Szerintem ez bõven normális. Legalábbis én ilyeneket olyankor érzek, amikor jól mûködök. A felhõkben nagyon sok minden meglátható. Ha az ember meg is látja ezeket, az azt jelenti, hogy mûködik a képzelete, és nem fásult be. Sajnos a felnõtté válás alatt ez a képesség halványodik el, és könnyen elveszíthetõ. Ez az, amikor a lehetõségek látását felváltja a korlátok látása.
Én is sokat sírok, mikor mélyen megérint valami. Ez azért jó, mert ilyenkor nincs jelen az önhittség, azért arra vigyázni kell, hogy ez ne valami begubózást eredményezzen, hanem nyitást, megkönnyebbülést.