Hogy a kissé xenofób irányvonalról visszatérjünk: olvasnivaló
A Fõvárosi Közgyûlés városrendészeti bizottságának tagjaként nemrég Münchenben jártam, ahol többek között arról is érdeklõdtünk: mivel veszik elejét a müncheni futballrendbontásoknak? A rendõrség illetékese elmondta, hogy a német szurkolók "unalmas" városnak tartják Münchent, mert ott nem lehet "balhézni", illetve ebben az esetben is - mint mindig - a szabálysértést követi a "brutális megtorlás", ami jelenthet néhány nap elzárást, de több száz, de akár több ezer eurót is. Megtudtuk, hogy jó néhány rendõrautó van kint a mérkõzésen - messze nem akkora apparátus, mint itthon, hiszen az az adófizetõk pénzét emésztené fel -, de ott van az államügyészség képviselõje is, így azonnal határozatot hozhatnak, amit a bíróság a lehetõ leghamarabb elbírál. A stadion "földszintjén" "lakályos" cellák várják azokat a hûsölni vágyókat, akiket a finom bajor sör vagy a mérkõzés irama felhevített volna.
Jó, de mi van olyankor, ha külföldre megy a csapat? - faggatóztunk tovább, amelyre a válasz a következõképp hangzott: aki már szerepel a nyilvántartásban, azt megkérjük, hogy a mérkõzés elõtt két nappal, egy nappal, aznap, majd utána egy nappal jelentkezzen a rendõrségen. Ha ez nem mûködik, egyszerûen bevonjuk az útlevelét. Szoros együttmûködés van a külföldi rendõrhatóságokkal, így elég hatékonyan ki tudják szûrni azokat, akik nem kívánatosak náluk, illetve azokat, akik rossz hírét keltenék a gyönyörû tartományi fõvárosnak. Ebben szerepet játszik a telefon, a fax és - ma már egyre növekvõ mértékben - az internet. Ezenkívül mindig kíséri néhány rendõr az utazókat, de ugyanúgy várják a vendégcsapat országából érkezõ kollégákat is. A határõrség jelentõs segítséget nyújt a rendõrségnek, hiszen ha valaki mégiscsak kijátszaná a rendõrök éberségét, azt a határon általában megállítják.
Ezzel vág egybe az én civilizáltabb verzióm a 3. félidõ szereplõirõl.
A kevésbé civilizált az, hogy gumibottal addig ütni, amíg vinnyogva el nem takarodnak.