rendezõként magáévá tette az anyag minden szükséges metaforikus elemét, aztán felvitte rájuk a maga meg az én és mindenki más értelmezésének rétegeit. Milliónyi különbözõ filmrendezõ állhatna elõ a maga értelmezésével, de egy sem akad, aki olyan mohón válogatna az eszközök közt, mint Christophe. Magáévá tesz mindenféle mangát, regényt, filmet, tévéjátékot, videojátékot és zenét. Azért készítette el éppen õ ezt a filmet, mert éli és lélegzi az anyagát."
Avary szerint A halott város gazdag sokszínûségében tulajdonképpen besorolhatatlan. "Az emberi kapcsolatok drámája? Tudományos fantasztikus mû? Atmoszferikus horror? Apokaliptikus film? Christophe alkotása nem hasonlít semmihez, amit valaha filmre vittek. A halott város egyik jellemzõje, hogy csak önmagával meghatározható."