Felgyorsultak az események Gera Zoltán körül, miután csapata, az angol élvonalban szereplõ West Bromwich Albion vasárnap az õ gyönyörû fejesgóljával legyõzte a negyedik helyen álló Everton együttesét, és ha a WBA így folytatja, bentmaradhat az elsõ osztályban. Gerának ez volt az ötödik bajnoki gólja a Premiershipben.
A mérkõzés után a legolvasottabb brit nyomtatott és internetes lapok foglalkoztak Gerával, aki - miután megválasztották a találkozó legjobbjának - életében elõször élõben, angolul adott interjút a Sky Sports televíziónak.
Ezúttal Bryan Robson vezetõedzõ mondott igen hízelgõ véleményt a jelenlegi elsõ számú hazai futballistáról. A Manchester United korábbi híres labdarúgója úgy nyilatkozott: számára Gera teljesítménye nem meglepetés.
"Zoltán már sok mindent letett az asztalra nálunk, ez azonban az õ személyiségét ismerve nem meglepetés számomra - mondta Robson a WBA weboldalán egyszerûen csak "Magic Magyar"-nak nevezett, a 26. születésnapját két hét múlva ünneplõ játékosról.
"Egyébként a vasárnapi elsõ félidõ után azt gondoltam - folytatta Robson -, hogy ez volt az eddigi legrosszabb produkció, amit tõle láttam. Aztán a második féidõben nagyszerû gólt szerzett. Nagyon agresszíven startolt rá arra a beadásra, és erõs, remek fejest küldött a kapuba."
"Amióta én itt vagyok, ez a fiú félelmetes, és az igazat megvallva el kell mondanom, hogy még mindig csak tanulja az angol nyelvet és a brit futballt. Már többször elbeszélgettem vele errõl-arról, és elmondta, hogy amikor Magyarországon futballozott, egyáltalán nem kellett védekezõ feladatot ellátnia. Annak ellenére, hogy most már kezd hozzászokni, nagyon nehezen érzett rá, hogyan kell egyszerre védekeznie és támadnia is."
"Zoltán nagyszerû srác, és nagy hasznunkra van. Az arcán mindig ott a mosoly, és az edzéseken mindent, mindent megcsinál, amit mondasz neki. Õ éppen olyan játékos, amilyeneket magam körülök akarok látni. Bármelyik edzõvel, menedzserrel beszélgetek a mérkõzéseken, egyik sem felejti el megemlíteni Gera Zoltánt."