Ez csak egy tesztgép, ahol a cél az, hogy a hajtómû gyakorlati mûködését vizsgálják. Természetesen a teljes léptékû verziók már sokszorta nagyobban lesznek.
A kezdõ sebességre több megoldás is létezik, egyfelõl lehetséges, ahogy a cikkben is említik a kombinált meghajtás, amikor a gép fedélzetén szállított oxigénnel táplálják, vagyis rakétahajtómûként indul, aztán amikor elér néhány száz km/h-s sebességet, átáll hagyományos torlósugárhajtómû üzemmódba, majd Mach 3 körül szuperszónikus áramlású torlósugárhajtómûvé, amikor pedig már olyan magasra emelkedik, hogy a légkörbõl már nem tud elég oxigént kinyerni, ismét rakétahajtómû üzemmódba kapcsol, és így éri el az orbitális pályát. Persze ezt így leirni nagyon egyszerû, a megvalósítás azonban iszonyú nehéz lesz, hiszen a különféle üzemmódokhoz különféle belsõ geometriai/áramlástechnikai formák ideálisak, tehát a hajtómûnek tudnia kell ezeket változtatnia. Alternatív megoldás a hagyományos gázturbinák alkalmazása, amelyel a szükséges sebességre lehet gyorsítani a jármûvet, ennél az a legfõbb elõny, hogy már kéznél van a szükséges technológia, nem kell külön kifejleszteni.