A Leleplezés: a futball piszkos titkai címû filmben jól látható a Liverpool FC egyik munkatársa is, aki éppen a fiatal játékosról beszél, de állítólag nem bizonyított, hogy ezt a szabályok megsértésével tette.
„Jogi útra kell lépnünk, hiszen meglepett bennünket a dolog. A futballban nincs helye a korrupciónak, ennek eltüntetésére megoldást kell találnunk. Vannak már szabályok, mint ahogy jó és rossz ügynökök, jó és rossz edzõkkel is találkozhat az ember” – mondta Rafa Benítez, a Vörösök vezetõedzõje, majd hozzátette: Ha a korrupcióról beszélünk, akkor az élet számos területét érinthetjük. Vannak jó és rossz emberek, nekünk a jó emberekkel kell folytatnunk az együttmûködést.”
Peter Harrison a liverpooli eset említése nélkül tagadta, hogy kenõpénzt adott volna a Bolton vezetõedzõjének, Sam Allardyce-nak, ezért kíván elégtételt venni.
„Beperlem a BBC-t, s folytatom munkámat ügynökként” – szögezte le a játékosközvetítõ.
Harrison azonban azt már elismerte, hogy idõnként pénzt adott Craig Allardyce-nak, a boltoni tréner fiának.
„Ezt nem tagadom, miért is tenném. Akkor adtam pénzt Craignek, amikor még FIFA-ügynök volt. Vannak esetek, amikor négy-öt ügynök dolgozik egy átigazolás esetében, természetes, hogy ilyen esetben én is fizettem Craignek” – mondta Peter Harrison.