Úgy tűnik az alibi igazolások mellett érdemi erősítés is érkezik a keretbe.
Még mielőtt bárki megkövezne, nem tartom rossz felfogásnak a keret "tapasztalattal" és vezéregyéniséggel való feltöltését - értem ezalatt inkább Lichsteinert -, mert valljuk be ennek az Arsenalnak az egyik legfőbb baja, hogy évek óta nincs vezére. Se a pályán, se azon kívül. Nincs egy Adams, nincs egy Vieira, Lehmann vagy akár más csapatok mintájára egy Keane, Ferdinand, Ramos habitusú játékos. Nem azt mondom, hogy egy vérengző vadállat kell, de igenis valakinek meg kell cibálnia a sokszor picsogó Özilt, a divatmániás Bellerint vagy éppen a bakira hajlamos Mustafit (bár lehet őt piacra dobjuk).
Ebből a szempontból elfér itt a svájci, pláne ingyen, függetlenül a korától.
A görögöt ugye csak júliusban jelentik be, de az ő esetében meg felmerül, hogy miért kellett ő, ha volt egy 3 milláért megvehető Evans. Ezt a ziccert ki kellett volna használnunk, pláne, hogy fél évig csámcsogott rajta a média.
Szóval ezek mellett olasz lapok szerint már csak az aláírás hiányzik Torreira leigazolásából. Az uruguayi középpályás szerződésében 25 millás kivásárlási záradék van meghatározva, de az Arsenal 30-at hajlandó fizetni, ha azt több részletben tehetik meg. Erre a Samp rá is bólintott és ha minden igaz most 10 millát utalunk majd nekik. Tovább erősíti a hírt, hogy a játékos már bekövette az Arsenalt az egyik közösségi profilján, továbbá le is nyilatkozta, hogy mindig is szeretett volna az Arsenalban játszani.
Kapusposzton is erősödni látszik a keret. Szintén hónapok óta lehet hallani a pletykát, hogy érdeklődünk Bernd Leno iránt, akinek szintén egy 25 millás kivásárlási összeget állapítottak meg a kontraktusában. A játékos kifejezte távozási szándékát a Bayer felé és örömmel csatlakozna az Arsenalhoz. Egyes hírforrások szintén tényként közlik a klubváltást. Petr Cech időközben megkapta az 1-es mezszámot, Ospina távozása pedig mindig napirenden van az aktuális átigazolási ablakban, így valószínű, hogy a kolumbiai fogja elhagyni a klubot Leno érkezése esetén.