Szal csatlakozom az elöttem szóló Laci73-hoz. Gondolj csak bele hogy a bolygóközi jármûvek tekíntetében legtöbbször még mindíg a jó öreg kémiai rakettákkal szórakozunk, miközben ion/atom hajtómûvek már vagy 25 éve léteznek.
Az ionhajtómûvek terén két probléma volt/van. Az egyik a teljesítmény. Csak a világûrben lehet használni, és ott is iszonyú kicsi a tolóerejük (a Deep Space 1 nem az elsõ ion-hajtómûvel szerelt mûhold volt, ott a lényeg az volt, hogy egyfelõl huzamosan mûködött hosszú ideig probléma nélkül, a másik, hogy kellõ tolóerõt leadó hajtómûvet sikerült létrehozni). A másik probléma az energiaellátás. Ahoz, hogy kellõ tolóerõt leadó hajtómûveket szerelhesenek a jármûre, ahoz sok energia kell, márpedig a Mars pályáján túl a napelemeket el lehet felejteni, mivel egész egyszerûen nem tudnak elég energiát termelni. Marad az atomelem illetve az atomreaktor. És itt lép be egy apró probléma: a sötétzöldek minden rádióaktív elemet szörnyû veszélynek tartanak, és tiltakoznak az ellen, hogy akár csak 1 méterre is elemeljék a földtõl, mert mi lesz, ha ne 'adj isten leesik...
Ugyanez igaz az atomhajtómûvekre. Magyarázhatod nekik, hogy egy hordozórakéta harmadik fokozatában (vagyis olyan 50-60km magasan) már nyugodtan lehetne atomhajtómûvet használni, mivel ott már alaphelyzetben is a talajnál mértnél jóval magasabb a sugárzás... Azzal fog jönni, mint RangeR, hogy márpedig ha valami elromlik... Áhhh...
Ennyi. Az ilyen technológiák kifejlesztéséhez iszonyú sok pénz kell, ami inkább csak az állami kutatásoknál elképzelhetõ - viszont a pénzrõl politikusok döntenek, akiknek kínos a civil tiltakozás, ergo nem fogja támogatni, sõt, üldözni fogja az ilyen terveket...
Atomunk se lenne ha nem lett volna az a fránya 2. VH, a tudósok még mindíg azon vitatkoznának, hogy jó jó létezik a maghasadás de gazdaságosan soha az életbe nem lehet kinyerni.
Szönyû még csak belegondolni, de a tudomány általában akkor halad a leggyorsabban, amikor a "járulékos" veszteségekkel nem törõdnak. A hidegháború elején (1940-es évek vége, 1950-es évek) mindkét fél minél többett akart megtudni a sugárzásról és annak hatásáról az emberekre. Így aztán nem sajnálták saját katonáikat beküldeni az kisérleti atomrobbantások közben a terepre, hogy lássák, mi fog történni... Annyira kellett az eredmény, hogy nem tõrõdtek a "mellékes" dolgokkal.
Mivel jelenleg nincs kényszerítõ hatás (melegfúziós erõmûvek esetén energiahiány; ûrkutatás esetén olyan esemény, amely indokolttá tenné az eredmények gyorsabb felmutatását), marad a biztonsághoz való abszolut ragaszkodás.