Régen nagyon sokat rajzoltam (kis iskolás koromban még versenyekre is jártam). De a jó rajzaimat soha sem fejeztem be. Bármit rajzoltam (embert, tájat, lovat, fogkrémet stb.) soha sem volt a képben az egész. Szándékos technikám, volt ez arra, hogy ha a többit a nézõ hozzáképzeli úgy, ahogy neki tetszik, akkor közelebb lesz hozzá a kép. Mindenkinek máshogy, de mindenkinek úgy, ahogy neki tetszik.
Sok év eltelte után véletlenül megnéztem párat (ami maradt). Mindegyikrõl lesüt a kiváncsiság, félkészség, befejezetlenség. Olyan hatást keltenek, mintha foszlana a papír széle, és minél tovább bámulom, csak fogy és fogy és fogy... Tartalmaz az összes egy bizonyos elégedetlenséget. Mintha bûntudatom lenne, hogy nem egész...