A szupravezetés ( a jelenleg elfogadott kvantumfizikai elvek szerint) akkor jön létre, ha két-két elektron, úgynevezett Cooper párba tud kapcsolódni.
Ezen a Cooper-párokban az egyébként fermion családba tartozó, azaz 1/2 spinû elektronok összegzõdõ spinje 1/2+1/2=1 azaz a Cooper-elektronpár bozonként van jelen.
Ezzel az áramlásuk a többi bozon típusú (foton, gluon, stb.) részecskével azonosan, a Pauli-féle kizárási elv hatása alól mentesítve, függetlenné válik a "mozgató" energiától.
Vagyis úgy mint ahogy egy fotonnak sem kell energia ahhoz, hogy A pontból B pontba eljusson, a Cooper-párokat alkotó elektronpároknak sem kell energia a helyváltoztatásukhoz.
Ez persze nem teljesen van így. Helyesebben fogalmazunk akkor ha azt mondjuk, hogy a normál elektronok nagy kölcsönhatású áramoltatásának energia igényéhez viszonyítva, sok nagyságrenddel kevesebb energia szükséges a Cooper-párok mozgatásához.
Vagyis a szupravezetés sem zéró ellenállású, hanem csak a zérót nagyon megközelítõen alacsony az áramoltatás energia igénye.
Erre jól rámutat az a kísérleti tapasztalat, hogy miközben egy valódi bozon, mint például a foton, mágneses tér hatására csak végtelenül kicsiny mértékben változtat a pályáján, addig a Cooper-párok olyan hatalmas mértékben reagálnak a mágneses térre, amely reakció erõ képes felemelni a szupravezetõ teljes tömegét:
Miközben a teljes tömegnek csupán elenyészõ hányadát adja a Cooper-párokban lévõ elektronok tömege.
Azaz a Cooper-párokban lévõ elektronok elmozdulásukkor kölcsönhatnak a mágneses mezõvel ÉS hordozó tömeggel, hiszen a hordozó tömegre erõvel hatnak.
Miután kölcsönhatnak, így legalább ezen kölcsönhatás mértékéig van akció-reakció a Cooper-párok és a hordozó környezetük között, vagyis nem abszolút nulla a szupravezetõkben az elektronok és a vezetõ közegük közötti kölcsönhatás nagysága.
Azaz ez kísérleti tapasztalat is igazolja, hogy nem nulla, hanem csak a nullát alaposan megközelítõen alacsony a szupravezetõk ellenállása.