"nem azt mondtam h a valóság az, aminek GONDOLOD, hanem az, aminek ÉRZÉKELED"
Az érzékelés teljesen szubjektív dolog, így amit "érzékelsz" az nem a "valóság", hanem a te szubjektív valóságod. Csak azért, mert sokan érzékelitek ugyanazt, attól még a tétel igaz marad.
És a szubjektív valóságnak az is része amit gondolsz. Azaz a fejedben kialakult valóságkép egy "kitalált" kép. Te magad találtad ki. És megintcsak: csak azért ez a tételem nem lesz hibás, mert mindez, amit kitaláltál, esetenként egyezik azzal, amit más kitalált, sõt, esetenként még azzal is egyezik, ami a nagybetûs valóság. A lényeg nem változik.
"és miért csak számomra? ami számomra valóság az más számára is az, (persze csak miután õ is érzékelte azt a valóságot) ami azért van, mert az érzékszerveink hasonlóan vannak felépítve, tehát szükségszerû h ugyanolyannak lássuk ugyanazokat a dolgokat"
Az érzékelés folyamatából te kihagyod az agyat, ami ÉRTELMEZI azt amit az érzékszerv érzékel. Ha én máshogy értelmezem ugyanazt az érzékelt dolgot, akkor a szubjektív valóságom másmilyen lesz, holott ugyanazt a valóságot érzékeljük.
Tehát, ha jól értem a kvantummechanika szóban forgó tételét, akkor azt kell mondjam példaképp, hogy ha a macska halott is lehet meg élõ is, akkor elõfordulhat az, hogy mikor én megnézem, akkor halott lesz, mikor te megnézed, akkor meg élõ.
"ezt meg honnan veszed? azért mert még soha nem láttál kevert állapotú macskát? perszehogy nem, nem is láthatsz. de amíg valamit nem látsz, addig nem mondhatsz róla véleményt, hiszen addig nem is létezik!"
Pont ezt mondtam, hogy ha ennyit elismersz, hogy mindaz amit addig még nem láttál, az létezhet, akkor ugyanezt az elvet más esetekben is alkalmaznod kellene tudni, amire a tudós agyak általában nem képesek. Csak tudnám hogy miért? (Én tudom, a kérdést igazából neked kellene feltenned magadnak.)
"semmi köze a hitnek ehhez. kizárólag az érzékszerveknek."
A hit nem az a hit, amit mi vallásos hitnek hívunk. A "hit" szó most olyan értelemben áll itt, mint ahogy a "gondol" vagy "vél" szavak állnának. Tehát mikor te megvizsgálod a valóságot, akkor a fejedben létrehozol egy szubjektív modellt, mely modell nem valami mechanikus módon jön létre, hanem a te AKTÍV részvételeddel. Azaz te csak arról fogsz tudni nyilatkozni, hogy te mit vélsz, gondolsz vagy hiszel valóságnak. Ennyi, nem több.
Aztán az emberek egyeztetnek egymással - ez a kommunikáció szerepe amióta ember az ember - és létrehoznak egy konszenzust, amit onnan kezdve valóságként fognak számontartani.
Természetesen minél egyszerûbb dologról van szó, annál kevésbé van szükség a konszenzusra. Pl. mikor a kezedbe nyomok egy falevelet, akkor nem fogsz egyeztetni a szomszéddal azzal kapcsolatban, hogy mi van a kezedben. Hisz azt a szüleid megmondták neked már régen, így tudod tõlük, hogy az egy falevél. (Persze az látható, hogy ez sem valami abszolút dolog, hanem tanult folyamat eredménye.) De mikor bonyolultabb dolgokról van szó, mint pl. hogy milyen mértékben kell korlátozni az emberek szabadságát egy adott társadalmi formán belül, akkor bizony fûvel-fával egyeztetni fogsz. Vagy mikor az a kérdés, hogy Osama bin Laden áll-e bizonyos terrortámadások mögött. Ilyenkor egyeztetsz másokkal. És ha elegendõen sok ember mond egyvalamit, akkor azt fogjátok együtt valóságnak tekinteni.
Persze bizonyos véleményforrásoknak nagyobb súlya van mint más forrásoknak. Gyerekkorban a szülõk, majd a tanárok, majd saját magunk megválasztott példaképek mint pl. TV-s személyiségek, írók, tudósok, filozófusok, kutatók, egyetemi tanárok stb. stb. válnak szerintünk hiteles véleményforrássá. És velük egyeztetjük a mi valóságképünket, és a mi valóságképünket a másoktól hallottakhoz igazítjuk. Legjobban talán az Asch-kísérlet mutatja be, hogy mirõl beszélek.
Mindezzel azt kívánom alátámasztani, hogy mikor valóságképrõl beszélünk, akkor nem kizárólag az érzékszervekrõl beszélünk, hanem az érzékszervek által továbbított információ értelmezésrõl is. Az ember képes a valóság mintavételezésére, de nem olyan értelemben, ahogy azt egy mûszer teszi. A kettõt ne keverjük össze.