Sikerült megtalálni a kedvenc és szerintem legjobb halál utáni történetet, érdemes elolvasni, sok érdekes dolog van benne. Két részben raktam fel.
David Oakford halál közeli élménye
1979 nyarának elején, David Oakford 20 éves volt, és problémái voltak az életével. Gyerekkora nem tette alkalmassá arra, hogy megfelelõen kezelni tudja az élet nehézségeit. Nem volt önbecsülése, és minden próbálkozása, hogy megtalálja lelki békéjét, kudarcot vallott. Meglehetõsen szerencsétlennek és elveszettnek érezte magát, és úgy vélte senki sem szereti. Így fordult a drogok és az alkohol felé. Egy partin David túladagolta magát, kilépett testébõl, és páratlan mélységû tapasztalatokat szerzett.
Nos, következzenek most kivonatok az õ tanúságtételébõl, amely Kevin Williams Nothing Better Than Death címû könyvében is megtalálható.
Randevú a végzettel
Lefeküdtem a földre, hogy az ilymódon szerzett stabilitásérzet segítsen megtartani egyfajta kapcsolatot a valósággal. Tudtam, hogy ezt kell tennem, hogy képes legyek visszajönni.
A következõ kép, amire emlékszem, hogy a barátom autóját vezetem. Azt hiszem északnak mentünk, át a Mackinaw hídon, majd visszafelé. Elhaladtunk gyerekkori otthonom mellett, ahol láttam szüleimet a verandán üldögélni.
Valami vonzalmat éreztem a fák iránt. Képes voltam látni és érezni erejüket. Láttam a gyökereiket, amint mélyen a talajba hatolnak. Úgy értem, akkor valóban láttam ahogy a gyökerek a fizikai valóságban benyúlnak a talajba. A tapasztalat után meséltem barátaimnak a kocsikázásról, és azt mondták, hogy az egyetlen hely, ahova mentem, a karosszék volt, amelyben elhelyeztek, miután elájultam a verandán.
Abban is ébredtem fel, és amikor felébredtem éreztem a szerveket a testemben, amint mûködnek, mindegyiket külön külön, és mindet együtt. Barátaimet nem láttam sehol. A ház összes szobáját láttam egyidejûleg. Éppen a Doors "Absolutely Live" albuma szólt, kissé túl hangosan. Minthogy senkit nem láttam arrafelé, megpróbáltam magam lehallkítani a zenét, de nem voltam rá képes. Ismertem a sztereo felszerelést, de bármit csináltam, a zene ment tovább. Nem szerettem a hangos zenét. Idegesített, és nem tudtam rájönni, miért nem tudom leszabályozni a hangerõt.
Hívtam a bírátaimat, de nem jött senki. Erre megpróbáltam kihúzni a zsinórt a konnektorból, de képtelen voltam megragadni. A zene meg csak ment tovább, akkor éppen az "LA Woman" volt mûsoron, és a hangja egyre jobban idegesített.
Össze vissza rohangáltam a házban, és a barátaimat szólongattam, és üvöltöztem, hogy a zene túl hangos, habár már nem is hallottam. Esedeztem, hogy hallkítsák le. Megpróbáltam kimenni, de nem éreztem a kilincset. Láttam a napvilágot odakint, de képtelen voltam kijutni. Végül is a fûrdõszobába bújva tettem egy sikertelen kisérletet, hogy megmeneküljek a zaj elõl. Belenéztem a tükörbe és nem láttam magam. Ez nagyon megrémített.
Visszamentem a nappaliba, és láttam magamat a székben ülni. Úgy néztem ki, mintha aludnék. Azon tûnõdtem, miképp lehetséges, hogy kívülrõl látom magam. Egy kissé megijesztett, hogy bármilyen szögbõl, kívülrõl, sõt belülrõl is képes vagyok nézegetni magam.
Egyedül voltam, zavart és nagyon rémült. Megpróbáltam visszamenni a testembe, de az se sikerült. A padlót se tudtam megérinteni. Lebegtem. Felemelkedtem egy pontba a testem fölé, és ott lógtam valahogy. Most már mozogni se tudtam. Segítségért kiáltottam, de nem jött senki. Megpróbáltam kimenni, de akárcsak a sztereo felszerelés esetében, nem tudtam megmarkolni a kilincset. Ijedt voltam, magányos, és nem tudtam mitévõ legyek. Nem értettem mi történik velem.
Istenhez kiáltottam segítségért. Hittem Istenben, de haragot is éreztem iránta tyúkszaros életem miatt. Ezt azzal indokoltam, hogy ha Isten valóban olyan mindenható és mindent tudó lény, ahogy tanították nekem, akkor, hogy hagyhatta, hogy fájdalomban éljem le egész addigi életemet. Arra gondoltam, hogy ha valamikor, hát most igazán szükségem van rá! Nos, nem csalódtam benne.
Átnéztem az ajtón, és egy gyönyörû lényt láttam állni mögötte. Lábai nem érintették a padlót, hanem egyszerûen beleolvadtak a levegõbe. Fiatalos külseje egyszerre volt nõies és férfias. Nem tudtam volna a nemét meghatározni. Fejét göndör haj díszítette és termete körülbelül akkora lehetett, mint az enyém. Fényes aura izzott körülötte, amelynek három rétegét tudtam megkülönböztetni. A testéhez legközelebbi réteg zöld, a következõ kék és a legkülsõ pedig tiszta fehér fényt sugárzott. Így szólt: "Azért vagyok itt, hogy segítsek" de amikor beszélt, nem mozgott a szája. Ténylegesen nem is hallottam a füleimmel, inkább éreztem amit mondott.
Amikor láttam ezt a lényt, és beszélt hozzám, már nem féltem többé. Olyan békét és vígasztalást éreztem, mint még soha elõtte. Éreztem a békét, amit kerestem egész életemben. Ez az érzés valahogy ismerõs volt nekem, mintha már lett volna részem benne valamikor, de nem ebben az életben.
Ez a csodálatos lény egy számomra ismeretlen néven nevezett engem. Azt mondtam neki, hogy bizonyára eltévesztette a célszemélyt, mert az a név, amelyet használ, nem az enyém. Nevetett és azt mondta, hogy egy nagy "mester" voltam, csak éppen pillanatnyilag ennek nem vagyok tudatában. Nemigem hittem neki, mert egyrészt nem is igazán tudtam, hogy mi egy "mester" másrészt, ha egy nagy mester lennék, nem lennének azok a problémáim, amelyekkel küzdök. Úgy éreztem egy gonosz valaki vagyok, mert többen is ezt mondogatták nekem eddigi életemben.
Megmondta nevét is , de már nem emlékszem rá. Azt is közölte, hogy mindig is velem tartott, és tudja, hogy igen nehéz életem volt, de segíthet megérteni, miért is akartam ezt, és hogy ki vagyok. Azt mondta, hogy megérti, ha nem hiszek neki, de próbára tehetem, vajon tényleg tud-e mindent rólam.
Elmondott pár dolgot a gyerekkoromból, amelyek meggyõztek arról, hogy valóban mindig velem volt. Olyan dolgokat, amelyek nem történtek meg, csak gondoltam rájuk. Elmondta, hogy bárhová elmehetek, ahová csak tetszik, és ha akarom megmutatja, mi ennek a módja. Továbbá bármikor vissza tudok jönni, ha szükséges. A testemmel minden rendben lesz, mert valahogy még mindig összeköttetésben vagyok vele.
Amikor beszélgettünk egymással, azt telepatikus úton tettük. Arcán mindig boldogság ragyogott.
Azt mondtam neki, hogy szeretném látni a piramisokat és az USA délnyugati részét. Azt mondta, hogy mindössze hinnem kell neki, gondoljak arra, ahova menni akarok, és megyünk. A piramisokra gondoltam, és már ott is teremtünk egy pillanat alatt. Nem tudom miért választottam éppen a piramisokat, a gondolat csak úgy jött. Amíg ott voltunk mondott nekem pár dolgot a piramisokról és Egyiptomról, amelyekre most nem emlékszem, pedig igazán szeretném felidézni, mert fontos volt, és az emberiség jövõjével is kapcsolatban állt valamilyen módon.
Amikor végeztünk Egyiptomban az Egyesült Államok délnyugati részébe mentünk, de most lassabban, úgyhogy láthattam végig az utat. Saját szemeimmel akartam látni ezt a bolygót. Láttam a Távol-Kelet országait és a Csendes-óceánt. A Nap éppen lenyugvóban volt az USA délnyugati részén, ilymódon megbizonyosodhattam arról, amit a lény mondott nekem, hogy energiát sugároz majdnem minden amit csak láthatok, különösen a növény és állatvilág. Ez a kisugárzás erõsebb volt azokon a területeken, ahol kevesebb ember élt.
Az energiaszint az ember alkotta struktúrák, városok területén volt a legalacsonyabb. Itt az energia, amit láttam, a városban élõ emberekbõl jött. Elmagyarázták nekem, hogy a városokban az emberek az alapvetõ energiatermelõk, és mert az õ rezgésszintjük viszonylag alacsony, ezért itt az energiaszint is alacsonyabb itt általában. Láthattam azonban magasabb energiaforrásokat is a városokban. Mutattak nekem embereket, akiknek magasabb volt az energiaszintjük, és páran közülük beszélgettek is kisérõmmel. (a magasabb rezgésszám a jobb, emelkedettebb, szellemibb - ford megj) Láttam sötét lelkeket is azidõ alatt, amit a Gaia-n töltöttünk. (Gaia - a Föld neve a szellemvilágban, azaz tulajdonképpen a Föld valódi neve- ford megj) A sötét lelkek földhözragadt szellemek voltak, akik nem akartak a fénybe menni. Õk a testben élõ embereken élõsködtek, az õ energiájukat szívták, és megpróbálták azokat arra használni, hogy akadályozzák a szellem evolúcióját. Kísérõm megnyugtatott, hogy védve vagyok ezektõl a sötét elemektõl, egészen addig, amíg úgy döntök, hogy a bennem levõ szeretetre összpontosítok. A sötét figurák nem is próbáltak befolyásolni minket, csináltak egy grimaszt nekünk, és már mentek is tovább. Utitársam mondta, hogy meg fogom ismerni õket, majd ha találkozom velük, és ha így lesz, mondjam meg majd nekik, hogy menjenek a fénybe. A fény egy kikötõ, ahova az összes lélek megy, ha úgy dönt.
Láthattam energiát az emberek körül is, mindenféle szinten és színben. A lény elmagyarázott nekem pár dolgot az emberi energiával kapcsolatban. Azt mondta, hogy az emberekbõl jövõ energiából megállapítható az egyes emberek szellemi kondíciója. Minél világosabb és fényesebb a szín, annál fejlettebb a szellem. Továbbá, hogy az aurát azért hasznos látni, mert megállapítható belõle, mennyit kell még egy bizonyos szellemen dolgozni. A magasabb lények tudják hova kell menni és miképp kell segíteni egy földhözragadt léleknek, így hát azok is fejlõdhetnek , ha úgy döntenek. Minden lélek rendelkezik ezzel az energiával, ez az amiért minden emberen láthatom. És, hogy én ugyanabba az energia tipusba tartozom, mint õ, csak a rezgésszámom pillanatnyilag alacsonyabb, mert emberi testben vagyok. Amikor az energiám megemelkedik, hogy ileszkedjen az õáltala szolgáltatott energia intenzitásához, akkor ilymódon tudatosan fejlesztem a lelkemet.
Azt mondta, hogy sok minden van ezen a bolygón, amit a szellemek képesek látni, az emberi szem pedig nem, mert az emberek vibrációja olyan alacsony. Megmutatta a fákban levõ életet, amit szellemként képes voltam látni, de emberi formában nem.
Elmagyarázta, hogy a magasabb vibrációval rendelkezõ lények is élnek a Földön, de õk nem emberek, hanem magának a Földnek a részei. Õk e bolygó fizikai életének gondozói, vagyis annak amit mi természetnek nevezünk, a növény-, ásvány- és vizivilágnak. Ezek az alacsonyabb fokú lények összedolgoznak, hogy a természet minden szempontból védett és egészséges maradjon. Amikor a bolygó kialakulóban volt, kizárólag õk tartották egyensúlyban a természetet.
Elmagyarázta, hogy a bolygó, amelyet mi Földnek hívunk, rendelkezik egy saját névvel. Ténylegesen "Gaia." õ. Gaianak van saját energiája, és valójában õ egy igazi élõ lény. Kérdeztem, hogy vajon ez az energi látható-e, és õ azt mondta, hogy ahhoz távolabbról kell nézni a bolygót. Az emberek az egyetlenek, aki befolyásolni tudják Gaia energiáját a választásaikon keresztül. Ha az emberek úgy döntenek, hogy harmóniában élnek Gaia energiájával, az jó neki. Ha kihasználják, akkor megsértik az energiastruktúráját. Például, amikor az emberek kiirtották az erdõket, ez az energia gyorsabban csökkent, mint ahogy utána lehetett volna pótolni. Azt mondta, hogy Gaia nagyon erõs volt, de jelentõsen gyengült, amióta az emberek úgy döntöttek, hogy az erõforrásokat nem az Univerzum törvényeivel összhangban használják.
Azt kérdeztem, hogy megnézhetnénk -e Gaia energiáját az ûrbõl, és azt mondta: megtehetjük. Nem korlátozza semmi a mozgásunkat, bárhová elmehetünk. Összeszedtem a gondolataimat, bíztam, és már mentünk oda, amit úgy ismerünk mint világûrt.
Eltávolodva a bolygótól, Gaia egy pillantással átfogható lett. Gyönyõrû volt. Láthattam az aurát körülötte. Az aura nagyon megérintett. Mély szeretetet éreztem e gyönyörû hely iránt. Képes voltam hallani a hangját, és azt mondták, hogy amit hallottam, az az energia ki be áramlása. Kísérõm közölte velem, hogy Gaia a legkülönlegesebb planéta, mert kimondottan az emberek számára lett tervezve azért, hogy örökké itt élhessenek. Arra lett teremtve, hogy egy szellem itt játszani, tanulni és növekedni tudjon. A természet egyensúlya lehetõvé teszi a szellemnek, hogy emberi alakban létezzen, ha harmoniában él a természettel.
A természet azért van, hogy kompenzálja a lecsökkent vibrációt, és a szellem számára lett teremtve, hogy tudjon fizikai testben létezni, amíg csak hozzáfér az energiához, amely elõre segíti. Elmagyarázta, hogy Isten terve szerint az emberek hallhatatlanok voltak, a "halál" nem volt betervezve. Azt mondta, hogy a "meghalás" egy ember által teremtett földi fogalom, ami nem sokat jelent a szellemvilágban. A halál oka feltehetõen az, hogy az emberek eltávolodtak a természet egyensúlyától, és megengedték maguknak, hogy annak a hatása alá kerüljenek, amit õk maguk teremtettek, ami megsérti az Univerzum természetes törvényeit. Az emberek eltávolodtak attól, hogy egyensúlyban éljenek a természettel. Újra meg kell tanulniuk a harmonikus egyensúlyt, ha mint faj fent akarnak maradni, és örökké akarnak élni itt a Földön. Az emberiség még tanulhat errõl a harmóniáról, ez a következõ általános cél. Az emberek végül is már most is beláthatnák, hogy helyre kell állítaniuk ezt a harmóniát, de nagy veszteség fog bekövetkezni, mielõtt még teljesen rádöbbennének mi mindent követnek el Gaia ellen.
Utazás a Birodalmakon keresztül
Naprendszerünk majdnem összes bolygóját érintettünk utunkon. Mindegyik mellett hallani lehetett az energiát, ugyanúgy ahogy Gaia esetében. Az aura is látszott mind körül. Láttam szellemeket is mindegyiken. Barátom mondta, hogy az összes bolygó hely a szellemeknek, ahol élhetnek, tanulhatnak és ilymódon fejlõdhetnek. Nagy városokat láttam minden egyes planétán. Elmagyarázták nekem, hogy az Univerzum többi létformája számunkra nem látható, mert vibrációjuk magasabb, és az emberi formában lévõ szellemeknek elõbb el kell érniük ezt a magasabb vibrációt, hogy láthatssák õket.
A lény elmondta, hogy minden bolygóra jellemzõ egy egy elsajátítandó témakör és bármelyiket választhatja egy lélek a fizikai létek között. A többbi bolygón arra gyakorlunk, hogy készek legyünk a Földön élni. Azt mondta, hogy a Gaia a legvégsõ tapasztalat a lélek számára. Azért a legvégsõ, mert itt a lelkünk gyorsabban fejlõdik, mint bárhol máshol. A lecke, amelyet meg kell tanulnunk, nehezen elsajátítható fizikai forma nélkül.
Elmagyarázta miképpen veszünk fel egy fizikai létet a Földön, és én választottam ki a szüleimet, akiktõl megszülettem, aszerint hogy megtanulhassam mindazt ami szükséges a növekedéshez, és hogy visszajöjjek és szellemi munkát végezzek a Földön, miután elértem egy bizonyos szintet. Ezeket a dolgokat azért mondta el nekem, hogy segíteni tudjak a lelkeknek egyesülni, és visszavezetni bolygónkat a harmónia állapotába.
Mondott Istenrõl is pár dolgot, amire nem emlékszem. Az Univerzum méretével és struktúrájával volt kapcsolatban. Arra viszont emlékszem, hogy elmagyarázta: Isten nem látható, mert Õ mindenhol jelen van. És hogy Isten olyan mélyen szereti Gaia-t, mint ahogy egy férfi szereti a feleségét.
Beszélt Jézusról is. Az mondta, hogy Jézus egy mester volt, akit Isten küldött a Földre, hogy megtanítsa az embereket miképp viselkedjenek egymással, és megtalálni az utat az egymás közötti harmóniához és Gaia-val is.
Azt mondta, hogy Jesus az a lény, akit Isten megbízott azzal, hogy biztosítsa a lelkek fejlõdését, és hogy Jézusnak magasabb a vibrációja minden más léleknél. Isten Jézust a legnagyobb méltóságban tartja, mert õ volt a legjobb példa arra, mit kell tennie az embereknek. Akkor látni akartam Jézust. Láttam a fényét. A legtisztább volt, amit valaha is láttam. Nem volt szükség szavakra. Csak a szeretet érzete volt, amelyet meg sem kisérlek leírni, mert lehetetlen.
Azt mondták, hogy az egymás iránti szeretetet kell megvalósítanunk, ahhoz hogy a béke és harmónia általános legyen a Földön.
És hogy van egy hierarchia az Univerzumban, amely arra szolgál, hogy megõrizze a harmóniáját. Az emberiség szerves része ennek az összhangnak, és a szabad akarat, amellyel rendelkezünk, pedig része a léleknek, s ez lehetõvé teszi, hogy szolgáljuk az Univerzumot.
Miután elmondta ezeket a dolgokat, képes voltam belátni az egész Naprendszert egyszerre teljes színpompában. A bolygók mind egyvonalban voltak, és az összeset láttam a plútótól a Napig. Nagyon áldottnak és nagyon fontosnak éreztem magam. Megkaptam ezt a hatalmas ajándékot, és nem igazán értettem miért. Ott lebegtem, egy lény aki letért az útjáról, hogy fájdalmat okozzon más lelkeknek, mégse kérdeztek soha arról, mit tettem. Sõt abban a megtiszteltetésben van részem, hogy választ kapok azokra a kérdésekre, amelyeken a legtöbb ember egész életében tûnõdik.
Megköszöntem ennek a szeretõ lénynek, hogy elmagyarázta és megmutatta nekem mindezt. Azt mondta, hogy még van mit megmutatnia, ha kész vagyok rá. Azt mondtam kész vagyok. Nem tudom miért döntöttem így, de ez nem is volt kérdés. Egyszerûen csak minden aprónak tûnt számomra akkor.
Gaia felé vettük az irányt. Egy helyre mentünk a Föld árnyékában. Egy nagy város volt a felhõk között. Gyönyörû fehér épületek amíg a szem ellát. Láttam ott élõ szellemeket, mind rendelkezett vibrációvel de igazi fizikai testtel nem. Ezek a lakók ki be járkáltak az épületekbõl - munkába mentek, vagy játszani. Láttam egy helyet, ahova a szellemek mentek valamiért, amit víznek gondoltam. Jármûvek nem voltak. A szellemek úgy mozogtak, ahogy kísérõm és én, repülve.
A városnak nem láttam, hogy lett volna határa. Ez a hely tele volt mindenféle élettel. Volt természet, sok tiszta növény, fa, és víz, éppen úgy mint a Földön, csak sokkal tisztább. A természet abszolút tökéletes volt. Mentes volt az emberi beavatkozástól. Ez a hely éppen olyan volt mint Gaia, csak éppen a problémák és a negatívumok nélkül. Úgy éreztem, ez az amit én földi mennyországnak elképzelek.
Láttam szellemeket a Földre távozni és onnan visszaérkezni. Meg tudtam mondani a fejlõdésüket az általuk kibocsájtott energiából. Láttem, hogy állatok is ugyanúgy távoznak és érkeznek, akárcsak az emberek. Sokan a Földrõl vezetõvel érkeztek, és anélkül mentek vissza. Azt mondták, hogy a távozók közül néhányan emberekkel fognak dolgozni a Földön. Meg tudtam különböztetni azt a típust, aki dolgozott és azt aki feltöltõdésre jött vissza a nagy városba, és megy majd vissza további tapasztalatszerzésre és fejlõdésre. Éreztem, hogy azok közül, akik feltöltõdésre jöttek vissza, néhányan szomorúak, megvertek és sérültek, pont ahogy én voltam, mielõtt kisérõm meglátogatott.
Kísérõm elvitt az egyik nagy épületbe. Sok szellemet láttam belül dolgozni. Hasonló munkák voltak a földiekhez. Amikor elsétáltam a szellemek mellet, rám néztek. Úgy gondolom a velem levõ lény miatt ellenõriztek le.
Felmentünk az emeletre, és ismerõs szellemeket láttam. Üdvözöltek, és megkérdezték hogy megy sorom. Tanácsokat adtak, melyekre nem emlékszem. Azt hittem munkát kapok ott, de a lény, aki tudta mit gondolok, közölte velem, hogy van még valami, amit elõbb meg kell tennem.
Extázisban voltam. A Mennyben vagyok, annak ellenére amit a földi életem során mûveltem. Amit most megtapasztalok, arról a legtöbb ember csak álmodozik. Ugyanazt a szeretetet éreztem, mint amikor Jézust láttam. Ilyen helyet kerestem egész földi életem során, és ezt az érzést, amit most itt érzek. Egész életemet ezzel a kereséssel töltöttem. Igazán boldog voltam. Otthon voltam, és tudtam ezt. Kész votam maradni, és dolgozni, akármilyen munkát is kapok.
Kísérõm elvitt egy másik, különleges épületbe. Nagyobb volt, mint a többi, és a legzöldebb növényzet díszítette, amelyet valaha is láttam. Átmentünk néhány kettõs ajtón, és egy élettel teli térbe érkeztünk. Fa panelekkel volt díszítve, amelyekrõl megtudtam, hogy "élõ" fa, azon a csodálatos helyen növõ fák része. Átvezetett néhány további dupla ajtón, és megkért, hogy várjak ott egy padon, amíg õ bent van.
Egy kicsit késõbb kijött a szobából. Azt mondta menjek be, és ne aggódjak, mert õ várni fog rám. Figyelmeztetett, hogy legyek öszinte a szobában levõ lényekkel. Azt mondta, hogy nem bírók õk, hanem inkább azok, akik felbecsülik egy lélek fejlõdését a története alapján. Emlékezzek rá ki vagyok, és tartsam távol a félelmet. Tudtam, hogy elõbb utóbb el kell hagynom ezt a lényt, de örültem, hogy még nem most van. Kissé meg voltam rémülve, az elválástól, de éreztem, hogy ezen a helyen biztonságban vagyok.
Az élet szemle
Bementem, és egy különbözõ szellemekbõl álló csoportot láttam ott, egy asztalnál üldögélni. Az asztal ragyogó fából készült, és minden szempontból tökéletes volt. A mellette ülõ szellemek vibrációja a legmagasabb volt, amit csak addig láttam, Jézusét kivéve.
Rájuk tekintettem, és valahogy ismerõsnek tûntek. Nem tudom honnan. Csak néztek rám.
Aztán hirtelen szüleimet láttam a Földön, mielõtt megszülettem volna. Láttam miképp jöttek össze, bátyám és nõvérem érkezését. Láttam pozitív és negatív tulajdonságaikat, és értékeltem õket aszerint, amit tudtam, hogy tennem kell a Földön. A lények megkérdezték, miképpen és miért választottam pont ezeket a szülõket? Azt mondták, hogy én ezt tudom, és mondjam el nekik. Nem tudom mibõl merítettem, de elmondtam nekik, hogy miképp és miért választottam õket, és egyetértettek velem. Egyrészt azért választottam õket, hogy segítsem õket útjukon, másrészt, hogy megtanuljam amit meg kell.
Láttam lelkemet amint megy anyámhoz, és bemegy. Láttam magam megszületni egy külsõ megfigyelõ szemszögébõl. Ugyanebbõl a nézõpontból tovább nézve láttam az egész életemet, egyszerre azok szemével is, akiket cselekedeteim érintettek. Átéltem az érzéseiket, amelyeket a cselekedeteim keltettek bennük. Láttam a jó és rossz dolgokat egyaránt, az igazságnak megfelelõen, semmi nem maradt ki.
Megtapasztaltam újra a születés durvaságát. A Menny elhagyását és az utat a Földre. Láttam magam újra tehetetlen csecsemõkét, aki mindenben anyjára szorul. Megtapasztaltam apám szeretetét és haragját. Megtapasztaltam anyám szeretetét, félelmét és haragját is. Láttam az összes jó és rossz dolgot a gyerekkoromból és újraéltem mindent amit tettem. Éreztem mindent, azt is amit okoztam, amikor megsértettem valakit, azt is, ha valami szeretetteljes dolgot tettem. Mindezekbõl megtanultam, hogy minden döntésünk nagyon fontos, amit a Földön hozunk.
Megtanultam, hogy milyen hatalmunk van nekünk embereknek, és miképp vagyunk egymásra jó és rossz hatással. Érdekes volt látni, hogy egy ártatlan cselekedetnek mekkora hatása van a lelkekre, amire nem is gondoltam. Ez egy olyan tapasztalat volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Megtapasztaltam az érzelmek teljes skáláját egy viszonylag rövid idõ alatt, ahogy mi emberek látjuk. Ahol én voltam, ott az idõ igazán nem létezik.
Láttam miként váltam azzá, amivé lettem a Földön, és miért. Minden amit tettem, érintette a körülöttem levõ lelkek fejlõdését. Láttam minden cselekedetem mozgatórugóját. Megvolt a helye minden pozitív és negatív cselekedetemnek. Nem volt olyan tett, ami szükségszerûen rossz volt, de voltak olyanok, amelyek nem eredményeztek pozitív növekedést. Áldozata és haszonélvezõja is voltam tetteimnek. Nem volt mókás mindezen kersztülmenni. Láthattam, hogy milyen csodálatos lehet, ha valaki úgy dönt, hogy pozitív hatást próbál gyakorolni a többi lélekre az idõ túlnyomó részében.
Utána a lények kérdéseket tettek fel arról, amit láttam, és hogy miként érzek az életemmel kapcsolatban. Tudtam, hogy õszinte választ kell adnom. Kissé hezitáltam, amikor azt kérdezték, hogy szerintem összességében másokra inkább pozitív vagy a negatív hatást gyakoroltam inkább. Megfordult a fejemben, hogy esetleg hazudok.
Ezek a lények tudták mit gondolok, meg kellett mondanom, amit érzek, azt hogy jobb munkát is végezhettem volna a Földön. Tudtam, hogy amiért a Földre mentem,
azt még nem végeztem el. Egyetértettek velem abban, hogy még sok tennivalóm van, és hogy talán vissza kellene mennem elvégezni azokat. Azt mondták, hogy megértik milyen nehéz lehet nekem, de ez szükséges az én szempontomból is és az Univerzum számára is, hogy befejezzem a küldetésemet.
Azt mondták, hogy talán bölcs lenne visszamenni és leélni az életemet úgy, ahogy azt eredetileg elterveztem.
Azt mondták, hogy egy csomó fontos célt kitûztem magam elé a Földön töltendõ idõre, és az életem eseményei lehetõvé teszik ezek megvalósítását.