Maki85 és zserni megosztanám veletek mind azt a gondolatot amely a kutatásaim eredménye lett.
Mi értelme, bárminek is mit naponta alkottunk, s birtokló vágyunktól hajtva, güzüként gyűjtünk, hogy legyen életünkben, ha minden mulandó? Hisz mulandó a tárgy, miért oly sokat dolgoztunk. S mikor azt gondoljuk, mindenünk van már, akkor azt a mindent, cserbenhagyjuk…mivel mulandó életünk. Felveti a kérdést; mi értelme akkor az életnek?
Hiába való minden, mit szellemünkkel alkottunk? Ha jövőnek teremtünk? Miért őrzi agyunk, szellemünk? Mi célja szellemi életünknek, ha testi valónk, épp oly sérülékeny, mulandó, mint amit alkottunk? Furcsa gondolatok ezek, de nem pesszimizmus szülte. Csak kusza, csapongó, a miértekre válaszokat keresve.
Képtelen vagyok elfogadni, hogy az élet, ami szüntelen fejlődés, okosok szerint; semmivé válik.
A vallások tanítása szerint; célja egy lehet, Isten. Ha Isten a végső cél, mit nyernénk vele? Halhatatlanságot. –
De mit érne a halhatatlan lélek, ha csak gondolat marad? A gondolat értékét, a belőle született alkotás adja. Halhatatlanságunk csak úgy válhat értékké, ha Isten, nem célunk, csupán egy állomás, ahol lelkünk kozmoszi törvénnyel, erővel gazdagodik.
Kilépéseim óta érzem, ha lelkem tisztán művelem, a halál anyagi valómra vonatkoztatható, mit oly nagyon féltett lelkem, mert egyetlen földi életét, csak teste által élheti meg.
De létezésem örökre szól, lélekként tudtam, emberként sejtem. Csak kérdés miképp, és hol valósulhat meg?
Lelkem, mint gondolat, mindent áthatott, S általa sokkal többet feltételezett… hogy az élet célja, Istent és önmagát felülmúlva, egy még nagyobb cél felé mutat.
Szembesülve isteni erőkkel, maga volt a fantasztikum. Mindent elsöprő erejük, nem keltett félelmet, alázatra nem kényszerültem, lelkem Velük egynek, éreztem. Velük azonosulva, a végtelent bejárni vágytam, furcsa érzetként megvalósulása, lehetőségként lebegett előttem.
Reinkarnálódni itt? –mint tanítják…az sem igaz.
Szerelmünk aktusa, nem pusztán gyönyör, kettőnkből parányi lét egyesül, új életet alkotva, mint élőknek Teremtés Aktusa!
Fantasztikus Univerzumunk, amely megalkotni volt képes önmagát a semmi porból, törvényekbe kényszerítve, formázva gigantikus Létét, s alkotóinak, sok ezernyi változatát. Keringőzve járják a messzeséget, előttünk haladva, csillognak csábítón, de csak anyagok ők, mit por, energia, atomokként formáz. Örök változás a léte, újat alkot, kiég, darabjaira hullik, e változó Tér, időtlenségében. Vagy magas hőn hevülve, csillagként ontja, életet, halált teremteni kész sugarát, szabadulni tőle? Bolygónak lehetetlen… de talán nem is akar szabadulni e nászból, hisz általa ébred létének Lelke, általa az Egyetemes Tudat fejlődéstörvénye. Amellyel Földünk életre kelvén, isteni erejével életet teremtett, de valószínűleg az egyetemes törvényen is módosítva, mert az élet, az anyagi léten túl mutat. Az anyag, érzetei révén, reakciójával, újat alkotni kész, de önmagát feláldozza. Az élet már tökéletesebb, ha Újat teremt, önmaga léte változatlan. Tudata nem csupán törvény alkotta, tovább fejlődni képes, érzeteit, érzelmekre módosítva.
Az emberi faj tudata ezt is meghaladta, olyan teremtményei Istennek, akinek értelme, logikája, megvalósítja egyszer, Isten terveiből is, a legmerészebbet. Akaratával ledönteni lesz képes az IDŐ korlátait, s legyőzni, a végtelen Teret.
Mert egzisztenciája végtelen és örök-létre való nyitottsága arra készteti, hogy az egész Létet, a Totalitást célozza meg. Így lehet csak képes elérni, hogy az életet, melyet még, az idő szorítása határoz, annak korlátait ledöntve, egy új Élet-teremtésben azt, meghosszabbítani tudja.
A halállal, a legtökéletesebb „megfelelőség” (correspondentis) alakul ki az emberi Lélek és Teremtője, Isten között.
S egyszer, sok ezer esztendő múltával, ha Földünk az élet számára már holttá válik, hatalmas Tudatként, a legtökéletesebb Lelkek fognak távozni belőle. S valahol a végtelenben, egy új Földön, de az is lehet, több új Földön megtelepedve, egy új életet teremtsenek. Így foglalva el a végtelenséget, a még tökéletesebb, Új ember számára. Múlttá vált földjének minden csodálatos, teremtett élővilágával.
Mind ez csak sejtés, mit lelkem sugall? lehet…Vagy csak remélem...