Ancelotti: „Mi egy másfajta játékot szerettünk volna játszani, de az Inter nem hagyott sok helyet erre. Roberto Mancini csapata igazán jól játszott. Megpróbáltuk a széleket megjátszani, de ez nem sikerült. Veron gyakran behúzódott középre és ezért még óvatosabbnak kellett lennünk a széleken. A szerencse hozta meg nekünk a gyõzelmet, de Fortuna a bátrakat segíti. Mi menetelünk tovább, és úgy gondolom, hogy a bajnoki címért kemény harcot fogunk vívni egészen a végéig.”
A játékosok nyilatkozata a mérkõzésrõl:
Kaka: „Nagyon boldog vagyok. Ígértem egy gólt Shevának és lõttem is egyet. Megnyerni egy ilyen derbit mindig hatalmas öröm. Sokat gondoltam Shevára, mert tényleg nagyon hiányzik a csapatnak. Ezen az estén nem volt könnyû játszani, mert az Inter jól játszott és nekünk kellett egy kis szerencse is. Amikor a gólt lõttem, láttam Rino lövését és egy kicsit aggódtam, mert ha erõsen érek bele, akkor a labda iránya túlságosan megváltozhat. Ebben a szezonban jól haladunk, ami a küzdõképességünknek köszönhetõ. Tudjuk, hogy nem vagyunk a legjobb formánkban, de várjuk a megfelelõ pillanatot amikor újra rátalálunk.”
Maldini: „Egy nagyszerû gyõzelmet arattunk és elmondhatjuk, hogy szerencsénk volt, de ez nem állandó sajátossága a szezonnak. Ezen azt értem, hogy mi magunk csináljuk meg a szerencsénket. A mérkõzés kiegyensúlyozott volt, de mi képesek voltunk élni egy lehetõségünkkel. Mi végig koncentráltunk, míg az Internél egy alkalommal kihagyott a figyelem és ezért meg is fizettek. A következõ fordulóban könnyebbnek ígérkezik, de nem becsüljük alá az ellenfelet, mert az komoly hiba lenne.”
Nesta: „Nekem jól ment, a csapatnak közepesen, de a lényeg a végeredmény. Nem játszottunk különösen látványos játékot, de lehetõségünkhöz mérten a legjobban. Mostantól kezdve a Atalanta elleni meccsre kell figyelnünk és ugyanazzal a hozzáállással kell pályára lépnünk, mint az elõzõ két mérkõzésen. Ezen az estén nem játszottunk valami fényesen, de az, az Intert dicséri, mert jól lezárták a pályát elõlünk.”
Seedorf: „Nagyon fontos volt a csapat számára ez a gyõzelem. Az Inter egy jó periódusban volt, amikor nem kapott ki és ezért nehéz volt legyõzni õket. Természetesen a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna, de nem érezzük magunkat szerencsésnek. Ha a Juve úgy nyert volna, mint ahogy mi tettük vasárnap este, akkor mondhatnánk, hogy jellemzõ és, hogy miért nem történik ez ugyanúgy velünk is? Mindenki maga csinálja a saját szerencséjét, amikor csak a gyõzelmet nézi és hisz is benne, egészen a végéig. Ez a mérkõzés engem az ezt megelõzõ összecsapásra emlékeztet. A különbség csak az, hogy most Kaka szerezte a gólt. Az Inter az elsõ félidõben volt a jobb, mi pedig a szünet után. Látványos futball? Sok alkalommal nyújtottuk már a szurkolóinknak, eredmény nélkül. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült 3 pontot szereznünk a derbin.”