Sokan még a melbourne-i eredményeket látva is reménykedtek abban, hogy Cseh László képes lesz megszorítani az amerikai Michael Phelpst a világbajnokság 400 méteres vegyesszámának a döntõjében. Nem így lett, az ötödik hely is csalódást keltõ, de az, hogy a világbajnoktól nyolc másdperccel maradt el, kiábrándító. A magyar úszó szerint azért, mert fejben feladta, edzõje viszont értetlenül áll a történtek elött.
Miközben Michael Phelps hetedik világbajnoki elsõségét ötödik melbourne-i világcsúcsával söpörte be 400 m vegyesen vasárnap, a szám címvédõje, az Európa-bajnok Cseh László önmagához képest gyenge teljesítménnyel, kontinensrekordjától jó öt másodpercnyire elmaradva csak ötödikként érkezett be a célba.
A dobogó is messze volt
Csalódást keltett már az eldöntõben is, ötödik idõvel kerültt be a fináléba és azután azt nyilatkozta, valami nem stimmel nála, szétesett és az a fura érzése támadt, hogy már nem akar küzdeni. Sõt, már korábban úgy nyilatkozott, Phelps világcsúcsai demoralizálóan hatnak rá.
A döntõben egy ideig úgy tûnt, felülemelkedik lelki fásultságán és ötvennél még másodikként fordult. Inne kezdve azonban teljesen leszakadt Phelpstõl, majd a harmadik helytõl is messze került, végül ötödikként ért be. Ráadásul 4:14,76 perces ideje nyolc másodperccel maradt el a gyõztes egészen elképesztõ, 4:06,22-es világcsúcsától.
Cseh: Nem ment
Maga Cseh is nagyon önkritikusan nyilatkozott zárónapi teljesítményérõl a döntõ után.
"Nem ment, s nem igazán tudom, mitõl fáradtam el. Fejben támadtak problémáim, a maximumot nem tudtam kihozni magamból. Talán az telepedett rám nagy súllyal, hogy eddig nekem kellett mindig a legjobbnak lennem, és most ez nem mûködött. Pedig mindent megtettem a jó szereplésért, rendesen készültem, de hiába. Az olimpiáig nagyon össze kell kapnom magam."
Turi: Megmagyarázhatatlan
Edzõje, Turi György ugyancsak értetlenül állt a történtek elõtt.
"Pillanatnyilag számomra megmagyarázhatatlan, mi történt, miért adta fel, amikor a felkészülésünk jó volt, 200 vegyesen Európa-csúccsal lett itt, a vb-n harmadik. Talán a világcsúcsokat szóró Phelps frusztrálta õt, s ezért volt képtelen 400 vegyesen a tõle elvárható teljesítményre" - összegzett a Kõbánya SC mestere.
A másik véglet
A vasárnapi döntõs programban fellépõ két magyar úszó közül a másik véglet volt Kerékjártó Tamás, aki ugyan csak nyolcadik lett a hosszabbik vegyes döntõjében, ám úgy, hogy közben megint lejjebb vitte egyéni legjobbját: 4:17.68-ról 4:17.32 percre.
"Amikor ennyire kiváló formában van az ember, örömmel úszik, mégha a reggeli idõ annyira jó volt is esetemben, hogy nem számíthattam további javulásra. A nyolcadik, és a 200 vegyesen elért hatodik helyemért, a támogatásért külön köszönettel tartozom székesfehérvári klubomnak, a Delfin-Lászlóvill SE-nek, innen, Melbourne-bõl oda vezet az utam, aztán irány vissza, Amerika, mert tanulmányi kötelezettségeim vannak Los Angelesben, a University of Southern Californián."