Nézz körbe a világban... Mindent bank finanszirozott, amit létrehoztak
Most magad ellen érvelsz, ez az én szövegem, hogy mindent a bank finanszíroz.
majd a hitel visszafizetésre került
Kivéve ami nem.
A bank azt mérlegeli, hogy jövedelmezõ-e az amit finanszíroz. Nem kell anyagilag jövedelmezõnek lennie, (lásd EBRD) de társadalmi haszonnal kell járjon.
Jaj azért ennyire ne szállj már el! Megint kilyukadtunk ott, hogy tulajdonképpen a cégek mind csak jót akarnak nekünk, és azért élnek-halnak, hogy mi jól érezzük magunkat.
Mikor emellett kell érvelni, akkor emellett érveltek. De mikor az ember szóváteszi azt, hogy a cégek (köztük a bankok) hogyan szúrtak ki emberekkel, közösségekkel, országokkal, akkor meg amellett megy az érvelés, hogy a cég nem jótékonysági intézmény. Hát tudom hogy nem az! Pont errõl beszélek!
De még ha ragaszkodom is ahhoz, hogy a bank nem csak profitért hajlandó befektetni, akkor arra az ingoványos talajra érkezünk, ahol más elméleteket is meg kell fontolj. Mert oké, a bank valamilyen társadalmi cél érdekében hajlandó akár nullszaldósan akár veszteséggel is finanszírozni. (Érveltem én már emellett, hogy ez így van.) Na de ki határozza meg ezeket a társadalmi célokat? Mutass nekem példákat, ahol az érintett emberek határozhatták meg, hogy milyen projektet finanszírozzon a bank a számukra.
És ha ilyen nincs, akkor elérkeztünk az NWO témához. A bank az emberek HELYETT eldönti, hogy milyen társadalmi céloknak kell megvalósulniuk, és azokat a projekteket finanszírozza, melyeket A BANK kívánatosnak gondol. De hogy jön ehhez a bank, már elnézést?
A kereskedelmi bankok által finanszírozott projektek társadalmi vonzata nem csaka profit amit a bank könyvel el amikor visszafizetésre kerül a hitel, hanem a beruházás megvalósulása, a munkások fizetése, az egész egy teljes kört fut.
Amíg a kereskedelmi bankok finanszírozzák a projekteket, addig egyrészt minden egyes projekt erõforrásigénye megnõ (lásd kamat, de mi jogon?) másrészt még mindig ott tartunk, hogy a bank dönti el, hogy mi kap zöld utat és mi nem (újra csak: mi jogon?).
MÉg mindig nem értem mi a halál a problémád. Ja ha egy bank nem finanszírozza a projektet? Majd ott lesz egy versenytársa aki szívesen finanszírozza. Ha sokan döntenek úgy hogy nem érdemes finanaszírozni még mindig lehet tõkét szerezni magánbefeketetõktõl, még mindig bele lehet tolni a saját lóvét.
Mellébeszélés. És ha a konkurencia nem ad pénzt? És ha nincs saját tõke? És ha nincs magánbefektetõ? Ott áll egy közösség aki saját egyéni emberi teljesítményének kizárólagos tulajdonosa, de mivel nincs pénzük, így már a saját emberi teljesítményüket sem használhatják fel saját döntésüknek megfelelõen, hanem kénytelenek eladni ezt az emberi teljesítményt magánbefektetõknek és bankoknak, hogy AZOK MONDJÁK MEG hogy mi az a cél, amiért a SAJÁT EMBERI TELJESÍTMÉNYÜKET felhasználhatják.
Hogy mi a bajom? Hát ez. Hogy ezt mégis mi jogon? De persze nem az a baj önmagában, hogy ezt megteszik, hanem hogy órákig kell magyarázni még egy képzett embernek is (vagy épp azért) hogy mi egyáltalán a probléma...
Még mindig nem értem ezt a bank kormányozza a gazdaságot elméletedet. a Bankok oda hiteleznek ahova lehet és ahova érdemes és ahova az alapítói missziójuk engedi.
Aminek az a végeredménye, hogy az emberiség a saját emberi teljesítményét olyan projektekre kell elfecsérelje, amely projektekben a "bank" érdekelt, és olyanra meg nem fordíthatja, amiben õ maga érdekelt.
A világegység nem önnél azért megy a harc nem magáért a hatalomért , hanem azért hogy,
a háborút mind rombolóbbá váló dõreséget kikapcsolja a történelembõl. Ez nem érhetõ el amíg a világot valami közös politikai hatalom nem irányítja.
Biztos lesznek megszorítások a szaporodó népesség nem mehet a végtelenségig.
Ahhoz, hogy a háborút elûzzük és a jólét és tudomány magasabb fokára érhessünk szükséges nem csak a világ fegyveres ereje hanem a globális gazdaság termelési hullámzása a népesség hullámzása is kontroll alatt kell legyen.
Nem lehet álmodni átfogó halladásról ellenõrzés nélkül.
Ha ez megvalósul, akkor nagyobb arányban lehet majd az emberiségtõl a képességek és energiák tömegét elvonni, hogy a tudományos kutatás és termelõ munka szolgálatába álljanak hogy az emberi sorson könnyítsenek s hogy kiterjesszék az emberi lehetõségek határait.
Igen, egy "jobb" világ létrehozásán ügyködnek a bankok segítségével. Persze arról se téged, se engem nem kérdeznek meg, hogy milyen legyen ez a jobb világ, hisz mi ehhez nem érthetünk. (Ami valahol jogos is: aki azt se veszi észre, hogy a bankok mit csinálnak, az ne akarjon beleszólni ennél nagyobb kérdésekbe. Aki vak, az csak szolgáljon - szerintük.)