a nézeteid bár jobbak, mit egy átlagember nézetei, de tévesek. Buddha azért jött el az anyagi világba avatárként, h megmentse azokat az embereket, akik nem voltak elég erõsek a júga dharma elvégzéséhez. legalább is elindítsa õket a lelki úton. a budhizmus üressége és annak filozófiája, a megsemmisülés azok filozófiája, akik még nem elég érettek ahoz h vágyikat tökéletesítsék. így nem képesek elérni a tökéletességet, de nem állnak meg a lelki fejlõdésben sem. a budhizmus útja jó és hiteles, mert a budhisták megértik az anyagi vágyak mûködését és azt h ezen vágyak kötnek a születés és a halál körforgásához, de ezen ponton, amit teljes megsemmisélülésnek hívnak, olyan mintha elveszne a ködben az út.
a tökéletes, lelki vágyak a legcsekélyebb mértékben sem hasonlíthatók az általunk megismert anyagi vágyakhoz. habár az anyagi vágyak a lelki vágyak eltorzult tükörképei, mégsincs sem okozati sem másféle kapcsolat köztük. kezdetben én is megörültem amikor nagyjából megértettem a budhizmus lényegét (persze nem megvalósítás csak tanulás szintjén), de egy idõ után hiányérzetem támadt. nem értettem h ha a bodhiszatvában nincs boldogság, boldogtalanság, csak üresség, akkor miért kell törekednünk az elérése felé. miért jobb mint az anyagi élet. ugyanakkor az anyagi boldogság sem igazi boldogság, mert minden esetben szenvedésbe torkollik. ekkor kezdett el szélesedni a látóköröm és kezdtem el keresni más vallások között is. végül nem mondhatnám h túl nagy megvalósításokban volt részem, de amikor a bhagavatam köteteibõl kezdtem olvasni akkor megdöbbentem. addig is hittem a spirituális dolgokban, de amikor elsõ három kötetét olvastam, onnantól voltam biztos a dolgomban. szóval én nem akarok prédikálni, mert asszem amíg nem valósítottam meg azt mirõl beszélek, addig felesleges úgyis, de mindenféleképpen ajánlom a srímad bhagavatam tanulmányozását, fõleg a 3. kötetét. most itt nem akarom leírni, mert nem araklak fárasztani a személyes élményeimmel.
amúgy a karma mûködésének megértését illetõen az igaz h emberi ésszel felfoghatatlan, de valamilyen szinten mégis meg kell értenünk ahoz h tudjuk magunkban hova tenni, ezért szokták így leegyszerûsíteni néha. persze a karma még egy személyre lebontva is annyira szövevényes, és annyira keveset tudunk róla, h sztem felesleges túl sokat foglalkozni vele.