Azt írtad--"Az ugye megvan, hogy attól még hogy te tapasztalsz valamit, az nem feltétlen valóságos? " Ezzel én is tisztába voltam, ezért is tanultam ismét, hogy megértsem mit érzékelek másokon és mit élek át amikor valahol máshol találom magam, ráadásul önmagamból akkor még semmit nem láttam. Miért éreztem azt hogy ott állok valaki ágya mellett, látom hallom és aggódom mert annyira beteg. Vagy hogy a csudába kerültem bele egy koporsóba miután csak üvöltést hallottam és valami püfölését- frászt kaptam amikor felfogtam hova mentem be, egy üvöltöző eltemetett ember koporsójába. De mivel több esetben kiderült hogy az illető valóban kórházba került betegen vagy épp valóban akkor szült gyermeket, holott egyik se értesített az ország másik feléből, igy az orvos is csak csodálkozott, nem talált reá magyarázatot. Ezek után egy-egy személlyel kísérleteket végeztem-- igaz azt nem mondtam hogy valamiképp lelkemmel leszek ott náluk, hanem azt hogy gondolatban fogok oda menni és gyógyítani a fájdalmukat-- s az akkor történt események visszaigazolták azt hogy valóban ott voltam a lakásukban a megbeszélt időben. De később amikor már mindent megértettem kb.. 1972 körül már, és nem féltem a átélt dolgaimtól, akkor váratlanul, de elkezdtem látni önmagam, igaz csak az alsó karomat és kezemet illetve a lábamat, amikor épp gyermekeket gyógyítottam valahol a világ legnyomorúságosabb helyein. Felnőtt embert lélek fazonként" soha nem gyógyítottam, viszont egyszer egy férfit agyon ütöttem valahol keleten, arrébb vonszolta magát, összeesett és többé nem mozdult a nyomorult gazember!