No igen. A nemzetpolitikánk külpolitikánk, a gazdasági ügyeink intézése katasztrófálisan szar. Még Rákosiék alatt is jobb volt. Most is mitõl félünk? Tagjai vagyunk az EUnak és a NATOnak. Most lehetnelehetett volna ugrálni a románok, szerbek felé, hogy figyeljenek oda a kisebbségekre. Erre ugyanazt tesszük, mint amikor se nem EUs, nem ne NATO tagok nem voltunk. Sõt, engeményeket teszünk pl. a románoknak, erre azok leszavaznak mindent, illetve itthon pezsgõznek az évfordulójukon velünk a mi miniszterelnökünkkel. Nem normális ez a helyzet! Az ország elhülyült. Korábban/most is sokszor arról példálózunk, hogy debil amerikaiak így meg úgy. Nos, elég egy telefonálós, reggeli játékba bekapcsolódni pár percig, már is az jön le, hogy itthon is elhülyült a fiatalság. Ha ez nekünk jó, csináljuk.
Az bizti, ezt sokáig nem nézem. Úgy érzem négy évünk van arra, hogy egy normális politikával rendbehozzuk azt, amit 16 év alatt elrontttunk, majd próbáltuk foltozgatni. Ha ez nem sikerül, részemrõl nagy valószínûséggel ennyi volt. Utána tök mindegy hol fogok élni, az a szó, hogy Magyarország már semmit sem fog jelenteni. Ugyanezt máshonnan is tudom követni, de legalább nem szar a fizetésem.