Én addig örülök. Ugyanis nem szorulok. Magam szeretem megoldani a problémámat.
Lehet, hogy ez sem mindíg célravezetõ megoldás, de ha nekem gondom van valakivel, akkor nem rohangálok a rendõrségre szarságok miatt, mert tudom, hogy csak az idõmet vesztegetem. Ahogy megvédtem magamat valamelyest az aluljáróban, ugyanúgy megtettem már különbözõ helyzetekben, és kurvára nem félek. Akinek ez nem tetszik, mondjon el aminek akar, vagy egyszerûen csak kössön belém egy aluljáróban, aztán meglátjuk kinek van igaza. A fegyvernemet sosem én választom. Ha valaki vitatkozni akar velem, azzal vitatkozom. És ha jobb érvekkel tudja alátámasztani a véleményét, mint én, akkor õ nyert. Ha viszont valaki késsel hadonászik, azt lelövöm a gecibe. Aztán majd az ügyészség eldönti, jogos volt-e vagy sem. De annak ez már tök mindegy lesz akit a mentõk kapartak össze.
Egyébiránt nem lepne meg, ha hamarosan nálunk is kitörne a polgárháború, mint Franciaországban. Annyi különbséggel, hogy itt nem a csõcselék fog fellázadni, hanem kis szerencsével a hozzám hasonló gondolkodásúak, akikbõl ha akarnék már most össze tudnék szedni többszázat. Akiknek elegük van már ebbõl a káoszból.
De egyelõre nem én fogom kezdeni a balhét, lesz arra majd erõforrás nélkülem is sztem.
Én egyelõre kerülök minden balhét és konfliktust a saját érdekemben, és várom, hogy lezárják az ügyemet.