" Kvantum teleportációnak nevezték el egyébként a jelenséget és nincs semmi vice versa benne. Egy foton (bár azóta lehet, hogy proton is, végül is nincs jelentõsége) kvantum állapotát vitték át egy másik részecskére. Ekkor azt tapasztalták, hogy a távoli részecske kvantum állapota valóban megváltozott, méghozzá pont arra, mint ami a közeli részecskéé volt. Ekkor azonban azt tapasztalták, hogy a forrásul szolgáló (közeli) részecske ismét határozatlan állapotba került, a Heisenberg féle hat. rel-nek megfelelõen. Egyébként a részecske ebben az esetben teljesen határozottá vált volna, ami ellentmondást okozna. Az állapotát azonban ismét meg kellett határozni. Ez egy szép példa, amikor is egy régi elmélet egy újabb tapasztalat szerint is igaznak bizonyult."