Peter Harrison bejelentette, bepereli a BBC-t. A csatorna által levetített dokumentumfilm központi figurája az említett úr, foglalkozására nézve játékosügynök, és állítólag Sam Allardyce-t és Harry Redknappet is rávette némi pénzösszeg segítségével, hogy üzleteljenek vele különbözõ futballisták kapcsán, legalábbis a filmen erre utaló kijelentéseket tett. Annak természetesen nem volt tudatában, hogy rögzítik a szavait.
- Soha nem adtam csúszópénzt senkinek, Sam Allardyce-nak sem - mondta Harrison -, éppen ezért beperelem a BBC-t. Folytatom játékosügynöki karrieremet, és bármit megteszek, amit az FA kér tõlem.
Harrison nem tagadta, valóban fizetett Craig Allardyce-nak, a Boltont irányító "Big Sam" fiának, de nem érti, mi ezzel a gond, hiszen egy ügyletben gyakran négy-öt ügynök is érintett, és bevett szokás, hogy ezek valamiféle jutalékot kapnak.