"még mindig kevered a hitet azzal, amit érzékelsz."
Azt mondom, hogy az ember nem mûszer. Nem olyan, mint egy hõmérõ, aminek teljesen "mechanikusan" mûködik. Az ember egy olyan hõmérõ, amelyik kidugja az orrát a házból, és azt mondja, hogy hmmm... szerintem most 10 fok van. Tehát mintát vesz, azt értelmezi, majd kidob egy végeredményt. A hõmérõ nem értelmez, annál a mintavételezés és az eredmény kidobása direktben össze van kötve egymással. Az embernél meg nincs direktben összekötve, hanem közben ott vannak még az agynak azon részei, melyek értelmeznek.
Pl. mikor nézel elõre, akkor az igaz, hogy látni mechanikusan látsz. Ott van elõtted a kép, mondjuk egy ház egy autóval. De ezt a látással kapcsolatos receptorok és idegpályák nem tudják, azok csak foltokat érzékelnek. De te nem azt mondod, hogy a világ színes foltok halmaza, hanem azt mondod, hogy egy házat látsz és egy autót. Tehát a látott kép, és annak értelmezése 2 külön dolog, még az agyban is szét van választva a kettõ. Ezért hogy látsz (mintavételezés), és hogy mit látsz (értelmezés), az 2 külön dolog.
A hõmérõ pl. nem tudja, hogy hány fok van. Nem tudja, mert hiába mutatja pontosan hogy hány fok van, értelmezni képtelen azt, amire egyébként képes.
Na most az ember ennél jóval bonyolultabb, és így az a kérdés is jóval bonyolultabb, hogy mit nevez az ember valóságnak. A valóságképnek nem az érzékeléshez van köze, hanem az értelmezéshez. Mert nem csak az érzékszervek által közvetített mérési eredmények alkotják a valóságképedet, hanem azok értelmezése is. De egy értelmezés az bekerülhet a valóságképedbe úgy is, hogy nem tartoznak hozzá adatok. Neked mindössze el kell hinned, hogy valaki tud érzékelést állítani az értelmezés mögé.
Ez pedig már továbbvisz minket ezért most megállok. Amirõl eddig írtam, az az, hogy a valóságkép 2 részbõl áll: az érzékelt adatokból és értelmezés során alkotott elméletekbõl (mint pl. hogy az a piros folt az egy autó).
"ami meg az oxigénes példádat illeti, az értelmezés is más dolog, mint az érzékelés."
Más, de emberi valóságkép pusztán érzékelésbõl nem épülhet. Nem fogsz tudni nekem olyan érzékelést megfogalmazni, ami értelmezés nélküli, hisz mag a nyelv is már az értelmezés szintjén mozog. Tessék, próbáld meg. Pl. a hõmérséklettel kapcsolatban, vagy valamivel kapcsolatban amit láttál.
"az oxigén létezett, mert érzékelték, persze nem voltak meg az eszközök, h közvetlenül érzékeljék az oxigénmolekulákat, de közvetetten érzékelték, hiszen ez volt az az anyag, ami éltette õket, el is nevezték életadòo essenciának. igaz, rosszul értelmezték, de ez már egy másik dolog, érzékelték, ez a lényeg, tehát valóságos dolog."
Ugyanígy ma is rengeteg mindent érzékelünk, amit nem tudunk értelmezni. Ugyanígy ma is vannak elméleteink mindenféle "életadó esszenciákkal" kapcsolatban. Nincs különbség. Vagy van?
"kvázi nem létezõ macska... rendben, ez egy rossz megfogalmazás volt, a macska létezik, hiszen amikor belehelyezték abba a dobozba, látták, ergo létezik. viszont amint lezárták a dobozt, a macska élõ állapota megszûnt létezni, tehát a macska állapota nem létezik addig, míg ki nem nyitod újra a dobozt."
A valóságban ilyen nincs. Esetleg egy elméletben. De az eddigi beszélgetésünk során pont ezt próbáltuk meg pontosítani, hogy akkor a valóság az most micsoda? Amit érzékelsz, vagy amit elképzelsz? Pont te adod most a példát arra, hogy az a valóság, amit elképzelünk: a macskára rácsuktam a dobozt, így az megszûnt létezni.
Na most képzeld el, hogy odaállok a hûtõgép elé, erõsen megmarkolom az ajtó fogantyúját, és egy határozott mozdulattal kinyitom az ajtót. Látok a hûtõben egy tojást. Ez a valóság. Most becsukom az ajtót. Ott van a tojás a hûtõben? Elméletben igen, mert a logika ezt diktálja, de a valóságban nincs rá bizonyítékom. Ezért most mit kellene mondanom? Hogy a tojás megszûnt létezni? Mivel teljesen elbizonytalanodtam, kinyitom az ajtót egy újabb határozott mozdulattal. A tojás még mindig ott van. Majd becsukom az ajtót, és arra gondolok, hogy a tojás lehet hogy nincs is ott? Erre felrántom az ajtót, és megnyugszom...
Félretéve az elméletet, mit lehet elmondani a tojásról a hûtõben? Hogy az ott volt végig, vagy hogy akkor került bele, mikor kinyitottam az ajtót. Nos, azt mondjuk mi itt a Földön, hogy a tojás mindvégig ott volt a hûtõben. Na de akkor a macska miért nem?
"tehát a macska élõ vagy holt állapota nem létezik, hanem egy kevert állapot, mivel ezt a kevert, nem egyértelmû állapotot érzékeled"
Ne keverd össze az érzékelést az értelmezéssel. Ha a macskára rácsukom a dobozt, akkor nem érzékelek semmit, viszont úgy okoskodok (úgy értelmezem az érzékelés hiányát), hogy kitalálom, hogy a macska most biztos élõholt. Persze jön a szomszéd, és azt mondja hogy hülye vagyok, de ez nem baj. Én kitartok az elméletem mellett.
"vagy másképpen: amit érzékelsz, az a te megfogalmazásod szerint a nagybetûs valóság."
Nem, mert ha a te gondolatmenetedet és fogalmi rendszeredet alapul véve azzal folytatom a példát, hogy a macska mellé beül a Géza, akkor õ végig úgy fogja érzékelni, hogy a macska élõ. Én meg, mivel a dobozon kívül vagyok, úgy gondolom hogy eljátszhatok azzal a gondolattal, hogy a macska élõholt. Ekkor viszont a Géza nagybetûs valósága nem fog megegyezni az én nagybetûs valóságommal, tehát egyikünk valósága se lehet a nagybetûs valóság, mert Géza meg azzal kapcsolatban bocsátkozik találgatásokba, hogy én vajon a dobozon kívül létezem-e vagy esetleg már elütött-e egy arra járó autó.
Tehát (és most már az én fogalmi rendszeremhez tértünk vissza) a nagybetûs valóság az egyikõnk szubjektív valósága sem, hanem az minden szubjektív valóságon túlmutat.
"tudod mit? definiáld a nagybetûs valóság fogalmát, mert nemtom h mi az."
A nagybetûs valóság az, ami attól teljesen függetlenül létezik, hogy te tudsz-e róla vagy sem. A világegyetemben létezõ összes információ együtt.
Ennek egy kis része az, amit mi valóságnak nevezünk, ezért is vezettem be a szubjektív valóság fogalmát, mert mi emberek csak tippelgetünk azzal kapcsolatban, hogy mi a nagybetûs valóság az alapján amit mi abból felfogunk. Ez mindig is így volt, és így is lesz. Az a kis rész, amit felfogunk a nagybetûs valóságból, meg az, amit a felfogottak alapján valószínûsítünk, az együtt az ember szubjektív valósága. Hogy most a valószínûsítés mechanikusan racionális, vagy intuitív, hogy egy elmélet hamis-e vagy igaz, az a lényegen nem változtat.
Az ember elképzeli a valóságot, de nem ismeri azt. Kihasíthat egy részt a valóságból, azt megismerheti olyan mértékben hogy úgy érezze (!) nincs ismeretlen elõtte, aztán erre a valóság szeletre építve mondhatja azt, hogy a valóság márpedig kizárólag az, amit érzékel, és amit nem érzékel az nem létezik, mindenki aki ilyet mer mondani, az hülye. Na de ez az egész kártyavár abban a pillanatban összeomlik, mikor a kártyavárat építgetõ ember kezébe nyomunk egy új kártyalapot. Mert ha a kártyavár a valóság, akkor ez az új kártyalap honnan került elõ?
Mikor pl. a tudomány azt mondja valamivel kapcsolatban, hogy jelenleg ez a legjobb elmélet amivel elõ tudunk állni, akkor kb. azt mondja, hogy ez a legjobb elképzelésünk a világról, avagy ez a legjobb tippünk. Kb. úgy van a tudomány a valósággal, mint a szem: a szem azt mondaná (ha képes lenne ilyenre), hogy a valóság színes foltok halmaza. A tudomány (mivel emberek mûvelik) is kb. ennyire képes, nem többre. Persze most nem azt vitatom, hogy ennek van értelme és haszna, mert miért ne lenne? Csak azt mondom, hogy még a tudomány is teljesen nyíltan leírja, hogy a nagybetûs valóságról fogalma sincs. Csak arról a valóságról van fogalma, amit õ maga alkotott meg azzal, hogy az érthetetlen, felfoghatatlan, megismerhetetlen egészbõl kiemelt egy parányi darabot. Ez a parányi darab ez folyamatosan növekszik, de még mindig csak parányi az egészhez viszonyítva. Az emberhez viszonyítva már nem parányi, mert nincs olyan ember, aki az összes tudományág összes tudását magáénak tudhatná.
Na most nem biztos hogy arról írok, amit kérdeztél, úgyhogy egyelõre abbahagyom.