Nem csoda, hogy hagyományos összeállításában a BBC, valamint a soccernet.com internetes szaklap is a "Hét csapatába" jelölte Gera Zoltánt, aki hétfõi lapszámunkban már elmondta: külön öröm számára, hogy a meccs után angolul nyilatkozhatott egy csatornának.
- Netán a perfekt angolja még a gyõztes gólnál is többet jelent?
- Perfekt angolról azért még nem beszélnék… - mosolygott Gera Zoltán. - A riporter az orrom alá dugta a mikrofont, én pedig úgy meglepõdtem, hogy elkezdtem beszélni, és a jelek szerint elég jól sikerült megértetnem magam.
- Akkor úgy kérdezem, az angol bajnokság vagy az angol nyelv a nehezebb?
- Jól futballozni mindenképpen nehezebb, mint jól megszólalni, de azt vallom, ha valamit szeret az ember, akkor azt könynyedebben végzi. Így van ez esetemben a labdarúgással, a tanulást már megszoktam, úgyhogy remélem, hamarosan egyikkel sem lesz gond. Szerencsére nem minden alap nélkül érkeztem Angliába, mert még ferencvárosi játékosként hosszú hónapokon át készültem a légióséletre Dohár Péternek, a Dover nyelviskola vezetõjének a segítségével. Ô tanított meg az alapokra, aztán amióta kint vagyunk, sokat segít a feleségem, Tímea és egy kedves nyelvtanár is. Bár így sem egyszerû úgy nyilatkozni, hogy kilencven percig hajtok, teljesen elfáradok, levegõt is alig kapok, és a lefújás után egybõl megrohannak az újságírók.
- Na ugye, hogy a mérkõzés hõsének lenni hátrányokkal is járhat… De önt nem lepi meg, hogy lassan már több gólt fejel, mint rúg?
- Nem, hiszen otthon is mindig szívesen fejeltem, szerencsére elég nagyot tudok ugrani. Igaz, azt magam sem hittem volna, hogy a kiváló fejjátékáról híres angol bajnokságban ez lesz szinte az erõsségem, és már másodszor bólintok a kapuba. Nagyon jól jött Greening labdája középre, nem túl gyorsan, így lett idõm helyezkedni, és utána már nem volt nehéz dolgom. Óriási érzés volt, amikor láttam, hogy a kapuban a labda, hiszen nagyon akartam már egy gólt - persze akár lábbal is.
- Nincs félsz önben? Netán elõfordult már, hogy valamelyik termetesebb védõ tekintélyre ácsingózva Gera Zoltán nyakába zúdította a száz kilóját?
- A nagyobb bajokat eddig megúsztam. De amikor két-három alkalommal elfejelem a labdát egy hátvéd elõl, könnyen megjósolható, hogy legközelebb már a könyökével jön. És az tud fájni.
- Ez lenne a híres angol fair play?
- Nem panaszként mondtam, tényleg sportszerû a bajnokság. Sportszerû, de iszonyatosan kemény. Angliában futballozni valóban más, mint bárhol a világban. Itt engedik a kemény játékot, amit a futballisták ki is használnak, az igazi durvaság ugyanakkor nagyon ritka. Például biztosra veszem, hogy itt a legritkább a mezráncigálás. A kevés megszakítás miatt folyamatos a játék, alig van holtidõ, lehet focizni - márpedig én éppen ezért jöttem ide.
- Ha jól sejtem, megszerette az angol bajnokságot.
- Nagyon. Akkor is szerettem, amikor Birminghambe szerzõdtem, de csak most fogtam fel igazán, hogy tényleg a legjobb helyre kerültem. Az angol elsõ osztálynál most nem igazán tudnék nívósabb sorozatot említeni.
- Ám hogy itt folytathassa, ahhoz el kell kerülni a kiesõ helyekrõl. A nagy rivális Crystal Palace-nál például máris kiadták a jelszót: hét meccsbõl huszonegy pont kell.
- Bevallom, én nem gondolkodom huszonegy pontban, ennél azért kevesebb is elég lehet a bentmaradáshoz. Nagyon nehéz meccsek jönnek, ugyanakkor kétségtelenül jó formába lendültünk. Nemsokára játszunk a Villával és a Tottenhammel idegenben, és ezek a mérkõzések nem nekünk állnak, ám jön a Portsmouth, illetve a Blackburn, és két gyõzelemmel máris picit fellélegezhetünk.
- Mégpedig éppen a Palace kárára. Beszélt már Király Gáborral vagy Torghelle Sándorral az Everton elleni meccs óta?
- Még nem, de nyilván keressük majd egymást. Furcsa ez a kettõsség, mert én is gratulálok Gabinak, ha jól véd, ám utána rögvest beugrik, hogy éppen az egyik nagy rivális kapusáért szorítok. Biztos õ is így van vele, szurkol, hogy gólt rúgjak, holott az eszébe juthat, így közvetve vele szúrok ki. Sajnos egyelõre az a helyzet, hogy a magyar futballisták csak a kiesõjelölt angol csapatokban játszhatnak, bár bízom benne, eljön az idõ, amikor az élvonal is közel kerül.
- Netán elsõként mondjuk Gera Zoltánnak?
- Most csak a bentmaradás érdekel. Aztán ki tudja, hátha jövõre a West Bromwich megtáltosodik…