"Most gondoljuk meg elõre, milyen eredmények lehetségesek akkor, ha mind a két mérési irányt megváltoztatjuk egyszerre, a balt balfelé, a jobbot jobbfelé, egyenként 30 fokkal, természetesen megint az utolsó pillanatban a mérés idõpontja elõtt. (Lásd az "E" ábrát.) A pluszok és mínuszok, ugye, repülnek a térben az összhangzó sorrendjükkel (arra a helyzetre vonatkoztatva, amikor mindkét mérési tengely függõleges); a baloldali változás miatt a baloldalon megváltozva mérõdik belõlük 25%; a jobboldali változás miatt a jobboldalon megváltozva mérõdik szintén 25%. Most több eset lehetséges. Ha ne adj Isten ugyanaz a 25% változott meg a két oldalon, akkor minden egyes változást kiegyenlít a párja, és akkor a két sorrend megint egymás pontos tükörképe lesz, akárcsak amikor a két mérési irány párhuzamos volt. Ha teljesen különbözõ 25% változott meg, akkor a két sorrendben összesen 50% marad egymás tükörképe, a másik 50 százaléknál az egyik oldali pluszhoz a másik oldalon is plusz, illetve mínuszhoz mínusz "változik hozzá". Ha a valóság valahol a két szélsõ eset között van, akkor a most már nem pontos tükörkép-adatok aránya valahol nulla és 50% között lesz. Ami a lényeg: semmiképp sem lehet több, mint 50%. Ezt a korlátot egyszerûen abból kaptuk, hogy külön-külön a változás 25 - 25 százalék volt, teljesen függetlenül attól, hogy miféle fizikai mennyiségrõl, miféle mérõberendezésekrõl és mérési módszerrõl van szó, és hogy a külön-külön mért 25%-nak mi lehet a konkrét fizikai magyarázata.
Ez a "kevesebb, mint 50%" a Bell-egyenlõtlenségnek a vázolt helyzetre vonatkozó alakja. Érvényessége, mint a levezetésbõl (remélem) látható, teljesen általános: önmagában abból a feltételezésbõl következik, hogy az A mennyiség értékei a mérés elõtt is már léteznek (emlékszünk, "repültek a térben"). Teljesüléséhez ezen kívül semmi más logikai feltétel nem kell. És ezért természetesen, ha esetleg a mérés azt adja, hogy a tükörkép-helyzethez képest mégiscsak 50%-nál több adatpár "romlik el", vagyis hogy az egyenlõtlenség a valóságban nem teljesül, annak logikailag nem lehet semmi más oka, mint hogy a fenti feltevésünk nem igaz.
Nos, kell-e mondanom: a mérések a Bell-egyenlõtlenséget egyértelmûen cáfolják. Lehet olyan kísérleti helyzeteket létrehozni, hogy a pluszok és mínuszok közötti tükörkép-viszony az irány variálásával nagyobb mértékben romlik el, mint ahogy azt az egyenlõtlenség megengedné. A pluszok és a mínuszok tehát nincsenek sehogy kódolva a szétrepülõ rendszereken, azok bizony (teljes összhangban az öreg Wheeler aforizmájával) csak a mérés pillanatában állnak elõ.